Szabadság, szerelem!E kettő kell nekem.Szerelmemért föláldozomAz életet,Szabadságért föláldozomSzerelmemet. Pest, 1847. január 1.
Gonosz vagy.A leggonoszabb ember, akit ismerek.Mi a megbánás?
Az üvegépületben meztelenrevetkőznek az ösztönök:a tömeg a dobok ütemére lépdel.
Majd szirom rezdül, porzók, bibék,szivárványsúlyú lepkeszárny…egy bokorból mint árnyék kilép,ki porból sárból most erre járt.
Ősz után nem, de majd télen,csak ezt hallom: lehet, talán...Itt a vétkes mindig vétlen,s amíg mereng saját magán,mentségeit aggatja rám.
Három évtized ámokfutás a szómezőkön.Legalább a kávé olyan keserű, mint volt,és ugyanolyan kurva az emlékezés.
Égnek a tetők, forrnak a szavak,a világ kizökkent, de te ne emészd magad.Égnek a tetők, forrnak a szavak,a világ egy méhkas, de te ne emészd magad.
Ma másképp esik rád afény, szinte szakad, minta májusi eső, miközbenelsétálsz.
Előtte egy méretes farönk.Ujjával simítja az évgyűrűk ívét,akár szépen hegedt sebhelyeket.Mintha egykorúak lennének,s ez a felismerés bizseregaz ujjbegyén – vagy csak egy szálka.
nem köt hozzád semmi – idegen vagyok –az idő rám is csak gennyes sebet rakott
vagy most már a zsiráftól pénzt kérsz a kezelésért,
a csigának megemeled a házbért,
s a légynek nem elég már a benzin?
nem.
haló! elmentem.
vársz vissza, ugye?
Helyőrség