A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt 2023-ban a Brazíliában született Chris Carter, aki az USA-ban tanult kriminálpszichológiát, szakmájában a michigani államügyészségen dolgozott, profiként szerepelt amerikaifutball-csapatokban, tíz évig különféle zenekarokban gitározott, majd egy gyökeres fordulat következtében, egy álom nyomán krimiíróvá vált, és ma egyike a legnépszerűbbeknek. A könyvfesztivál alkalmával adott interjúban a magyar közönségnek is elmondta, hogy soha nem tervezte az íróságot, sőt még csak nem is gondolt rá, ám egyszer különöset álmodott, amit elmesélt akkori barátnőjének, az pedig megkérte, hogy írja le az álmát. A szöveg mindkettőjüknek tetszett. Akkoriban egy informatikai cégnél dolgozott, így csak munka után, éjszaka és hétvégéken írhatott, de megszületett első regénye, A keresztes gyilkos, amelyet lapunk 2021. októberi számában ismertettünk Sorozatgyilkosok üldözői címmel. Azóta még kilenc hátborzongató regényt készített Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági csoportjának tagja, valamint segítője, Carlos Garcia nyomozó főszereplésével. Mindegyik világsiker lett. Carter szerint regényei közül nincsen kiemelt kedvence, de első műve, A keresztes gyilkos áll legközelebb a szívéhez.
A Halállista, eredeti címén One by One, 2013-ban jelent meg a sorozat ötödik köteteként. Eddigre már tudjuk, hogy Hunter nőtlen, egyedül él, imádja a whiskyt – és nagyon ért különböző fajtájuk fogyasztási módjához –, valamint a kávét, amit társa, Garcia kiváló alapanyagból, mesterfokon készít. Ez minden, a sorozathoz tartozó regényben állandó, a nyomozók nem öregednek, nem változnak, de erre ne is számítsunk, mert nem családregényt olvasunk, sem fejlődésregényt, hanem egy krimisorozat epizódjait, amelyek éppen a főszereplők állandóságára építenek.
Hunter nyomozó egy reggelen egy közelről tarkón lőtt férfi fotográfiáját tartalmazó aktát talál az irodája íróasztalán, de kiderül, hogy nem az ő ügye. (A motívum a regény végén visszatér.) Az övé sokkal sötétebb lesz. Egy lenyomozhatatlan telefonhívást követően élő internetes közvetítésben végig kell néznie egy fiatalember brutális kivégzését, sőt a pszichopata gyilkos tőle követeli, hogy megválassza a halál nemét. A tettest egyelőre nem lehet megtalálni, de az áldozat holttestét igen, majd a feleségét is, aki magára (és jövedelem nélkül) maradt karonülő kislányával. Miközben gőzerővel keresik a tettest, felbukkan a következő lehetséges áldozat, ezúttal egy fiatal nő. Az ő halálának módjáról az internet közössége dönt, mint egy szadista valóságshow-ban, és a nyomozóknak végig kell nézniük a szavazást és a nő borzalmas kínhalálát. A két irgalmatlan gyilkosságot követően az FBI kiberbűnözés elleni osztálya tetten ér és lekapcsol egy már több gyereklányt megrontó pedofilt, közben ez az osztály is foglalkozik a gyilkosságokat bemutató videós közvetítésekkel, Hunter és Garcia gyorsan azonosítja az áldozatokat. Arról elképzelésük sincs, hogy miért kellett meghalnia a videójátékokat árusító, vezető bolti alkalmazottnak, a női áldozatról legalább sejtik, hogy bulvárhírekkel foglalkozó újságíróként számos ellenséget meg rosszakarót szerezhetett magának, de bizonyára nem ezzel szolgált rá a neki választott halálnemre.
Az elkövető legközelebbi élő közvetítését csupán a két nyomozó láthatja, amivel Garcia feleségét, valamint annak barátnőjét fenyegeti meg halálosan, ebből Hunter és Garcia megérti, hogy a gyilkos bárkinek a nyakán tarthatja a kést, ez alól sem a szeretteik, sem ő maguk nem mentesek. A megoldás, hogy mielőbb megtalálják a pszichopata sorozatgyilkost. A harmadik áldozat mégsem Garcia felesége, sem annak barátnője lesz, hanem egy tehetséges, de csődbe ment videójáték-tervező programozó. Ő már a második áldozat, akinek valami módon köze volt a videójátékokhoz, ráadásul az elkövetőről is tudjuk már, hogy rendkívül jártas a digitális kommunikációban. A két utóbbi nyilvánosan közvetített kivégzés áldozatairól az volt olvasható a képernyőn, hogy „BŰNÖS”, de hogy miben és miért, az nem derül ki a közvetítésből, csupán a lehetőség, hogy a nézők szavazataikkal döntsék el az áldozatok kivégzésének módját. A valóságshow-kon nevelkedett generáció lelkesen voksol. A szerző szemmel láthatóan húzza az időt. A történet lassú tempóban halad, csak a kivégzéseket megelőző szavazás visz bele fokozott dinamikát, majd egy-egy elejtett utalás jelzi, hogy mutatkozik némi esély a sorozatgyilkos becserkészésére, ám közben rengeteg az önismétlés, a nyomozók újra és újra elmagyaráznak bizonyos tényeket, akár a digitális technológiáról, akár az ember fiziológiájáról, akár az egyén pszichológiájáról, akár a világ romlottságáról, a celebközpontú valóságshow-k dermesztően romboló hatásáról. Olyan, mintha Carter a figyelmetlen olvasók számára írta volna a regényét: ha egyszer nem figyelt alaposan, majd az ismétlésnél újra emlékezetébe idézi. Csakhogy a krimiolvasó nem figyelmetlen, hanem türelmetlen. Kedveli, ha nem ért valamit, azt viszont már kevésbé, ha szájába rágják a már ismert tényeket. Ráadásul az első whiskyzésre (nem whiskey – mert a kettő különbözik) jócskán várni kell, ellenben a szerző bámulatos karaktereket teremt. Ezek közül egyik egy rendkívül öntelt, arrogáns, basáskodó szoftvermogul, akinek lenne indoka a második áldozat megölésére, sőt a két nyomozó előtt nem is titkolja, hogy a gyilkossághoz megvan a motivációja, szakmai tudása, technikai eszközei és hatalma, de kiderül, csak pöffeszkedik, nem ő a tettes. Az elkövető kilétére Hunter revelációként jön rá, amikor eszébe jut, hogy korábban szemtanúja volt egy tizenéves fiú öngyilkosságának, majd szép sorjában helyére rakja a sorozatgyilkos által a közvetítések során megjelenített, korábban értelmetlennek tűnő jeleket, az áldozatok közti összefüggéseket. Innentől kezdve csak el kell kapni a gyilkost, amit követően Garcia két hét időt nyer, hogy eldöntse, marad-e a gyilkossági csoportnál, mert a rendőrségtől nem akar megválni, de a sorozatgyilkosokból elege van, különösen azok után, hogy a mostani majdnem megölte a feleségét.
A nyomozás során, különösen az első eset körül olyan nyomok bukkannak fel, amelyeknek a továbbiakban semmilyen jelentőségük nincsen, kiesnek a történetből. Nem tudom, hogy ezekkel azt kívánta-e ábrázolni a szerző, hogy milyen zsákutcákba futhat bele a rendőrség, vagy egyszerűen jó ötletnek tűntek, de nem írta tovább őket, hanem más irányba kanyarította az elbeszélést. Aztán olyan, a múlt század ötvenes éveiben forgatott krimikből átvett badarságokkal is találkozunk, hogy az áldozat a függöny mögött rejtőző gyilkost a kilógó cipőjéről veszi észre, vagy a tettes lakásán megtalálják az áldozatok fotóit, fejük piros filctollal bekarikázva (ez a halállista). A tökéletesen elgondolt, kellően motivált, erős társadalomkritikát, morális állásfoglalást hordozó történetet elgáncsolják az ilyen ósdi közhelyek.
Chris Carter volt már összeszedettebb is. De ez még csak az ötödik része a Robert Hunter-sorozatnak, és elárulom, a későbbiekben is Garciával nyomoz együtt a pszichológiai doktorátussal rendelkező Los Angeles-i rendőr.
Chris Carter: Halállista. Második, javított kiadás. Fordította Szabó István. General Press Kiadó, Budapest, 2023
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
