

Az idei Jelen/Lét nemzetiségi színházi fesztivál záró programja a sokak által várt Hotel Yereván című örmény vígjáték lett volna – az összes jegy elkelt. Hogy milyen lett volna az az előadás, nem tudjuk. Valószínűleg nem játszották volna szívből a színészek, hiszen Azerbajdzsán és Örményország újabb háborújában szeptember 27-e óta több mint ötszáz ember vesztette életét. Az utolsó pillanatban cserélték le az előadást a Musza Dagh musicalre.
Az Urartu Örmény Színház határozatlan ideig nem játszik vidám darabokat – derül ki a színház közleményéből.
A Musza Dagh musical egy száz évvel ezelőtti történetet dolgoz fel. 1915 áprilisában ötezer örmény menekült a törökök tisztogatása elől Gabriel Bagradjan vezetésével Musza Dagh hegyére. Mintegy negyven napon át tartottak ki, míg tartalékaik el nem fogytak. A történetet Franz Werfel írta meg A Musza Dagh negyven napja című regényében, melyből film is készült azóta. A fesztivál a Jelen/Lét névhez méltón váltott erre a programra, kifejezve a szolidaritást az örmény nemzetiséggel.
Az előadás visszafogottan zajlott, a történet jórésze csak a képzeletünkben jelenítette meg a borzalmakat. A nagymamák esti meséjét idézve ült ott a narrátor (Csizmadia Gabriella) és olvasta nekünk a régiek históriáját. Néha megjelentek a szereplők, de keveset beszéltek. Ezekről a tragédiákról nem is lehet. Legfeljebb elénekelni, kiénekelni magunkból a fájdalmakat. A háttérben azonban, elfojtottan, titkosan ott háborgott a múlt és a jelen tragédiája.
Ott ülve a néző visszatért abba a világba, ahol az óvóhelyek menedékében csak a mesék világa nyugtatta meg a gyerekeket, de a felnőtteket is. Csakhogy mit meséljenek azok, akiknek nincsenek szép, vidám történeteik? Akiknek múltja üldöztetéssel, félelemmel van tele? Az őseink minden tapasztalata átöröklődik a szavainkba, a vonásainkba, a génjeinkbe. Hogyan nyugtassuk meg a gyermekünket, ha nem látunk mást, csak azt, hogy ő sem lesz biztonságban soha. Hogy üldöztetése, otthontalansága örök?
Az énekek dallama könnyed, de hiába. A szövegek fájdalmát így is érezzük. A mesélő hangja is lágy, kedves és nincs direkt erőszak a színpadon, a harcot csak kellékek és táncosok jelzik. Minden szimbolikus. Mégis szinte halljuk a bombák robbanását, érezzük, ahogy megremeg a föld.
És látjuk a színészeken is, hogy habár jól játszanak, mégsem teljes szívvel, mert lelkük egy része máshol van, egy néppel együtt lobog, azokkal, akik veszélyben vannak most. Azt hisszük, a háború távol van már tőlünk, de mintha egyre közelítene.
Az előadás után a villamoson ülve, a város fényeit nézve az embernek a romok jutnak eszébe, hogy ha csak képeken is, de látta már rommá válva ezeket az utcákat, a Dunába zuhant hidakat. Ugye, megmarad a béke? Az emberekben növekvő feszültség rossz előjel, figyelmeztetés. Csak ne lépjük át a határt.
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.