A budapesti könyvbemutatóra Csender Levente barátom meghívására mentem, addig nem hallottam az íróról, Soós Jánosról. A nyolcadik kerületben a körút egyik sarokházának utcafrontjára nyíló könyvesbolt, a Magyar Napló Kiadó rendezvényhelye nem éppen idilli fekvésű. A kerület egy pöcegödör, az utca nyomorult alakjainak állandó a karneválja, meg ott a forgalom bömbölése, és az örökös szirénázás, Pesten mindig menteni kell valakit. Ezen az esten viszont a széki vendégek jó hangulattal töltötték meg a teret. Nagyon nem szeretem az eufemizmust, meg az érzelgősséget, de ahogy Soós János mesélt, a háromtagú banda zenélt, a felolvasás után széki pálinkát és isteni csörögefánkot kínáltak a rokonok, ez így együtt igazán szívmelengető program volt. Csender és Soós beszélgetéséből kibontakozott a kötet témája: Széknek, Erdély egyik legmarkánsabb településének a magyar népi kultúra egyik zárókövének hiteles és plasztikus ábrázolása.
A kötetet végigolvasva nemcsak arról lehet tudósítani, hogy élvezetes folklór és családi legendárium kerülhet az olvasó kezébe, amiben mindig jó érzés elmerülni, irodalommá szintetizál történelmi múltat, életformát, nem kieszelt, hanem valódi sorsokat megismerni, tereket, időket bejárni. Irodalmárként is lelkesültséggel tölthet el, hogy a szöveg van olyan erős, hogy sokszor, vagyis többnyire átsodródik világirodalmi egyezésekig. A történetszövés Hrabalt idézi, a generációk épülése és olykori pusztulása pedig Márquezt. A mese végig lendületes, sohasem unalmas, ha olykor egyes leírások kicsit direktek vagy akár publicisztikusak, ez elfér a téma feldolgozásában, a kötet erős irodalmi pillanatai jócskán kárpótolnak érte. Valamint hogy itt a regények világépítő ambíciója sikerül, a novellákat összeköti a falu tere, amelyen mind ismerősen sétálhatunk, de Macondóval ellentétben Szék nagyon is létező hely, és magyarként saját otthonunk része.
Széki Soós János: Vándorforrás. Magyar Napló, 2019.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. májusi számában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.