

Kiáltanám, hogy „megjött a levél fekete pecséttel, megjött az ellen százezer emberrel”, így tanultuk gyermekkorunkban, amikor valóban megérkezett a falunkba az orosz seregek egy-egy cafata, majd utánuk a menekülő német. Megjött a postás, szelíd érzékenyen nyújtotta a borítékot, benne Székely-Benczédi Endre legújabb könyve. A Juventus Kiadó tárta a nyaralók elé, árnyékba és bánatűzőnek, Szülőföldünk, szülőegünk címmel.
Hamar elolvastam a könyvet, hiszen a versek türelmetlenek. És egyszeribe ostrom alá került bennem minden, ami a hivatásommal kapcsolatos. Soha nem olvastam együltömben és pászmáslag ennyi verset gyors egymásutánban, majd újból. Székely-Benczédi Endre az eleven és egyetlen, egyszeri élet teljes hiábavalóságának prédikációit adagolja falatról falatra, faltól pokolsárig.
A magyar költészet sosem állt távol a hiábavalóság szobrának faragásától. Igehirdetés leve mindebből itt és most. Okát adni tudom mázsáslag, tavaszi áloméjszakák bizonyosságával, a velünk született és velünk élő vágy és beteljesedés rohamszerűen jön, jönne, ha engedné a költő.
„Ma köszöntem
de magamnak,
nem fogadtam
a köszönésemet.
Köszönni szoktam
minden idegennek
akivel találkozom.”
(Utólag sajnáltam magam.)
És egy csepp a végtelen lemondásból. És még, és a százezredik, mely bizonygatja a lét, az élet hiábavalóságát.
„Csak egy élhető univerzum
számtalan lénynek. Jövünk.
Ha vannak átjárók az univerzumok között
ők megtalálják.
Mi nem.”
A kötet a pozitív emberi lét tagadása, mintegy ömlenye az argumentáció nélküli kijelentéstömegnek.
A meztelen és képtelen képeket olvasói odaadással fölruházhatom, teszem is, mentem a lírai jogot, és döbbenten hallom a végzést: „nem költöztettünk fertőzésmentes vidékre időt”.
Nem beszélhetünk Székely-Benczédi Endre jelen kötete esetében halálról, csak a lírai mondandó halogatásáról. Fájdalmas élmény. „Nem érdemes borotválkozni sem senkiért. A tükörért. Talán.”
Nyoma, jele sincs ebben a kötetben annak, mitől fordult fejjel lefelé, és úgy lábtól a költő. Rémletesen elképesztő jelenében találok molekulát hasmánt feküdve a gazos igaztalanságban.
„MORGOLÓDUNK
Mert morgolódni
veszélytelenebb, mint
verni az asztalt igazunkért.
Várunk, mint jégre pottyant kavics.
Ahogy kibuggyan a Nap, és
rásüt, a kavics lassan
alámerül. Mi is.”
Elvont, művi, keresztelhetetlen fogalmakkal találkozunk szinte sorról sorra a kötetben. Azt is elhinném a költőnek, hogy lehet és merészel pókhálógerendákból talpra teremtett házat és hazát teremteni. Rámegy egy kötet? Oda se neki! A teremtő ember éppen gondosságában válik maga is teremtővé a Teremtő mellett. Másként nem megyen ez a műfaj.
Székely-Benczédi Endre: Szülőföldünk, szülőegünk. Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2021
*pászmáslag: sávosan (székely szó) (szerk. megj.)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.