

A magyar nyelv értelmező szótára szerint az atmoszféra kifejezés átvitt értelemben való használata szellemi légkört, (köz)hangulatot, környezetet jelent. Innen nézve pedig nem is találhatnék jobb kifejezést Veres Erika tavaly megjelent, Duett a sárban című első kötetének jellemzésére.
A kötet egy sajátos koncepciót követ azáltal, hogy a költő javarészt cím nélküli verseket, versszakokat sorakoztat fel, épít egymásra – ezzel egyfajta füzért létrehozva, amelynek ugyanakkor nem látjuk az elejét, sem pedig a végét. Csupán bekapcsolódunk a folyamatba, a táncba, amelyhez a parkettet ezek az epizódjellegű töredékek szolgáltatják.
A versek olvasása közben egyfajta sajátos hangulat kerít hatalmába, ugyanakkor ezt az atmoszférát nem könnyű körülírni. Sőt, igazság szerint lehetetlen, mivel minden olvasó saját maga belső világa szerint éli meg ezt az érzelmekkel telített utazást, ezt a táncot, amelyen az egyes strófák végigvezetnek bennünket. Számomra valahol itt nyer értelmet a kötet címe és borítója is. Duett a sárban, hirdeti a cím, miközben a könyv borítóján egy magányos nő sziluettje látható. A költő táncra hívja az olvasót, hogy bevezesse saját világába, és hogy segítse őt annak a bizonyos privát atmoszférának a megteremtésében – vagy épp megtalálásában.
„Ókori mecsetfalba vésett / finomszemcsés homlokzatdísz. Ilyen vagy.”
Néhány vers esetében halmozással, esetenként pedig látszólagos költői túlzással találjuk szemben magunkat. Egy pillanat erejéig úgy érezheti az olvasó, hogy a költő beleesik a túldíszítettség, a költői képek minél konkrétabban való ábrázolásának hibájába. Mindez azonban csupán pillanatnyi illúzió, amely füstként illan el azt követően, hogy végigolvastuk a szóban forgó sorokat. Veres Erika az előbb említett látszólagos problémát sajátos ritmikával teszi semmissé, a verssorok áradata és lendülete pedig a versek zeneiségét erősíti.
„szennyeződések futnak / szét ereimben / tétlen tárgyak szégyentelen sokasága közt / hozzámcsillámlik egy eltévedt / űrhajóroncs.”
A költő képekkel ábrázol színeket, erős és halovány árnyalatokat, amelyek megteremtik a tökéletes privát atmoszférát. Privát, mert a verssorok az olvasó emlékeiből, személyes élményeiből (és valahol titkon őrzött vágyaiból) gyúrják össze, hozzák létre azt a sajátos hangulatot, ami az egész kötetet jellemzi.
„boltívek alatt kaszál a szél, / elringatja testéből lett testét / a forma”
Veres Erika versei egy olyan emléket idéznek fel bennünk, amely lehet, hogy meg sem történt. Egy olyan helyre emlékeztetnek bennünket, ahol sohasem jártunk. Nincs kezdet és nincs vég. Onnantól kezdve, hogy kinyitottuk a könyvet, belépünk a táncba, és valóban nincs megállás. Nem ismerjük sem a múltat, sem pedig a jövőt. Csak a jelen számít. Csakis a tánc.
Veres Erika: Duett a sárban, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2018
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.