

2023 egy különleges és zsúfolt jubileumi évnek számít, hiszen amellett, hogy kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, Kölcsey Ferenc Hymnus című versének 200. évfordulóját is idén ünnepeljük.
A Himnusz bicentenáriuma most újból reflektorfénybe állította eddig is figyelemre méltó költőnket, akinek verseit és kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) őrzi. A nemzeti könyvtár a második világháborút követően tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így azóta két jelentős kézirategység van a birtokában: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg és 22 lapnyi verskézirat.
A könyvtár már egy ideje mindenkinek hozzáférhetővé tette a költő életművének jelentős hányadát, ugyanis az OSZK online felületén elérhetővé vált a Kölcsey autográf verskézirata, illetve a hozzá írott levelek is. A magyar kultúra napjának alkalmából a Copia címet viselő weboldalon, Művek kategóriában újabb digitalizált verskéziratcsomó került fel, mely egy eddig nem ismert Kölcsey-verset is tartalmaz. A költeményt az OSZK Kézirattárának vezetője, Földesi Ferenc azonosította a kéziratok vizsgálata és ellenőrzése során, melyet a költő átírással igyekezett olvashatatlanná tenni. Ugyanebben az ünnepi publikációban került fel a Hymnus kétszáz éves, eredeti kézirata is, melyet még 1944-ben Kölcsey egyik oldalági leszármazottja, László Magda helyezett letétbe.
Kölcsey Ferenc kéziratainak gyűjteménye azért is különleges, mert Petőfivel ellentétben Kölcsey nem kisebb füzetekben örökítette meg írásait, hanem külön, önálló lapokon, bifóliókon. Így a ránk maradt Kölcsey-szöveggyűjteményt az OSZK-ban dolgozó szakemberek állították időrendi sorrendbe.
Az OSZK digitális szolgáltatása nem csupán az érdeklődők elé tárt kéziratok hozzáférési lehetőségét biztosítja, hanem a nemzeti könyvtár elsősorban a szöveggyűjtemény fizikai értelemben vett megőrzését tekinti feladatának. A korabeli időkből származó hagyatékok többnyire házilag készített tintákkal írottak, s ez az írásra szolgáló festékanyag összetétele jórészt összefüggésbe hozható a tintamarás folyamatával, hiszen a tinta elkészítéséhez olyan hozzávalók is szükségesek voltak, amelyek egymással érintkezve végeredményben – idővel – a kézzel írt szöveg megsemmisülését is előidézhetik.
„Több évszázados irataink megőrzése érdekében a nemzeti könyvtárnak elemi kötelessége ezeket optimális körülmények között tárolni és elsődlegesen a fényhatásoktól megóvni. Digitális tartalomszolgáltatásunk, a Copia oldal ezért bír nagy jelentőséggel, minden érdeklődő hozzáfér kiváló felbontásban a kéziratokhoz, anélkül, hogy ezeket a raktárak mélyéről elő kellene venni” – idézi fel misszióját az Országos Széchényi Könyvtár.
1998-ban és 2005-ben „a pápai csizmák” téma új köntösben jelent meg a Pápai Kristály c. lapban, két amatőr író tollából. Az egyik novellamesét Fritz István írta (Egy régi ősz, 1998. március 1.), a másikat P. Tófeji Valéria, aki többkötetes újságíró és az Amatőr Írószövetség tagja (A fél pár csizma, 2005. március 1.).
Az erdőgyaraki tanítótól származó Petőfi csizmái című szövegváltozat a Békés Megyei Népújságban látott napvilágot ifj. Bessenyei István békéscsabai tanuló gyűjtésében. Az eddig említett monda közül ebben a variánsban követhető nyomon a pápai csizmák történet tudatos újraalkotása, refolklorizációja.
A pápai csizmák történeti monda – mint szóbeli hagyomány – százhuszonhárom Petőfi-mondával együtt, 1957-ben látott napvilágot Dienes András A legendák Petőfije című könyvében. Ezzel a monda keletkezéstörténete harmadik fázisába lépett, ami egy tudatos „refolklorizációs” folyamatot indított el. Ennek eredményeként az alább olvasható A pápai csizmák című folklórszöveg újabb és újabb változatokban jelenik meg a magyar nyelvterület különböző részein.
Az eddigiekben bemutatott eredeti francia anekdotával és magyar változataival véget ért a „pápai csizmák” topik keletkezéstörténetének első szakasza. A Jókai-féle változattal kezdetét veszi a keletkezéstörténet második szakasza, amelyben a cselekmény helye Pápa városa, a csaló egy „a szegény furfangos pápai diák” (feltehetően Petőfi) és a műfajváltozás során az anekdotából novella születik.
A francia–német anekdotából született Jókai-féle briliáns mininovella elsőként jeleníti meg a „pápai csizmák” topik hiteles pápai hátterét és a diák Petőfi erős vonásokkal megrajzolt portréját, mely Az Üstökös első magyar nyelvű, Jókai által alapított irodalmi élclapban látott napvilágot. Ha ezt a mininovellát Jókai Egy magyar költő életéből című kötetében olvasnánk, valószínűleg nem jönnénk rá, hogy ennek az ismeretlen írásnak más a szerzője, mint a neves regényíró. Nála senki sem ismerte jobban Petőfit, a diákot és Pápa városát.
Ismereteink szerint a francia–német anekdota magyar változatát elsőként a kolozsvári Magyar Polgár című napilap közölte 1868-ban, ami összefügg azzal, hogy a városok fejlődésével a cipészmesterek száma is megnövekedett, és egyre gyakrabban váltak a csalók áldozataivá, ők lettek a városi legendák szereplői és a tréfás hírrovatok célpontja. Eszerint „a pápai csizmák” témát városi folklórnak is tekinthetjük, hiszen szerzői ismertelenek, bár többnyire írók és újságírók voltak.
A „becsapott csizmadiákról” szóló két évszázados francia–német vándoranekdota (A két csizmadia) tekinthető „a pápai csizmák” monda forrásának. Első magyar fordítása csupán százötven évvel később jelent meg a sajtóban, a második fordítás 1899-ben. Közben az anekdota első „pápaiasított”, „petőfiesített” és „novellásított” szövegváltozatait hírlapokban.
Nehéz eldönteni, milyen hatást gyakorolt az 1858-as káprázatos Donati-féle üstökös a magyar irodalomra, de annyi bizonyos, hogy Jókai Mór róla nevezte el a saját szerkesztésű és kiadású irodalmi élclapját, az Az Üstököst. Hatvanéves fennállása alatt (1858–1918) jórészt ez a folyóirat végezte el a magyar anekdotakincs gyűjtését és terjesztését.