2021. október 06., 18:22
A székelyudvarhelyi Szakács István Péter legújabb kötete rövid, humoros írásokat tartalmaz, amelyekből volt szerencsénk többet is közölni lapunk hasábjain. Az egészen friss, a nyomdából a napokban kikerült Zsebművészetben összegyűjtött, karcnak nevezett szövegek ennek rendje és módja szerint mélyek, és csakugyan nyomot hagynak.
Szakács a szó legjobb értelmében hasítja fel tollával az esetlegesen magába zárkózott, netán boldogtalan olvasó burkát, esetleg vidítja fel még jobban az olvasásfüggésben „szenvedőket”. „Mit bámulsz? Lépj már közelebb! Jól hallottad, hozzád beszélek, édes. Gyere már! Hogyhogy miért?! Hát nem ezért jöttél ide? Engem te nem tudsz becsapni. Fél éve, hogy ide kerültem, s van már némi tapasztalatom a klienseket illetően. Ismerek olyanokat, akik csak kukkolni járnak ide, lopva végignézik a kínálatot, aztán gyáván elhúzzák a csíkot. Mások, főleg a tapasztalatlan kamaszok, még nem tudják, hogy valójában mit is akarnak, csak a szájuk nagy, de az utolsó pillanatban mindig meghátrálnak... Na, mire vársz?! Érints már meg! Szoríts magadhoz! Szívd be az illatom, édes! Gyerünk, ne tökölődj már annyit! Ma akció van, 15%-kal olcsóbban megkaphatsz. Meglátod, még nem olvastál olyan jó könyvet, amilyen én vagyok.”
Negyvenkét írás öt ciklusba rendezve, egyikből sincs kispórolva a poén, de a legelső, Csak irodalom és más semmi című „meta-ciklus” (amelyben az irodalom a főszereplő, többek közt Krúdyt, Rejtőt, Cortazart, Karinthyt is megidézve) különösen erős ebből a szempontból.
Talán a legnagyobb megvalósítása az, hogy e humort sikerül úgy adagolnia a szerzőnek, hogy ne csupán öncélú nevetgélés legyen a vége, hanem egyúttal el is gondolkodtassa az olvasót. Ez a továbbgondolás, az „aha!”-érzés, az akár leghétköznapibb dolgok új oldalról való megközelítése (mint például a Szószátyár tárgyak című ciklus „szereplői”) pedig további rétegeket ad hozzá az elsőre olvasottakhoz.
„Ebben az évben sem jött össze egy kis plusz pénz az érettségi vizsgáztatáskor. Pedig hányszor álmodtam már arról, amint két kigyúrt, fekete napszemüveges, végzős diák közeledik felém a folyosón valutával degeszre tömött diplomatatáskával... Azúrkék víz, ötcsillagos szálloda és pálmafás sétányok helyett maradt a B terv: mezőgazdasági munkával kombinált faluturizmus.”
A Megbabrált emlékek cikluscím szerencsére tiszta vizet önt a pohárba azt illetően, hogy a tanár úr (Szakács István Péter ugyanis a Tamási Áron Gimnázium irodalomtanára) nem minden esetben saját élményeit adja közre (ha az Egy lestrapált vibrátor emlékirataiból című karc olvasásakor már nem derült volna ki ez korábban). Mégis annyira emberi és eredeti darabokról van szó, annyira magunkénak érezzük azokat, olyannyira közeliek a sztorik, hogy azon csodálkozunk, miért nem nekünk jutottak eszünkbe az írások alapjául szolgáló történetek.
Szintén a kötet dicséretére válik, hogy az egymáshoz szinte nem is kapcsolódó témák összeállnak egy közös egésszé: egységes hangulatúak, egyformán karcolnak, olvastatják magukat. Az ezen ajánlóval együtt közölt, a kötet megjelenése után írt szöveg (amely tökéletesen illene például az első ciklusba) a bizonyítéka, hogy Szakács István Péter mindannyiunk szerencséjére tovább folytatja ezt a vonalat. Adja magát a párhuzam a Mennyei ponyva című írással, amelyben Rejtő Jenő tárgyal az Úrral a tollát viszszaszerzendő:
„... – Újból írni akarok, Uram! S azt szeretném, hogy egyszerűen az olvasás öröméért vegyék a kezükbe a könyveimet az emberek. Hogy a nevetéstől jólesően kinyújtózkodhassék a görcsbe rándult lelkük. Elsőként például megírnám a mi kettőnk jelenetét. Semmi elbeszélés, semmi leírás, semmi részletező kitérő, csak külön sorokba tördelt, natúr párbeszéd.
− Miért, fiam?
− Mert nem a szavak, hanem a sorok száma alapján fizet a kiadóm, Uram.”
Szakács István Péter: Zsebművészet. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)
