

Szakács a szó legjobb értelmében hasítja fel tollával az esetlegesen magába zárkózott, netán boldogtalan olvasó burkát, esetleg vidítja fel még jobban az olvasásfüggésben „szenvedőket”. „Mit bámulsz? Lépj már közelebb! Jól hallottad, hozzád beszélek, édes. Gyere már! Hogyhogy miért?! Hát nem ezért jöttél ide? Engem te nem tudsz becsapni. Fél éve, hogy ide kerültem, s van már némi tapasztalatom a klienseket illetően. Ismerek olyanokat, akik csak kukkolni járnak ide, lopva végignézik a kínálatot, aztán gyáván elhúzzák a csíkot. Mások, főleg a tapasztalatlan kamaszok, még nem tudják, hogy valójában mit is akarnak, csak a szájuk nagy, de az utolsó pillanatban mindig meghátrálnak... Na, mire vársz?! Érints már meg! Szoríts magadhoz! Szívd be az illatom, édes! Gyerünk, ne tökölődj már annyit! Ma akció van, 15%-kal olcsóbban megkaphatsz. Meglátod, még nem olvastál olyan jó könyvet, amilyen én vagyok.”
Negyvenkét írás öt ciklusba rendezve, egyikből sincs kispórolva a poén, de a legelső, Csak irodalom és más semmi című „meta-ciklus” (amelyben az irodalom a főszereplő, többek közt Krúdyt, Rejtőt, Cortazart, Karinthyt is megidézve) különösen erős ebből a szempontból.
Talán a legnagyobb megvalósítása az, hogy e humort sikerül úgy adagolnia a szerzőnek, hogy ne csupán öncélú nevetgélés legyen a vége, hanem egyúttal el is gondolkodtassa az olvasót. Ez a továbbgondolás, az „aha!”-érzés, az akár leghétköznapibb dolgok új oldalról való megközelítése (mint például a Szószátyár tárgyak című ciklus „szereplői”) pedig további rétegeket ad hozzá az elsőre olvasottakhoz.
„Ebben az évben sem jött össze egy kis plusz pénz az érettségi vizsgáztatáskor. Pedig hányszor álmodtam már arról, amint két kigyúrt, fekete napszemüveges, végzős diák közeledik felém a folyosón valutával degeszre tömött diplomatatáskával... Azúrkék víz, ötcsillagos szálloda és pálmafás sétányok helyett maradt a B terv: mezőgazdasági munkával kombinált faluturizmus.”
A Megbabrált emlékek cikluscím szerencsére tiszta vizet önt a pohárba azt illetően, hogy a tanár úr (Szakács István Péter ugyanis a Tamási Áron Gimnázium irodalomtanára) nem minden esetben saját élményeit adja közre (ha az Egy lestrapált vibrátor emlékirataiból című karc olvasásakor már nem derült volna ki ez korábban). Mégis annyira emberi és eredeti darabokról van szó, annyira magunkénak érezzük azokat, olyannyira közeliek a sztorik, hogy azon csodálkozunk, miért nem nekünk jutottak eszünkbe az írások alapjául szolgáló történetek.
Szintén a kötet dicséretére válik, hogy az egymáshoz szinte nem is kapcsolódó témák összeállnak egy közös egésszé: egységes hangulatúak, egyformán karcolnak, olvastatják magukat. Az ezen ajánlóval együtt közölt, a kötet megjelenése után írt szöveg (amely tökéletesen illene például az első ciklusba) a bizonyítéka, hogy Szakács István Péter mindannyiunk szerencséjére tovább folytatja ezt a vonalat. Adja magát a párhuzam a Mennyei ponyva című írással, amelyben Rejtő Jenő tárgyal az Úrral a tollát viszszaszerzendő:
„... – Újból írni akarok, Uram! S azt szeretném, hogy egyszerűen az olvasás öröméért vegyék a kezükbe a könyveimet az emberek. Hogy a nevetéstől jólesően kinyújtózkodhassék a görcsbe rándult lelkük. Elsőként például megírnám a mi kettőnk jelenetét. Semmi elbeszélés, semmi leírás, semmi részletező kitérő, csak külön sorokba tördelt, natúr párbeszéd.
− Miért, fiam?
− Mert nem a szavak, hanem a sorok száma alapján fizet a kiadóm, Uram.”
Szakács István Péter: Zsebművészet. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.