A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Hogyan szólítja meg Petőfi a ma emberét? Mit mond nekünk Petőfi ma? – hangozhat el a kérdés olyan sokszor az emlékév kapcsán (is).
A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, valamint a Vajdasági Előretolt Helyőrség gondozásában, a Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat keretein belül jelent meg a huszonegy kortárs költő huszonnégy versét tartalmazó kötet. A vajdasági alkotók felkéréses, valamint nyilvános pályázat alapján írt, újragondolt Petőfi-versei árnyaltabbá teszik a mindannyiunk által a költőről alkotott, bennünk élő képet. A kötetben Verebes Ernő, Sáfrány Attila, Antalovics Péter, Szögi Csaba, Bence Lajos, Csorba Béla, Léphaft Pál, L. Móger Tímea, Csík Mónika, Lázár-Szűcs Anikó, Maurits Ferenc, Balogh István, Szögi Klaudia, Tékiss Tamás, Szőcs Attila, Tomić Glória, Fleis Rita, Varga Péter, Blazsanyik Zsaklina, Dobó Tihamér, Gyólay Karolina versi szerepelnek, Újházi Adrienn illusztrációival.
Kétszáz éve született a magyar irodalom legismertebb, legmeghatározóbb költője, Petőfi Sándor. Gazdag életműve alapvetően határozta meg a későbbi magyar kultúrát és az irodalmi, valamint kollektív kulturális emlékezetet. Milbacher Róbert irodalomtörténész szerint Petőfi Sándor legnagyobb tette, hogy „demokratizálta az irodalmat, a közeget, közönséget”, és ennek köszönhetően szélesebb rétegek számára elérhetővé és népszerűvé tette a magyar irodalmat.
A kötetben szereplő versek gyönyörű újra- és továbbgondolásai a Petőfi-hitvallásnak, a Petőfi-képnek és a Petőfi-versélményeknek. Találunk köztük posztmodern versátiratot, továbbírást, megszólítást és párhuzamosan felépített verstörténeteket is. Soha nem érzékelhettünk távolságot Petőfi költészetének lényege és kortárs ízlésvilágunk között, hiszen a költő recepciótörténeti megítélése és vállalt identitásunkba való beépülése, állandó jelenléte adott volt, és mindenki sajátjának tekinthette, tekinti az egész életművet és magát a költőt, kalandos életútjával, lobogó indulataival, zsenialitásával – mai kifejezéssel élve, az „utolsó offline influenszerként” – a maga teljességében a miénk.
Verebes Ernő Még morajlik című verse egy látomást elevenít meg. A Pannon-tenger morajlása hallatszik, sejtet, álmokat idéz és szinte festményen megjeleníthető képet ötvöz zeneiséggel. Mint egymásra vetített képek, előttünk a költő és egész életműve, valamint annak utóhatása… Lenyűgöző a képiség és a hangzás összjátéka, melyekben felsejlenek a Petőfi-verssorok. Harangzúgás, bokor-fodor zizzenés… Szél sír a pusztában, lánc csörren… Megáll az idő, múltunk és jelenünk egyszerre visszhangzik bennünk.
„Még morajlik, mi feltámadhatott volna…” – e sorokban a mélyben rejlő, mindenkit megszólító rétegek, mint a Pannon-tenger rétegei, épülnek egymásra, felvállalt identitásunk sokrétűsége, mindannyiunk öröksége, „örök tanúságként”. Petőfi, a költő, forradalmár, színész, szerelmes, férj, apa és a reformkor legnagyobb influenszere, a lelkét tette elénk verseiben. Ezek által a versek, újraértelmezések által betekinthetünk abba, hogy a ma emberében, művészeiben mit mozgat meg mindez, kortárs irodalmunkban hogyan látjuk, értékeljük, érezzük a Petőfi-opus tengermorajlását.
„Ránk vár, talán riadunk már: / Pannónia planktonjai, kik tengernek / Méretlen mélységén lebegni szerettek, / Mikor kiáltjuk ki magunkat embernek?” – hangzik el a kérdés, s a válasz bennünk van. Hallassuk hát hangunkat.
„Föltámadott a tenger” Milyen tenger? – Huszonegy kortárs költő huszonnégy verse. Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ – Vajdasági Előretolt Helyőrség, Szabadka, 2023
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)
