2020. október 11-én lesz Ferdinandy György 85. születésnapja, egy évvel ezelőtt pedig a Magyarország Babérkoszorúja Díj, a Prima Primissima díj és a Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismerések okán is ünnepelhetett.
Mi áll e mögött a sokat méltatott világ mögött? Nemrég a Magyar Naplónál megjelent Könyv a világ végén című művét olvasva újra beleláthatunk a kétlakiság örök dilemmájába, vagy hogy miként ítéli meg önmagát és a világot, s tekint vissza a sokat emlegetett múltra, a sokszor felidézett tanítóévekre. Személyes kapcsolatok háttértörténetei rajzolódnak ki.
Ferdinandy Györgynek alighanem az igazmondás az egyik legfőbb erénye, ez segíti az emlékezésben és a szikár önvizsgálatban, így tud eljutni olyan belátásokig, amire legtöbbször kevesen lennénk képesek: „A boldogság titka! Nézem azt a gyönyörű kis öregasszonyt, és a kettőnk elrontott életére gondolok.” Az életrajz „fehér foltjai” drámai hatást keltenek, minthogy sokszor az átélt helyzetek is drámai pillanatok. Személyes szabadságérzetét mindvégig meghatározza az, hogy családját osztályidegennek tekintették, hogy „rosszkor született”, mint a levitézlett uralkodó osztályok csemetéi (35.). „Egy egész nemzedéknyi háborús gyerek” nevében beszél arról, mit jelent apajelöltek között felnőni, hogyan ér véget a boldog, bizakodó kisgyermekkor (20.). Ez a többrétegű megfosztottság űzi el őt a hazától, hogy aztán mindig hazavágyjon, vagy éppen az elvágyódását táplálja mindez.
Navarrai Mészáros Márton | Holtidényben – Beszélgetés a születésnapos Ferdinandy Györggyel
Ferdinandy György szépirodalmi kötetei hatvan éve rendszeresen jelennek meg, miközben sem a magyar, sem a francia, sem a spanyol nyelven olvasók nem felejtették el. Francia ügynöke éppen most tárgyal egy válogatáskötet megjelentetéséről egy párizsi könyvkiadóval. Nemrég írt egy filmforgatókönyvet, jelenleg két magyar könyvön dolgozik, és spanyolra fordítja az elbeszéléseit, a novelláit. A kétlaki szerzővel barátja és szerkesztője, Navarrai Mészáros Márton készített interjút az író 85. születésnapja alkalmából.
A múlt sorseseményeinek felidézésében még sincs semmilyen önsajnálat, sem túlbuzgó világmegváltás, élettörténetének is inkább az arany közép megtalálása és megtartása ad léptéket. Saját belátása szerint mindig a békére törekedett. Emellett az Don Miguel (Mihály bátyám) című fejezet meggyőz róla, hogy a rokoni szálak s általuk a valahova tartozás, a család és a méltóképpen leélt élet lehet egyedüli életcél. Ehhez szervesen kapcsolódik ebben a könyvben is a szó klasszikus és nem kifosztott értelmében vett hazaszeretet, a Kárpát-medencében való otthonlét, amit magunkkal vihetünk azáltal, hogy „Gyönyörű anyanyelvünkön cserélünk gondolatot.” (151.) S éppen ebben található a munka legelemibb reflexív mozzanata: hogy közös történetekként tudjuk olvasni hol a társadalmi és kulturális élettel foglalkozó részeket, feljegyzéseket, beszédeket, hol a személyes élettérben felsejlő ok-okozatiságot. Hiszen ki ne érkezett volna el legalább egyszer életében a számvetéshez, hogy reális képet alkothasson a családról, szerelemről, álmokról, szüleiről, és külsővé tudja tenni ezeket az elköszönés, a búcsú vagy a bocsánatkérés mozzanatával. Persze a felsoroltak általános fogalmak, irodalmi toposzok lennének – ott kell lennie mögöttük egy meggyőző életútnak, ami igazolja a leírtak igazságértékét és példaként szolgálhat. Így tudnak csak otthonra találni megszokott előfeltevéseink, melyeket legtöbbször a távoli szigetvilág bűvölete éltet.
A Könyv a világ végént olvasva újra egzotikum számunkra az az út, amit megtett Ferdinandy György, természetesen nemcsak a valós térben, hanem szellemi vonatkozásban is. Az út mint metafora, az úton levés különben is állandósult témája a szövegeknek, ez a mű lényegében szintén az otthontalanság tapasztalatát teszi meg kiindulópontul. Vajon miért nem térnek haza, akik hazakészülnek, kérdeznénk önkéntelenül, már a Miamiban megírt Előszó kapcsán. A könyvben szereplő írások viszont bizonyítékai annak, hogy a narrátor számára a pandémia időszakában, a műtét utáni gyógyulásban vagy egyáltalán, a létben az írás, az alkotómunka ad igazi szellemi menedéket, mint a lakozás elsőrendű összetevői (Tartozni valahová alcímként is szerepel a könyvben.) Persze nagyon jól tudja, hogy most mindenkit szertehúz a nagy világ: „Gyűlik a korom és a csend.” (143.) De mindegy, éppen melyik íróasztalánál ül, kedves, barátságos és az irodalomért személyes felelősséget vállaló arca mindig önazonos, akkor is, amikor nagyítóval a kezében olvassa Orbán János Dénes, Shrek Tímea vagy Csender Levente köteteit, s akkor is, amikor valamelyik szövegén dolgozik.
A gondolkodástörténet sokat foglalkozik a kérdéssel, mit jelent az autentikus lét, van-e egyáltalán ilyen. Ezek a kérdésfeltevések megkapják helyüket, ha olyan emberrel találkozunk, aki képes meggyőzni bennünket, hogy lehet hiteles egy életút, esetleg rá tud mutatni arra, hogy mit kell tennünk, hogy a miénk is azzá váljon. Ferdinandy György pragmatista életszemlélete látszólag igen távol áll ettől a megközelítéstől, mégis meggyőződésem, hogy az életmű igazságát ebben érdemes keresnünk: „Extravertált és realista, öntudatos és óvatos, egy kalap alatt. Az ilyenek jobb szó híján népszerűek, mindent megtesznek szeretteikért. Végül, hogy szeretem hasznosnak érezni magam.” (140.)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 10-i számában.)
