Bánkövi Dorottya A női test biztonsága című kötete sokszínű versek gyűjteménye – a női létről, testiségről, fájdalomról beszél, szókimondóan és naturalistán sokkol, a motívumok lágy összehangolásával mégis a női test biztonságáról szól.
A könyv borítóján a fényes homályban biztos pontként körvonalazódik egy vörös öltözetű női alak: „a fényben köd kavarog”. A versek ugyanígy, a nőt középpontba helyezve fényt derítenek akár ködös emlékekre, elfeledett és el nem feledett férfiakra és a meg nem értett cselekedetekre. Érezhető, hogy az élet átláthatatlanságában is van valami, amit nem lehet elfedni, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni. Láthatóvá válik a nő, és különböző szerepekben meg is szólal, mégpedig kíméletlenül. Mesél. És az olvasó lap lap után meg akarja fejteni, össze akarja rakni a szilánkokat.
A költemények átutaztatnak minket az ártatlanság korán, ahol a naiv kamasz lány kalauzolja az olvasót, de meg-megszólal a visszaemlékező, újraértelmező felnőtt nő is. Utóbbi felfedezi a – fiatalon még különlegesnek vélt – sablonosságot és szemünk elé tárja a kiszolgálás és kiszolgáltatottság kérdéskörét is.
Szilágyi Zsófia Emma | ,,Drámaiság nélkül nincs költészet” – Interjú Bánkövi Dorottyával
A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.
„Neccharisnyám nadrágját súrolta,
nem rémlett, hogy ilyen közel
ültünk le egymáshoz.
Vibrált a szemében:
minden megtervezve,
de az ételt legközelebb házhoz.”
A csalódottság megtapasztalása létrehozza a dacos megerősödést, új érzelmi határokat húz.
Az érzelmi utazás már földrajzi utazással is kiegészül. És a helyszínváltozással új női szerepek és új értékrendek is meghatározóvá válnak. Ilyen például a lánygyermeki helyzet. Érdekes, hogy ez nem okoz ellágyulást a versekben, nincs kevesebb a sokkból vagy a kendőzetlen őszinteségből.
Az érzékelés teljes spektrumát kihasználja, és nem tartózkodik a bibliai utalásoktól sem. Zenét hallunk, portrékat és tájakat látunk, érezzük a valóság keserű ízét a szánkban, megtapint minket, az emlékezés illatát lélegezzük be. És talán, mindezen érzékelések fölött, ott lebeg az erős és dacos femme fatale, aki játszadozik a férfiakkal és ismeri a világ nagy igazságait:
„Megszokásból dúdolni kezdem az első tételt,
de a morajlás eszembe juttatja,
többé sem előre, sem hátra,
csakis befelé, ahol démonok
kötik csokorba a kitépett bogárlábakat,
és elégtételként szélbe eresztik
a kulcsokat és az előjegyzést.”
Csakis befelé, mivel ott rejlik a női test biztonsága. Biztonság a férfinak, aki a női testben leli meg nyugalmát, önmagát szereti meg benne, még ha eszközként is használja. És biztonság a nőnek, ha tisztában van saját testével és a férfiak gyenge pontjaival, és ezt szintén eszközként használja.
„a női test biztonsága
az ismerős szeszélyek
szemek tükröződésében
a szám
nem kell mondanom
hajolj közelebb
ismerem a légzésed fojtottságát
a görcsöt mint a sajátomat
artikulálatlan félelmeket
a felismerhetetlent ahhoz képest
amit magunkból kiástunk
és áruba bocsátottunk
azért hogy valaki kimondja
legalább egyszer
ha álló farokkal is
aztán soha többet.”
Az ártatlanságon rég túllendülve megerősödik a nő, és az összes női szerep fokozatosan egybeolvad.
Valahol fennakadnak a múlt emlékei, mintha az emlékezés is leállna, és kitisztul minden. Vágyakozást érzünk, hogy minden homállyal takart tabura fényt derítsünk.
Az biztos, hogy Bánkövi Dorottya olyan világot teremtett, amelyből kilépve biztosan nagy levegőt kell vennünk.
