A titkokkal teli világunkban nincsenek pontosra kimért igazságok, csak tényekből szőtt paraméterek, amelyek lehetővé teszik a viszonyítást, az igazság és a hazugság, a valóság és a képzelet fogalmainak között. Az ellentétpárok egyes tagjainak létrejöttét mindig előfeltételezi a másik, tehát egy végtelen körbe futunk bele. Gerencsér Anna Az ajtó másik oldalán című debütkötete elrugaszkodik a valóságtól, mindezt pedig csak úgy tudja jól megcsinálni – s meg kell hagyni, jól csinálja – ha tisztában van azzal, mi is az igazság. A pszichológia sokkal bonyolultabb annál, minthogy most a mélyére ássunk, bár az írónő több esetben is bizonyítja, hogy a komplikált képzettársítások az emberi túlzásoknak tulajdoníthatók, s az ebből származó következmények is csakis önmagának, az embernek róható fel.
A tizenhét novellát tartalmazó könyv erőteljes hangot képvisel: a múlt, a történelmi alakok és helyek megidézésén keresztül látunk rá a jelenünkre, arra a jelenre, mely egyszer a múltat lesz hivatott bemutatni, s mely sosem lesz többet az, amit elfogadunk való igaznak, hiszen a múlt a memória rendszerében fog megmaradni, s mint olyan, alakulni, igazodni, elhomályosodni. Az írások több esetben is megkérdőjelezik a történelem valóságát; de nem arra kíváncsi, amit tudni vélünk, hanem pont azt hangsúlyozza, amit nem tudunk, illetve nem tudhatunk, a hiányt, az egyes időszakok közti hézagokat próbálja megvilágítani.
A történetekbe belefoglalt régmúlt esélyt ad a dialógus kialakítására a szöveg és olvasó között. „Ha legközelebb kinyitod a történelemkönyvet, talán eszedbe jut: a történelmet a kisemberek írják. […] Olyanok, mint Kudha Shatten, akik nem tudnak sem felejteni, sem megbocsátani. Olyanok, mint te.” (Az áruló). Ugyanakkor nem a történelmi események bemutatása lesz domináns, hisz az elbeszélések célja sokkal inkább a róla való gondolkodás. Ennek alapján követjük az évszázados változások rengetegét egy szobor szemén keresztül Az örökkévalóság fekete gránitszemében, s egy visszautat a Rousseau nyomában, mely az emberi önzetlenség előtti időszak keresésére összpontosít.
Az írónőnek megannyi különlegessége van, de a legtöbb az elbeszélői alak megformálásában bontakozik ki: egyrészt a kötetben hangsúlyos a férfi elbeszélő, mely sok esetben visszavezethető a történelmi alakokra, másrészt találunk olyan elbeszéléseket, amelyben egyszerre három perspektíva is körüljárja a cselekményt – s ez az utóbbi szempont a valóságkeresés olyan formáira mutat rá, s az ember egyszerűségében azt az egyediséget emeli ki, mely a látásmód utánozhatatlanságával függ össze, s mely részben a történet elbeszélhetőségeinek a kérdéseire reflektál.
A szerzőnő nem a múltban megtörténő valóságot beszéli el, csupán a lehetséges variációkat sorolja fel, s azokat ütközteti össze egymással. Az elbeszélések abban is kapcsolódnak ehhez az aspektushoz, hogy a legtöbb történet lezárása egy tulajdonképpeni nem lezárás, az olvasó magára hagyva dönt a folytatásról, az elbeszélő nélkül elemzi tovább az addigi fejtegetéseket, amely az élet lezárhatatlanságára is utalhat – egy élet fizikai megszűnése nem jelenti teljes mértékben egy kijelölt út végét, a kapcsolatrendszer és az általa működő emlékezés épp az örökkét testesíti meg. A kötet egy meghatározó transzcendentális légkört is kialakít, melynek legelemibb részei is az igazságszólam felé irányulnak, s több ízben is biblikus motívumokat választva a szerzőnő „áthárítja” az igazság kimondásának feladatát: „Azt az igét, mely magába foglalja a Megváltás igazságát, csupán Ő ejtheti ki.” (A gyógyítás angyala)
Gerencsér Anna kifinomult írástechnikája nem azért választja a képzelet világát, mert az jobb lenne, hanem azért, mert anélkül a látható, érezhető és érinthető valóság nem igazolható, hiszen ez a két világ egyszerre lesz önmagává, egyesülésében nincsenek járhatatlan utak, s bár a tudományok korában élünk a titkok világát csakis az emberi képzeletvilág bugyrain keresztül érthetjük meg igazán.
