2022. augusztus 30., 06:57
Néhány évvel ezelőtt Marc Delouze francia költővel közös fordításunkban jelent meg Zalán Tibor francia nyelvű kötete: Le Chien aveuglé par la Lune (A holdfénytől megvakult kutya, Palamart Kiadó, 2017). A százéves párizsi Europe folyóirat is közölte Zalán egyik versét, rövid ismertetővel együtt. Később a kötet felkerült egy ismert francia irodalmi portálra. A kommentelők „kitűnő fordításnak” („excellemment traduit”), „Jean Genet, Charles Bukowski folytatójának” vélték. Mások szerint: „…rendkívül időszerű költészet, amit nem terhel semmiféle mesterkéltség”. („…une poésie très actuelle qui ne s’encombre pas de faux-semblants.”) Nem véletlen, hiszen Marc Delouze jól ismeri a magyar költőket, több mint négy évtizede fontos magyar költészeti antológiát fordított franciára. 2022-ben Zalán Tibor irányt váltva fordította Marc Delouze-t magyarra, az én közvetítésemmel. A kétrészes kötet hamarosan megjelenik, az első címe: Post-it (ál)haikuk. A post-it öntapadós jelölőcímke, amin elfér egy haiku. Az álhaiku műfaji megjelölés, célja megemelni értéktelítettebbé tenni a másodrendűnek tartott versformát. Zalán bravúrosan szemlélteti a csevegés könnyedségét és a pókhálószálon lógó idő halk susogását a múlandóságról. Íme egy francia–magyar haiku:
„keresztül-kasul bolyong a világban
azt hinnéd kísértet de csak napba
öltözve pillantásodban bujkál.”
A második rész verses napló, a szerző költői életművének folytatása, a korunkra reflektáló közéletiség jegyében. A napló 2020 márciusától kezdődik és vírusnapló, később háborús naplóval folytatódik. A versek egy részét La Divine Pandémie (A pandémia színjáték) című kötetben adták ki franciául, 2022-ben, másik része kiadatlan. A dantei cím találó, hiszen mint már annyiszor, a harmadik évezred elején az emberiség ismét „egy nagy sötétlő erdőbe jutott…” a pokol felé, ahonnan, úgy tűnik, nehezen találja a kiutat.
Kicsoda valójában Marc Delouze? A francia irodalomtörténet Aragon felfedezettjei és barátai között tartja számon, együtt Jean Ristat, Bernard Noël, Bernard Vargaftig, Mathieu Bénézet, Lionel Ray, Alain Jouffroy és Alain Bosquet költőkkel. Első verseit Louis Aragon jelentette meg lapjában, a Lettres Françaises-ben. Egy évvel később, 1971-ben a Souvenirs de la Maison des Mots (Emlékiratok a szavak házából) című első kötetéhez Aragon írt előszót:
„Meg kell tanulnunk Marc Delouze nevét, ugyanúgy, ahogy más időkben megtanulták Nerválét vagy Rimbaud-ét… Kérem, ne mondják, hogy túlzok!… Itt elkezdődött valami. Valami, aminek a végét nem láthatom, de idős korom igyekezetével sietek megjósolni a jövőjét.”
Ezzel a fiatal költő az Aragon-szalon közkedvelt alakjaként vált ismertté. A hirtelen jött népszerűség viszont nem tartott sokáig, Delouze eltávolodott a mestertől, és két évtizedes hallgatásba burkolózott. Ezalatt török és örmény költőket, majd Pablo Nerudát fordította franciára. Párizsi kiadója ösztönzésére, 1975–1976-ban hosszú hónapokat töltött Budapesten. Ezalatt egy közös magyar–francia kiadású magyar költészeti antológiát állított össze és fordított franciára (Poésie hongroise. Anthologie. – Magyar költészet. Antológia., 1978) Tímár György, Gera György, Nemes Nagy Ágnes, Somlyó György segédletével. Kiemelten fontos szerepet kapott Weöres, Pilinszky, Tandori és Illyés költészete. Újdonságnak számított, hogy a magyar kortárs költők maguk mutatták be a költészetüket. Kevésbé ismeretes, hogy 2000-ben, a Nanterre-i Sapriphage című folyóiratban Delouze újabb, magyar kortárs költészeti összeállítást közölt. Az idősek: Orbán Ottó, Tandori, Somlyó, Kiss Anna és Petri mellett Nagy Cili, Tolvaj Zoltán, Kulicz Gábor, Vass Tibor, Szentmártoni János és Oravecz Péter (egyben a válogató is) versei olvashatók franciául. Tucatnyi alkalommal látogatott el hozzánk és sokszor fellépett a párizsi Magyar Intézetben. Előadásokat tartott és közreműködött közös magyar antológiák fordításában, együtt Gáspár Lóránd (Lorand Gaspar), Eugène Guillevic, Jean-Luc Moreau, Bernard Vargaftig, Paul Chaulot, Maurice Regnaut, Charles Dobzynski, André Doms, Jean Follain költőkkel.
Magyarországot második hazájának tekinti. A 2002-ben kiadott l’Homme qui fermait les yeux sans baisser les paupières, 1975–1999 (Ember, aki szempilláit nyitva tartva hunyta le a szemét, 1975–1999.) című kötet fejezetei versben és prózaversben szólalnak meg a nosztalgia húrjain, Kelet-Berlinről, Budapestről és sztrugai költészeti fesztiválról. Az előhangban írja:
„éveim sűrű csordába verődve tüzes vadként érkeztek… a Dunához, hogy belekóstoljanak a cseppfolyós éjszakába.”
Lassan megszerette a szürke, fénytelen és hideg nagyvárost: Budapest je t’aime – írta Delouze. Hazájában is kísérletező költőként ismerik, 1982-ben megalapította a Les Parvis poétiques (Költészet köztereken) elnevezésű nemzetközi fesztiválsorozatot, amelyre több magyar költőt is meghívott. A Voix de la Mediterranée (A mediterrán hangjai, Lodève) fesztivál egyik alapítója. Zenészekkel vett részt verszenei előadásokon a világ különböző városaiban, Párizstól Budapestig és Pekingig. A Matière à Dé-lire (Az anyagról elragadtatással) című könyvében kortárs absztrakt szobrokra reflektáló verseit gyűjtötte össze. Mintegy húszkötetnyi művészkönyv társszerzője. Legutóbb 2020-ban vett részt Zalán Tibor, Danielle Loisel és Nagy István szerzőkkel a La main des mots griffant la nuit (A szavak keze éjjel karcolja jeleit) Párizsban és Budapesten bemutatott művészkönyv elkészítésében, a fordításokat újfent hármasban végeztük el.
