Nem találhattam volna jobb címet ehhez a portré- és recenziókombinációhoz, mint magát a könyvét. Irodalomtörténeti jelentőségű műről van szó: ebbe a kötetbe gyűjtötte egybe székely tájnyelven írt verseit és rövidprózáit Sántha Attila.
Sántha a maga során az abszurd-groteszk líra erdélyi meghonosításával járult hozzá az erdélyi irodalom rendszerváltás utáni megújulásához, furcsa szövegei és polgárpukkasztó performanszai nagy port kavartak az 1990-es években. Ő volt a transzközép ideológia atyja is. Sirámokkal, panaszokkal nem zárkózhatunk föl a világirodalomhoz, agresszív, extravagáns irodalmat kell művelnünk – hirdette Sántha –, és az erdélyi fiatal írók java része – akikre nagy hatással volt – magáévá is tette ezt az eszmét.
Az extravagancia mellett – vagy annak kiegyensúlyozása céljából – Sántha Attila hangyaszorgalommal kutatta a székely tájnyelvet, és fél évtizedes gyűjtő-kutató munkát végzett, melynek eredményeképp 2004-ben megjelent a 2500 tájnyelvi kifejezést tartalmazó Székely szótár. Újabb 13 esztendőnyi Hamupipőke-munkával pedig elkészítette a monumentális Bühnagy székely szótárt, amely már 5200 tájnyelvi kifejezést tartalmaz, szócsaládokba rendezve, irodalmi értékű, olvasmányos szócikkekkel.
Ez a grandiózus „tudományos műalkotás” – mert ez a találó kifejezés – egyúttal a kutatómunka végett másfél évtizedig visszavonult alkotó visszatérését is jelentette a magyar irodalmi és tudományos prérire. Tavaly augusztus 20-tól idén március idusáig Sántha Attila négy rangos kitüntetésben részesült: Magyar Arany Érdemkeresztet kapott irodalmi és nyelvészi munkásságáért, Filius Ursae-díjat (a Magyar Pen Clubtól és a Janus Pannonius Alapítványtól) rendhagyó költészetéért, Erdélyért-díjat az erdélyi magyar kultúra szolgálatáért, mindezt pedig egy József Attila-díj koronázta meg. De mivel épp a nemzeti ünnepre megjelent a Hogyan menjünk radinába a lërhëz című lenyűgöző gyűjtemény, a Könyvhéten pedig a kezünkbe foghatjuk a Székely szótár gyermekeknek és cinkáknak címet viselő, gyerekeknek szánt játékos nyelvészeti bravúrt, gyanítjuk, hogy a sikersorozat folytatódik. Arról már nem is beszélve, hogy Sántha tarsolyában még van egy rendkívüli aduász: a Csíki székely krónika ihlette történelmi oknyomozás és kutatás, úgy tűnik, fehér foltokat fog eltüntetni a székely – és ezzel összefüggésben a magyar – őstörténetből és középkorból.
Mindennek, amit most fölsoroltam (és akkor még nem is beszéltem a kortársakra és az ifjabb kollégákra való hatásról, melynek köszönhetően kialakult az újszékely irodalom) az origója – mulatságos módon – egy polgárpukkasztó szövegecske, amit Sántha 1994-ben fabrikált kollégái és a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör közönségének szórakoztatására. Máris már cinkakorában zelegor – ez a pársoros versike címe, és így hangzik: „Berdózik két ricskó, / buftiskodik Máriskó. / Aj, az azsagonjáró, a fuzsitus tepelák, / a nyüslető zelegor, / a hurutó, csupa luszt! / Máris a hiúba felmász, / a sok zakotán zakotál, / bőg, vinnyog, az arrán furulyáz! / Ó, szipog szegény, de a / hiúból lelepcsen, / a két ricskó vele herreg, / Máris forcsokán egy gusa kecmereg, / s még mámi es hutyuruzza erőssen, / de Máris végül megnyuvasztja őket.”
Aki nem érti, szerezze be a Bühnagy székely szótárt, bár a Hogyan menjünk radinába a lërhëz is tartalmaz egy egyszerűsített szószedetet. Gajdó Máris abszurd-groteszk kalandjai megcsillogtatják a székely tájnyelv szépségét, a furmányos székely gondolkodás izgalmasságát, a góbé humort is, de mindezek mögött fölsejlik a székely sors tragikuma is. Az indító vers – 1945 tavaszán – félelmetes szöveg, nem tudjuk, nevessünk vagy sírjunk, hiszen a (nyelvi) játékok vidámak, de a tartalomból visszaköszön az elveszített háború utáni nyomorú éhezés, amit az ugyancsak nyomorú kisebbségi sors és mindenekfölött a családfő elveszítése tesz nehezebbé. Bár ez a legtragikusabb a két évtized alatt írt székely szövegekből, akárcsak Karinthy Frigyes, Sántha sem ismer tréfát a humorban. A játék, a nyelvi bravúr mögött komor lélektan, szociográfia, történelem és filozófia kavarog: nehéz könyv ez, bármennyire is csillogó a humora, izgalmas az észjárása, bravúros a nyelvezete, és bármennyire cukik és zseniálisak Csillag István illusztrációi. Azé a Csillag Istváné, aki Deák Ferenc és Rusz Lívia örökébe lépve Erdély legfölkapottabb könyvillusztrátorává nőtte ki magát, és gyakorlatilag exkluzivitást nyert az új székely irodalom képi világának megteremtéséhez.
Ez a nagyszerű könyv tökéletesen alátámasztja Sántha Attila ars poeticáját: „A költészet ama szent feleslegesség, játék és sírva nevetés egyben, melynek határozottan értelme van.”
Sántha Attila: Hogyan menjünk radinába a lërhëz. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019. Csillag István illusztrációival.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. áprilisi számában)
