Ilyés Krisztinka: A valóság paraméterei mögül – recenzió Vöröskéry Dóra új kötetéről

A valóság paraméterei mögül – recenzió Vöröskéry Dóra A pozitív egész számok jelentéktelenségéről című novelláskötetéről

A mese mint epikai műfaj az írásbeliség előtti időszakot jellemző mítoszokból és legendákból nőtte ki magát. A népi hiedelmek keveredésével egyértelművé válik, hogy elsősorban a felnőtt korosztályt célozta meg olvasó-, illetve hallgatóközönségeként. A 21. század nem enged a változatlanságnak, így az irodalom minden ágazata újításokkal jellemezhető. A mese ugyan már az előző évszázadban váltott egyet a célközönségén, viszont mára sok esetben zavarossá, kibogozhatatlanná és legtöbbször kétértelművé is válik. Az új műfajok bekerülése az amúgy is egyre halmozódó írói lehetőségek közé új utakat nyitott meg a meseábrázolás tekintetében. Mára már a leeegyszerűsített, közismert varázselemekkel dúsított, pozitív végkicsengésű irodalmi (illetve népi gyűjtő-) munkákat elnyomják a mitológia, a fantasy és a sci-fi sajátosságaiból kikevert újszerű stílusok. Az irodalomban érzékelhető átalakulási módszerek a befogadási igényekkel párhuzamosan reflektálnak a világ felgyorsult és szemkápráztató fejlődésére. A mesevilág szereplőinek és eszközeinek java átköltözött a virtuális térbe, s bár a mesekönyv nyomtatása még korántsem maradt annyiban, az igényesség egyre kevésbé meghatározó tulajdonsága. Ezek a fordulatok pedig az olvasó- és a nézőközönség cseréjét, keveredését is okozták.
A társadalomnak szüksége van a túlvilági hitre, amelyek vallásokra és azok alfajaira, nemritkán az azokkal szembemenő jelenségekre koncentrálódik – s mindez a misztikummal szőtt légkör éleszti újra a számunkra kedves (de egyre komplikáltabb) mesevilágot. A jó és gonosz ellentétpáros szövegszervező elemként egy illúziószerű, viszont a tanulságos, tanító jellegéből adódóan emberközeli világot hoz létre a sorok mögött. Épp az utóbbi megközelítés az, amely az újonnan megszülető mesevilágot olyannyira átformálja. A kor társadalmához igazodva bekerülnek olyan, eddig ismeretlen elemek is, amelyek valamelyest a tudomány határmezsgyéjén helyezkednek el, s így a király- és állatmeséket – amelyek többnyire a legenda műfajából erednek – a robotika váltja fel. Ezt igazolja a filmipart telítő robotos filmek története, amelyek gyakorlatilag összemosódnak a sci-fivel is.
Az, hogy mire vágyik az ember irodalmi észlelő- és érzékelőbimbója, már egy másik kérdéskörre vetíti mindezt: a mese újjáéleszt bennünk valami lényegit s ezáltal kikapcsolódnak azok a szerveink, amelyek keresik a tudatos és logikus meghatározásokat.
Ezért szerethetjük Vöröskéry Dóra írástechnikáját, hiszen minden erejével azon dolgozik, hogy művei olvasása alatt kiléphessünk a valóság paraméterei mögül és kényünk-kedvünk szerint használhassuk képzelőerőnket.
Az írónő különlegességét a második novelláskötetében, A pozitív egész számok jelentéktelenségéről című alkotásában is felfedezhetjük. A mesés és természetellenes elemekkel teletűzdelt könyv novellái alighanem a felnőtt korosztályt szólítják meg – így az sem meglepő, hogy Vöröskéry nem távolodik el a valóvilág eszközeitől és helyszíneitől. Egy-egy szokatlannak tűnő esemény a színházban, a munkahelyen vagy akár a családi ház falain belül éri utol a főhősöket.
A könyv kettős tagoltsága részint visszautal a címben megjelenő jelzőre, hiszen mindkét ciklusban különböző történetek mesélnek a mágia és a fantázia, a tudomány és a hit kivételes kapcsolatairól. Ugyanígy mindkettőben vannak olyan elbeszélések is, melyek nélkülözik a varázslatért felelős eszköztárat: a házasságtörő Coline-al (Zöld fények) és a kis Anja (Anja) önző, figyelemközpontú viselkedésével kikerekedtek olyan szövegek is, amelyeket a csodás elemek sem tudtak volna visszatéríteni az erkölcsi normák sorába.
A varázslat gonosz és jó formája néhol egymásba ütközik – sokszor már nem is a mágiával, hanem az egyre emberközelibb, de még mindig lehetetlennek tűnő tudományos kísérletekkel találjuk szembe magunkat, így a csodás eszközök helyett a fokozatosan fejlődő tudományágak veszi át az uralmat. A modern Prométheusz című novellában Eszter és Microsoft Szabolcs, a mesterséges intelligencia morbid, de egyre megvalósíthatóbb kapcsolata erősíti ezt a szálat. Mindeközben ott van az a vonal is, amikor az ember és az emberfeletti törvények összjátékából merítkezünk: az élet és az életadás maga a csoda, viszont ez sokszor egybefonódhat egy élet kioltásával – ez történik Az ötödik című rövidpróza elbeszélőjével is.
Úgy kizökkenni a világból, hogy közben mégis benne maradjunk, sokszor lehetetlen próbálkozásnak tűnik. A kötet műfaji definiálhatóságát tekintve itt sokkal komplexebb feladatról van szó, viszont az körvonalazódni látszik, hogy Vöröskéry megteremti azt a légkört, amelyre csak a mese képes, s azt a közeget, ahova az emberek csakis a mesén keresztül juthatnak el.
Kritikai szemmel egy novelláskötet teljes egészében, szerkesztésileg és kompozícióját tekintve is megfigyelhetővé, sőt vizsgálható, elemezhető anyaggá válik. Ilyenkor viszont az adott könyv funkcióját is érdemes előtérbe helyezni: egyes novelláskötetek szerkesztése nem feltételezi a bennük összegyűjtött prózák abnormális egymáshoz kapcsolhatóságát. A mesegyűjteményekből álló gyerekkönyvek sem egyetlen félnapi olvasást igényelnek, hanem napi élményt szolgálnak, viszont épp ez az a pont, ami lehetővé teszi a legkülönbözőbb szövegek egy csokor alá szervezését is. Vöröskéry ugyan a Röpképtelen madarak című munkájával aratott nagy sikert, nem lehet az új kötetet sem csakis a sikerkönyv árnyékában vizsgálni. Tekintsünk el attól – s bár a megfigyelés helytálló – a ténytől, hogy nem mutat újdonságot, illetve újszerű hangot az előző novellagyűjteményhez képest. Az írónő második kötete a maga módján – s talán nem a viszonyrendszerek sokszínűségében – állja meg a helyét az irodalompalettán, és nyújtja azt az olvasóközönségének, mely egyszerre szórakoztat és bemutat, hiszen a könyvben szereplő valamennyi kispróza lenyomatát képezi a társadalom jelenlegi gondolatvilágának, vágyának egy részéről.