„Az író-olvasó kétszeres világot teremt akkor is, amikor elolvas egy művet, és egyéni olvasatában jogosan félreértelmezi azt, és akkor is, amikor véleményét monitorra vagy papírra vetve egy új világ tervrajzát kínálja fel saját olvasójának, arra ösztönözve őt, hogy életet leheljen bele a konstrukcióba.” (Fekete J. József)
Sándor Zoltán író, szerkesztő, publicista, a vajdasági magyar irodalmi élet egyik meghatározó egyénisége. Nyolcadik novelláskönyve után most esszékötettel jelentkezett, amelyben olvasmányélményeinek lenyomatát veheti kézbe az olvasó, a folyóiratokban megjelent recenziók, tanulmányok gyűjteményét. A szerző 2000 és 2007 között a muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad elnöke volt. Alapító főszerkesztője a 2004-ben indult Sikoly irodalmi és művészeti folyóiratnak. A Magyar Szó újságírója és szerkesztője. Munkásságát Herceg János Irodalmi Díjjal jutalmazták. 2011-ben Gion Nándor írói ösztöndíjat kapott.
Csík Mónika recenziójában azt olvashatjuk, hogy a kéziratba gyűjtött esszék egyszerre vizsgálják az adott könyvet, és reflektálnak a szerző belső világára. Valóban, maga Sándor Zoltán is így nyilatkozott egy beszélgetés során az irodalmi művek létrejöttéről, hogy ez mennyire meghatározó tényező: „Mindannyian abból merítünk, ahonnan érkeztünk, illetve abból a kulturális alapból, amelyet a magunkénak tudhatunk. Nemcsak arra a helyre gondolok tehát, ahol születtünk, a helyre, ahol élünk, vagy a társadalomra, amelynek tagjai vagyunk, hanem arra is, amilyen könyveket olvasunk, amilyen filmeket nézünk. Ezek mind kihatnak egy-egy alkotás megszületésére.” (A mindent átható gonosz. Magyar Szó, 2018. december 20.)
A kötetben fellelhető esszéket kilenc fejezet alatt találjuk (Társadalmi háttér, Azalakváltás breviáriuma, Sorsalakító történelem, A rendszer ellenségei, Jelenbe ágyazott jövőkép, Nem gyengéknek való vidék, Magányra ítéltek, Irodalmi meditációk, Leszámolás azillúziókkal), amelyekben tanulmány-, esszé-, novella-és verseskötetek olvasatai sorjáznak. Elek Tibor, Fekete J. József tanulmánykötetei, Dragomán György regényei, Bodor Ádám, Gion Nándor, Majoros Sándor, Grendel Lajos novelláskönyve – hogy csak néhányat emeljünk ki – helyet kap a kiadványban. Sándor Zoltán, aki maga is prózaíró, a műveket úgy elemzi ki, hogy „az elsődleges szempontot mindig szem előtt tartja: kedvet csinálni az olvasónak, hogy kezébe vegye az adott művet, amellyel írásában foglalkozik, amelyről megosztja velünk azt az élményét, amelyet a szöveg keltett benne”. (Mihályi Katalin: Könyv az olvasásról. Magyar Szó, 2020. október 22.)
„Számomra az irodalmi alkotás mindig egyéni tevékenységnek számított. Hiszem, hogy minden igazi alkotó külön világ, és a maga módján más” – írja Az értékpluralizmus szószólója című tanulmányában. Sándor Zoltán azon túl, hogy író, értő filmrajongó, -kritikus is. A gyűjtemény „olvasásesszéit” – amelyek a Magyar Szó hasábjai mellett megjelentek a Kortársban, az Új Forrásban, a Nagyításban, a Vár Ucca Műhelyben is – mintha kamera vagy fényképezőgép objektívjén át néznénk, miközben egy-egy alkotást értelmez, elemez, továbbgondol, vagy továbbgondolásra késztet. Egyik esszéjében írt a moziról mint „egy eltűnőfélben levő világ itt felejtett szentélyéről”, amely, akárcsak a halott vajdaságiakról szóló költemények olvasása, fájó nosztalgiát ébreszthet bennünk „egy letűnt kor után, amely időbelileg talán sohasem létezett, csupán kiváló egyéniségek szellemi közössége éltette gondolatban és képzeletben”… (S. Z.: Megfagyott harangszó. Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva.) Csak az irodalmi művek állják ki az idő próbáját, megszólítanak, olvasni és értelmezni vágyókat egyaránt.
Sándor Zoltán: Korunk lenyomata. Könyv az olvasásról. Életjel, 2020.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)
