Kockázatos lehet, az elfogultság veszélyével járhat családtörténetet családtagként írni, különösképpen akkor, ha az mégsem csupán családtörténet, hanem korrajz és valamelyest történelem vagy éppen egyháztörténet is. Ugyanakkor a kívülálló szerző történetmesélés alapján sohasem képes olyan pontosan vagy olyan erővel érzékelni és ezáltal érzékeltetni az évtizedek eseményeit, mint aki mindazt átélte: látta, érezte, élvezte vagy szenvedte.
Korsós Tünde négyszáz oldalnyi terjedelemben foglalta össze a családon belül szemlélődve édesapja, Kiss Antal ómoravicai (bácskossuthfalvi) református lelkész, majd bácskai esperes életútját, miközben nem is csupán megfigyelte, hanem együtt élte a család többi tagjával az életet. Rendszerint nem felhőtlen életet. Mert a szocializmusban egy lelkészcsalád kénytelen volt kemény küzdelmet vívni a vallásellenes ideológiával, gyakran pedig a belügy embereivel is.
Az Úr az én őriző pásztorom címet viselő kötet ugyan az egyenes gerincű, megalkuvásra képtelen, az igazságot mindig kimondó, a népéért és gyülekezetéért folyton kiálló lelkipásztort helyezi a központba, miközben láttatja a politikai nyomásgyakorlást, a társadalmi változásokat és az emberi gyarlóságokat is. Nem csupán személyes élményeire alapozva tekinti át az évtizedeket, hanem jegyzőkönyvek, jegyzetek és egyéb dokumentumok fölsorakoztatásával.
Kiss Antal föltétel nélkül bízott az isteni gondviselésben, és úgy tűnik, az Úr is idejekorán kiválasztotta a küldetésre, hiszen az 1918-ban született kisgyerek másfél éves korában a földesúr birtokán – ahol a szülők laktak és dolgoztak – kiszabadultak a versenylovak, és a játszó gyereket a vágtázó vezérlovat követve az egész ménes átugrotta, az ijedtségen kívül nem esett baja.
A tehetséges diák később gimnáziumba került – bár apja bakternak szánta – Lelbach földesúr támogatásának köszönhetően. Teológiai tanulmányait 1938-ban kezdte Kolozsváron, ahol nemcsak a lelkészi hivatásra készült föl, hanem a nemzeti kultúra és történelem alapos megismerése által papi munkája évtizedekre összeforrt a magyarság érdekeinek védelmével és a megmaradásáért folytatott harccal is.
Az egyházon belüli nézetkülönbségek miatt hat évbe tellett, amíg végérvényesen átvehette a lelkészi szolgálatot, miközben másfél évet Daruváron töltött, mondhatni, száműzetésben. A hajthatatlan presbitérium azonban ellenszegült az egyházi bíróság és más följebbvalók döntéseinek, mindenáron őt akarták moravicai lelkésznek. Így kevésnek bizonyult a templomban 1200 ülőhely a beiktatásakor.
Az új, szocialista rendszerben meggyűlt a baja a hatalommal, vagy vele a hatalomnak. Amellett, hogy a birtokai államosításával elszegényítették az egyházközséget, azt sem nézték jó szemmel, hogy a sok-sok programmal a gyülekezet mellé állította az ifjúságot, valójában az egész református közösséget erőssé tette. Nacionalizmussal, néplázítással, sovinizmussal vádolták, pereket kreáltak ellene, mégsem tudták meghátrálásra kényszeríteni. Időnként évekre bevonták az útlevelét, de ő töretlenül végezte a szolgálatot. Inkább gyötörték a közösség miatti gondok, mint saját gondjai. Lehangolta, hogy veszni látszik a szlavóniai és baranyai református szórvány, a beolvadással pedig a magyarság is.
Rendkívüli ragaszkodás nyilvánult meg a falu lakossága részéről gyülekezetük és lelkészük iránt, miként fordítva is. Amikor teljesíthetetlen mennyiségű búza beszolgáltatására kötelezték az egyházközséget, a lelkész közölte, hogy ha másnap némák maradnak a harangok, tudhatják, hogy bebörtönözték, és nem teljesítheti a szolgálatot. Másnap hajnalban talicskákkal és tarisznyákkal sorakoztak az emberek, családjuktól vonták meg a kenyérnekvalót az általános szegénységben, de a papjukat nem adták: összehordták a búzát.
Kiss Antal az egyházának és nemzetének élt. Túl erős közösséget szervezett ahhoz, hogy a hatalom ne lásson veszélyt benne. A „mindennapos” teendők mellett – volt ilyen rengeteg a templomtatarozásoktól az anyagi gondok megoldásáig – kapcsolatot épített ki az ősi egyházakkal (a nagykunságiakkal, ahonnan betelepült Ómoravica), az erdélyiek mellett Svájccal, Hollandiával, a keletnémetekkel, Ausztriával, Kanadával… Gyakran szükség is volt a támogatásukra, különösképp a háborús kilencvenes években.
Igazságtalanok lennénk, ha szó nélkül hagynánk a feleségének, Máriának a munkáját. A Bázeli Missziót leginkább az asszonyok támogatták kézimunkáikkal, hogy a befolyt pénzt fölhasználja a szervezet. A feleség rendkívüli munkát vállalt az igen gyakori vendégek ellátásában, miközben a lelki, egyházi teendőkbe is besegített. Ehhez társult a háborús időkben a sok ezer segélycsomag szétosztása. Nagykövetek és külföldi egyházi méltóságok is gyakran megfordultak a parókián. Nem is szólva az egy-kétezer résztvevőt vonzó rendezvényekről. Ezek közül talán a legnagyobbnak ígérkezett 1986-ban a betelepülés kétszázadik évfordulójára szervezett ünnepség. A külföldi testvéregyházak is javában készültek már az utazásra, amikor a hatalom megtiltotta a külföldi vendégek tömeges fogadását, bejelentve, hogy az autóbuszokat vissza fogják fordítani a határon… Pedig már nem volt messze a rendszerváltás, és az állammal is többé-kevésbé rendeződtek a kapcsolatok. Tíz évvel később Kiss Antal esperest megismerhette egész Európa. A Református Magyarok Világtalálkozóját Moravicán tartották, és a holland televízió bemutatta a lelkészt és egész Európában sugározta a pünkösdi ünnepi prédikációját.
Kiss Antal ezt vallotta a lelkész hivatásáról: „Nemzedékek életét meghatározó utat kell mutatnia mindenkor. Reá tekintve érezze a közösség a helyes irányvonalat, a tisztességes életmód, a becsület, a jóakarat, a megbocsájtás, az igazi erkölcsi értékek súlyát.”
Ő ennek az elvárásnak igyekezett eleget tenni ötvenöt éven át.
Korsós Tünde könyve valóban családtörténet is, hiszen ott állt a lelkész mellett a családja, segítve a gyülekezetet és vállalva az ezzel járó megpróbáltatásokat, amellett, hogy a családot több csapás érte, de túlélték, mert együtt vallották: az Úr az én őriző pásztorom.
Korsós Tünde: Az Úr az én őriző pásztorom. Édesapám, Kiss Antal református lelkipásztor életútja. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2023
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)
