2022. november 21., 08:41
Petőfi Sándor összes verseinek a közzététele során a kiadók mindig is törekedtek a reprezentatív megjelenítésre, mintha Petőfi neve előfeltételezné, avagy megkövetelné a minőséget, a fajsúlyos és elismerést keltő összhatást. Ha megnézzük a korábbi Petőfi-kiadásokat, azt látjuk, hogy személyi, tárgyi és szemléleti követelményeket egyaránt figyelembe kellett venniük a kiadóknak.
Az eddig megjelent összkiadások értékét, történelmi jelentőségét talán leginkább a szerkesztők neve jelöli, mivel a szerkesztők irodalomtörténet-írásunk kiemelkedő képviselői voltak – az első összkiadásé maga Petőfi Sándor. 16 éves korában lépett a nyilvánosság elé gyűjteményesen őrzött költeményeivel, az első kötetterveket kéziratkötegei alapján állította össze. Kerényi Károly, a Petőfi-monográfia szerzője és a bicentenáriumra kiadott összes versek szerkesztője kiemeli: abban az időben Petőfinek ez a versfüzet volt az egyetlen vagyona – milyen féltve őrzött kincset jelenthettek számára a versek! Később gyűjteményes formában adta közre műveit, az Összes költemények 1847. március 15-én szintén a saját szerkesztésében jelent meg. Talán meglepő, hogy a saját tervei alapján elkészült kötet nem tartalmazta az összes addig írt versét. Petőfi tudatosan, nemegyszer a nyilvánosság véleményétől tartva, különböző szempontokkal indokolva hagyta ki a válogatásból az 1842 előtt írt fiatalkori zsengéket és töredékeket (legkorábbi hiteles verse 1838. nyár eleji búcsúzó, Immár kész koszorúnak… címmel datálódik). A házasságkötésre készülve átengedte az Összes költeményekben szereplő versek jogait Emich Gusztávnak, és a következő kiadást már nem ciklusonként vagy kis kötetekbe szerkesztve tervezte megjelentetni, hanem reprezentatív formában, azaz egy nagy kötetben összesítve.
A pontosan datált életeseményekből kiderül, hogy Petőfitől nem idegen a szerkesztői munka, hiszen dolgozott segédszerkesztőként. Az itt szerzett tapasztalatok megmutatkoznak a kötet építkezésében, igaz, mindez a későbbiekben több tudományos és textológiai kérdést is implikált. A valódi összkiadás feltételei azonban a kiegyezést követően teremtődnek meg. A visszavonuló Emich az Athenaeum Könyvkiadó Rt.-nek adta át a jogait, elindult a Petőfi-szövegkorpusz kiegészítése, a hiteles textusok felkutatása. Greguss Ágost, majd az őt váltó Gyulai Pál már „iskolát teremt”, kiépül a Petőfi-kultusz, ami néha a kiadások tudományos igényét csorbítja. Például modernizálták a versek helyesírását, hogy a szövegek olvasóbaráttá váljanak és népszerűek legyenek (ne feledjük, a korszerűsítés megváltoztathatja a ritmust és ronthatja a rím minőségét).
Amikor tehát 1973-ben, Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmából Kis József és Martinkó András elismert elméleti tudásukkal megbízást kapnak a versek valóban kritikai kiadására, legnagyobb feladatuk az lesz, hogy az addigi ismert eredményeket továbbépítve Petőfi összes verseinek az összkiadását a tudományosság színterére helyezzék vissza, azaz betűhív szövegközlésben, szövegváltozatok rögzítése révén, kiadás- és recepciótörténeti jegyzetekkel ellátva őrizzék meg a kutatás valamennyi eredményét.
A bicentenárium alkalmára megjelenő Osiris-könyvsorozat ugyanezzel az igénnyel jelenik meg nemcsak Petőfi összes versei, prózai művei és fordításai vonatkozásában, hanem koncepcióját tekintve is. Az itt korábban bemutatott monográfiák segítségével – Margócsy István, Kerényi Károly, Osztovits Szabolcs munkái alapján – alapos és naprakész rálátásunk lehet az életműre, a sorozat további kötetei pedig segítik a korszak megértését. Mi, olvasók az életmű kutatóivá válhatunk, felfedezhetjük magunknak Petőfi és a reformkor egyedülálló kultúrtörténeti nagyságát. Ebben Kerényi Ferenc utószava is segítségükre van, noha a korábbi kiadások alapján tudjuk, hogy a kritikai kiadások előszavai igen rövidek: a Kiss József szerkesztette Petőfi-összes például néhány mondatos elöljáró beszéddel jelenik meg.
Persze az összkiadás esetében „semmiféle teljesség igénye nem merülhetett föl”, új szövegek, töredékek még a lezártnak tekinthető életművekben is felbukkanhatnak. Az „összes” jelző tehát inkább fikció: Petőfi kapcsán másfél évszázad kiadástörténete után sem tudunk pontos számot mondani, hány verset írt összesen a költő. Látva a Petőfi Sándor összes versei kötet harmadik, javított kiadásának terjedelmét (1240 oldal) és a bicentenárium-könyvek által feltárt összefüggésrendszerben gondolkodva jól látjuk, Petőfi nemcsak a szerepvállalásaiban volt nagy. Elképesztő életművet hagyott ránk, ami a rövid életút ismerete ellenére is átfogónak látszik. Ünnepi alkalmainkon mégis alapvetően a veszteség felől közelítünk; Petőfi korai halálára asszociálnak az összkiadás utolsó művei is, hiszen az utolsó fejezetet (Kétes hitelű versek címmel) a Sírvers című vers zárja, a hiteles Petőfi-szövegek sorát pedig az 1849-ben keletkezett utolsó mű, az apokaliptikus Szörnyű idő zárja, amelyet a költő Mezőberényben, halála előtt két-három héttel írt.
De hol vannak a mai ismereteink korlátai? Az összkiadások tapasztalatát látva úgy látszik, hogy a legfogósabb probléma éppen az, amire az egész kötet épül: az időrend. Martinkó András 1973-ban, a Petőfi Irodalmi Múzeum ünnepi évkönyvében publikált tanulmánya Alkotásmód és kronológia címmel összefoglalta a korábbi, akár kísérleti jelleggel véghez vitt változtatásait, érdemes ezeket megismerni.
A Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára megjelenő kiadás, amit kezében tart majd az olvasó, filológiai szempontból szöveggondozott (korszerűsített helyesírás), népszerű kiadás, a megírás helyét és időpontját is közlő.
A művek, dátumok és helyszínek közötti összefüggéseket a következőkben Petőfi prózai művei és műfordításai révén gondolhatjuk újra, így lesz rálátásunk közel kétszáz év távlatából az egyedülálló alkotói életútra. De mindenekelőtt beszéljenek a művek, kezdjük el Petőfi összes verseinek az újraolvasását: „… ti komor gondok, nem adunk most / Helyt főnkben néktek” – írta Petőfi első versében, Aszódon, 1838 május-június havában.
