Mindig örömmel tölt el, amikor különböző sajtótermékek címsorai egyöntetűen magasztaló jelzőkkel hivatkoznak egy elsőfilmes magyar rendező debütálására – méghozzá nem érdemtelenül. Szerencsére nem ritka ez a jelenség, gondoljunk csak olyan közelmúltbeli alkotásokra, mint az előző lapszámban bemutatott Zanox – Kockázatok és mellékhatások, vagy a ma már kultfilmnek számító Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, nem beszélve az Oscar-díjas Saul fiáról. Ezt a sort bővíti Bernáth Szilárd tavaly bemutatott Larry című filmje, amelyről jó pár rangos fesztiváldíj mellett már kimondható, hogy a szélesebb közönség tetszését is elnyerte. Ennek fényében érdekes megjegyezni, hogy Bernáth elmondása szerint tizenkétszer felvételizett sikertelenül a budapesti Filmművészeti Egyetem rendezői szakára.
Ádám (Vilmányi Benett) huszonegy éves és juhászként tengeti magányosan az életét. Utálja a munkáját, a környezetével sincs kibékülve, de leginkább saját magával és a múltjával nem tud szembenézni. Gyermekkora óta dadog, ami még inkább megnehezíti a mindennapjait, s ezt, illetve a benne tobzódó feszültséget csak a rappeléssel tudja valamelyest oldani. Borsodban él újdonsült mostohaanyjával (Szandtner Anna), és az édesapjával, Zoltánnal (Thuróczy Szabolcs), aki rendőr, és közösen szeretne egy farmot nyitni a fiával. „Alkoholista vagyok, de már 1661 napja nem iszom. (...) A feleségemen egyre furcsább tüneteket vettem észre, gyakorlatilag egyre melankolikusabb lett és öngyilkosságot követett el. (...) Rossz apa voltam” – meséli egy vallási felekezet bizonyságtételén. Ádám egy véletlennek köszönhetően megismerkedik egy CsalaDo (önmagát alakítja) nevű rapper sráccal, akivel gyorsan összebarátkoznak, és valamilyen szinten a mentorává is válik. Közösen beneveznek egy online tehetségkutató műsorba, aminek hatására hamar felkapottá válnak és bejutnak a budapesti döntőbe. Ahogy az általa szüntelenül motyogott Édentől Keletre című számának részleteiből egyre többet fed fel a film, úgy a döntőig vezető kaotikus események láncolatán keresztül is egyre inkább megértjük, miért fontos számára az a dal, vagy egyáltalán a zene általi önkifejezés. Ádámnak sokszor még a rappel sem sikerül legyőznie a dadogását, főleg, ha nézők előtt kell fellépnie. Bár édesapja igyekszik, mérgező természete egyre inkább a felszínre tör, miközben Ádám lassacskán otthonra talál új barátai körében.
„Nehéz megszólalni ezután. Engem nagyon felkavart” – jelenti ki az önmagát, mint zsűritagot alakító Borbély Alexandra a mű fináléjában, s valóban, az első perctől kezdve rendkívül nyomasztó hangulat telepszik a nézőre. „Azt szerettem volna, hogy olyan formanyelvet találjunk ki, ami a karakterből jön, és leképezi a zaklatottságot és a dadogást. A dadogás fejben egy tiszta mondat vágya, ami nem jön ki rendesen, roncsolt lesz – ekkor arra gondoltam, hogy csináljunk hosszú beállításokat, és azokat daraboljuk szét – ez lett a dadogó filmnyelv, ami a film legvégén feloldódik” – fejti ki gondolatait a rendező.
Bár sokan csak a borsodi 8m-ként (Eminem önéletrajzi ihletésű rapper filmje) hivatkoznak rá, senki se számítson egy könnyen fogyasztható felemelkedés-történetre. Olcsó energiaitalok, agresszió, töltött cigik, hitelügyintézés, „el kéne menni valamilyen felnőttképzésre”, tetovált szemöldök, csíkok felszippantása a telefon képernyőjéről, „nem fizettek ki Németországban”, csend a konyhaasztalnál, csend hazafelé az autóban, csend séta közben, vér, „huszonnyolc vagyok, hova próbálkozzam?”, nyugdíjasotthon szaga, káromkodás, dugipénz egy befőttesüvegben, omladozó vakolat. Érzékeny, hömpölygő szociodráma, mely a remek szereplőválogatás mellett az ismerős környezet által válik hitelessé.
A keserédes budapesti zárójelenetek közvetlenségének és humorának felszabadító ereje könnyen könnyet csalhat a néző szemébe. A Larry megtekintése után Bereményi Géza szavai jutottak eszembe: „Az a jó film, aminek tudod, hogy mi lesz a vége, de azt nem, hogy hogyan.”
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júniusi számában)
