

(A szóbúvárkodás unokámmal sorozatból)
Egyszer úgyis agyonütöm – mondja Alida apja
és nagyszülője szinte egyszerre,
amikor kétévesen, tanulva
a szavakat, az élet dolgait, a jelzőkre
specializálódva, anyja után mindenre
rákérdez. – Egyszerű, én azt hittem, kétszerű –
volt egyik kedvence anyjának is,
bosszantva a körülötte lévőket.
Közben anyám riadt arcára gondoltam,
amikor kissé eltolódó szótanulásom,
kincskeresésem s beszédbe elegyedésem
későbbi fázisában a már-már az ételek
iránt mutatott közömbös és finnyás
magatartásom miatt orvoshoz vitt.
Ott a nagy „locsi-fecsi”, elnézve a szemüvege
fölött, azt javasolta, hogy ne adjanak enni
legalább egy hétig, én meg közben döntsem el,
az élet mellett döntök, vagy a „megdöglést”
választom. S közben ilyeneket mormolt
irányomba: nagy játékos, színész, lehet,
hogy költő lesz belőle. De a végső
diagnózis az Elmebeteg! volt.
Ez utóbbit anyám Elmehetnek! hallotta,
ezért gyorsan – abban a reményben,
öszvéri makacsságomat kivéve
nagyobb bajom nem lehet – a buszra
sietett velem. S többet nem
feszegette a témát.
A betegség újabban
unokánknál – az élet „búvópatakja”
ki tudja melyik ágának, a velünk született
szokások és devianciák, az örökölhető gének
és DNS-ek ki tudja hányféle köztes mutánsának
mellékágaként – fura, tudálékos-érdeklődő
voltán túl a Z nemzedék kézzel
fogható tünetegyüttesével párosul.
Példának okáért: nem elég, ha a játszóteret
nem labdája előrángatásával és mutogatásával
jelzi, mint a sétát provokáló, a pórázt
a szájában hozó tacskók vagy értelmesebb
pincsik és foxterrierek, hanem tisztán
és érthetően a „játszóterezni akarok!”
paranccsal, máskor meg az almaszörp-
fogyasztás előtt új megjegyzésekkel áll elő,
pl. hogy „lédús” almából készült-e.
A helikopter, a frizura, a brokkoli
és a narancssárga már régi ismerősök nála,
s minekutána választ kap a kérdéseire,
kezdi el fogyasztani az eléje
rakott ételt, italt. Visszakérdez akkor is,
ha nem kap kielégítő választ,
vagy netán füllentésre gyanakszik:
ajaj, Badoya, ajaj – a Badoya személyem feletti
aggódásának szól, közös találmány,
s a nevek többségéhez hasonlatosan,
ritka kivétellel, jelentése máig ismeretlen,
– ilyenkor arcocskájába borulva
hosszasan sopánkodik fölöttem.
Persze van olyan is,
hogy a máris kialakulófélben lévő gyerekkori-
serdülőkori kóros megnyilvánulások új
változatánál maradjunk, s jobb híján
Windows-betegségnek nevezhetnénk,
amolyan „szó fönnakad, lehelet megszegik” szitu,
tekintet a távolba réved, szóval elfárad,
s „lefagy”. De nála ez csak néhány
másodpercig tartó tevékenységkiesés,
aztán a rövid relax után ismét le-,
illetve „feltölt”.
Múltkor ismét játszásra, ugratásra alkalmas
időt fogtunk ki. – Ali, gyere gyorsan, szólítom,
s nézd, nézd, egy baszk bácsi, s nézd, mi van rajta?!
jön, s már érzi a beugratóst: – Egy baszk bácsi? – kérdezi.
– És mi van rajta? – próbálok árnyalni.
– Maszk – mondja, szinte hibátlanul,
s mintha minden szavát értené,
az összes mögöttes tartalmakkal,
melyek közül a leglényegesebbet,
a nyelvtörőt kapja ki: „Egy baszk, maszkban” –
ismétli utánam, majd megszakítván a diskurzust,
míg szobácskájáig nem ér, sopánkodva,
szinte sírós hangon nyöszörgi „a refrént”,
amolyan diagnózisként: ajaj, Badoya, ajaj Badoya…
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.