Meghal-e valaha igazán a főnix? Vagy főnixnek lenni olyan, mint örökös alkonyban élni? Várni a reggelt, közeledni a halálhoz, de nem lépni át a határt. Újra és újra meghalni, miközben tudod, hogy úgyis feltámadsz majd. Sohasem ismerni meg az igazi megöregedést, a valódi elmúlást. Újra és újra megifjodni, mindent átélni az éjfél árnyékában, de mindig marad még öt perc, aztán kezdődik elölről. Örökösen titkolni, hogy te más vagy, mert te nem úgy halsz meg, mint a többiek, téged csak kivégezni lehet. A tűz eléget, de a hamuból feltámadsz, a szerelem megöl, de te is megölöd azt, aki szeret. A hamvakból viszont te feltámadsz, ő nem. Te túlélsz és átélsz mindent. Ilyen lehetett?
Talán ilyen lehetett Szisz.
„Békét a csönddel kötni ki tud?
Álmodd az álmom, ne csak aludd,
csecsemő bolygó! – Merre sodor
az idő? eljutok oda, ahol
az anyag létformája a mosoly?”
(Szilágyi Domokos: Ballada éjjel)
Szilágyi Domokos zárkózott ember volt, azt mondják. Levelei, versei, vallomásai azonban ijesztően mélyen világítanak bele egy költői lélekbe. A halál árnyékában dolgozott, az elmúlás gondolata foglalkoztatta mindig. Az életét magány, betegség, nélkülözés kísérte. Az idegrendszere nem bírta az iramot. Lassan merült ki az állandó érzelmi hullámzásban, ami az igazi művészi lét sajátja. Ezt nem lehet ép ésszel. Hogy ömlik a fény, a sötét, hogy közeleg az éjszaka, és egyszerre van hideg és forróság, hogy szeretnek, de én nem szeretem őket úgy, ahogy én szeretném, mert ez az egyezség a halállal: örök remény, erő, újrakezdés, vágy, hit. Lángolás. Cserébe nincs megnyugvás, se unalom, se béke.
Szilágyi Domokos elégette magát minden egyes versében, majd újra feltámadt. De van, amikor a főnixmadárnak is elég. Hiába várja az ünnepet, az első igaz reggelt, ahol azzal a bizonyos rózsaujjú hajnallal végre felébred a világ, ahhoz át kellene lépnie az igazi halálon. Át azon a határon, ami után az ismeretlenbe lépünk. Elég volt. De hogyan juthatna ő el a valódi elmúlásba?
„Kicsikém!
Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd okát, én sem tudom.”
A költő életéből, verseit, vallomásait, a tőle származó és hozzá írt leveleket, róla szóló visszaemlékezéseket feldolgozva Balázs Imre József állított össze egy, a Szisz életét és költészetét bemutató előadást a PIM az A38 Hajón – Árnyjátékok című sorozatába. A szövegeket Marjai Virág és Fehérvári Péter előadásában hallhatjuk. A két színész hangja misztikus, mély, éjszakai varázslattal ragadja meg a néző lelkét, és repíti a költő fájdalmasan őszinte világába. Marjai Virág az asszonyi szerelmek, és anyai szív lágyságát hozza.
„Engem is elsősorban az intellektusa hódított meg. Magas volt, lányosan karcsú, enyhén imbolygó járású. Nem volt férfias jelenség. Nyerges orr, keskeny, nőies ajkak, ritkás szakáll ütközött az állán. Selymes, gesztenyeszín haj keretezte magas homlokát. Ez volt szép rajta és kék szemének értelmes tekintete.” (Várady Emese)
Fehérvári Péter a fáradtság és kiégettség utolsó dühét, a sebzett állat vadságát jeleníti meg.
„Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig! Ameddig akarom!
Pirospozsgás arcok. Nemi potencia.
És nyughatatlanság, örökké. Vágy, új küzdelemre, nőre,
sikerre, pénzre és a többi.
Frissesség. Vígság. Céltudat. Romantika.
S a hit, a hit, hogy érdemes!
Hit a Célban és abban, hogy a Cél a Küzdelem maga!
Eredmény is, persze, itt-ott. Mézesmadzag.
Hogy abba ne hagyjam soha! Ne lehessen nyugalmam.
Mester!
Legyen ezerszer átkozott!”
(Szilágyi Domokos: Napforduló)
Bár felolvasószínház, apró mozdulataik, gesztusaik, arcuk és hangjuk játéka miatt élővé válik előttünk minden történet. Érett, tehetséget és szakmai tudást elegyítő játékuk a költő világába repít.
Egy ember lelkét utólag nehéz megmutatni a hátramaradt dokumentumokból. Ennek az előadásnak mégis sikerül, amennyire ez lehetséges. Volt valaki, aki elérhetetlenül burkolózott saját magányába, belül azonban átjárta az élet. Örökösen az alkonyban járt a halált keresve, tudva és egyre jobban megismerve az utat odáig. Míg végül tiszta fejjel, biztos elhatározással, de az okok teljes ismerete nélkül át nem lépte a határt, az éjfélt.
Így utólag lehet töprengeni az okokon. Elvesztette a hitet, hogy van értelme a munkájának? A reményt, hogy talán egyszer mégis harmóniára, nyugodt boldogságra lelt? Vagy talán csak a létezés vált értelmetlenné az örök túléléssel? Rejtély marad most már.
Az 1Kárpát-medence Fesztiválon november 5-én újra látható lesz az Árnyjátékok – Szilágyi Domokos: Ballada éjjel az A38 Hajón.
Szilágyi Domokostól lehet tanulni kamaszkort, szerelmet, iróniát, szenvedélyt, halált. Kissé olyan, mint Esti Kornél, aki énekelni, hazudni és verset írni tanít meg másokat, arra érdemeseket. Az irodalmi est ingyenes, de regisztrációhoz kötött: Árnyjátékok – regisztráció
DJ Lee n’gum vizuálja és ütemei színezik az előadást, közreműködik a sorozat rezidens zenekara, az ATMO. Tagok:
Usztics Péter - gitár
Antal Gábor - billentyű
Gyarmati Gábor - basszusgitár
Baki József – dobok
