

Éj leng alá a mély vadonra,
S az út majd jobb-, majd balra tér;
Lépteim bolyongva tévedeznek –
Ki lesz előttem hű vezér?
A menny ivén ugyan fölöttem
Ragyognak égő csillagok,
De vajh talál-e célra pályám,
Ha lángjaiknak hinni fog?
Az égi fények ezredénél
A lyányszem tündöklőbb vala,
S mégis, ki hittem súgarának,
Haj, engem mégis megcsala!
Veszprém, 1842. november
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
1998-ban és 2005-ben „a pápai csizmák” téma új köntösben jelent meg a Pápai Kristály c. lapban, két amatőr író tollából. Az egyik novellamesét Fritz István írta (Egy régi ősz, 1998. március 1.), a másikat P. Tófeji Valéria, aki többkötetes újságíró és az Amatőr Írószövetség tagja (A fél pár csizma, 2005. március 1.).
Az erdőgyaraki tanítótól származó Petőfi csizmái című szövegváltozat a Békés Megyei Népújságban látott napvilágot ifj. Bessenyei István békéscsabai tanuló gyűjtésében. Az eddig említett monda közül ebben a variánsban követhető nyomon a pápai csizmák történet tudatos újraalkotása, refolklorizációja.
A pápai csizmák történeti monda – mint szóbeli hagyomány – százhuszonhárom Petőfi-mondával együtt, 1957-ben látott napvilágot Dienes András A legendák Petőfije című könyvében. Ezzel a monda keletkezéstörténete harmadik fázisába lépett, ami egy tudatos „refolklorizációs” folyamatot indított el. Ennek eredményeként az alább olvasható A pápai csizmák című folklórszöveg újabb és újabb változatokban jelenik meg a magyar nyelvterület különböző részein.
Az eddigiekben bemutatott eredeti francia anekdotával és magyar változataival véget ért a „pápai csizmák” topik keletkezéstörténetének első szakasza. A Jókai-féle változattal kezdetét veszi a keletkezéstörténet második szakasza, amelyben a cselekmény helye Pápa városa, a csaló egy „a szegény furfangos pápai diák” (feltehetően Petőfi) és a műfajváltozás során az anekdotából novella születik.
A francia–német anekdotából született Jókai-féle briliáns mininovella elsőként jeleníti meg a „pápai csizmák” topik hiteles pápai hátterét és a diák Petőfi erős vonásokkal megrajzolt portréját, mely Az Üstökös első magyar nyelvű, Jókai által alapított irodalmi élclapban látott napvilágot. Ha ezt a mininovellát Jókai Egy magyar költő életéből című kötetében olvasnánk, valószínűleg nem jönnénk rá, hogy ennek az ismeretlen írásnak más a szerzője, mint a neves regényíró. Nála senki sem ismerte jobban Petőfit, a diákot és Pápa városát.
Ismereteink szerint a francia–német anekdota magyar változatát elsőként a kolozsvári Magyar Polgár című napilap közölte 1868-ban, ami összefügg azzal, hogy a városok fejlődésével a cipészmesterek száma is megnövekedett, és egyre gyakrabban váltak a csalók áldozataivá, ők lettek a városi legendák szereplői és a tréfás hírrovatok célpontja. Eszerint „a pápai csizmák” témát városi folklórnak is tekinthetjük, hiszen szerzői ismertelenek, bár többnyire írók és újságírók voltak.
A „becsapott csizmadiákról” szóló két évszázados francia–német vándoranekdota (A két csizmadia) tekinthető „a pápai csizmák” monda forrásának. Első magyar fordítása csupán százötven évvel később jelent meg a sajtóban, a második fordítás 1899-ben. Közben az anekdota első „pápaiasított”, „petőfiesített” és „novellásított” szövegváltozatait hírlapokban.
Nehéz eldönteni, milyen hatást gyakorolt az 1858-as káprázatos Donati-féle üstökös a magyar irodalomra, de annyi bizonyos, hogy Jókai Mór róla nevezte el a saját szerkesztésű és kiadású irodalmi élclapját, az Az Üstököst. Hatvanéves fennállása alatt (1858–1918) jórészt ez a folyóirat végezte el a magyar anekdotakincs gyűjtését és terjesztését.