Szeder Réka Mi majd másképp című kötetének címe alapján szinte mindent tudunk magáról a könyvről. Sejtjük, hogy generációk közötti problémákról beszél, sérelmeket oszt meg, traumákról rántja le a leplet, sejtéseink szerint tehát olyan dolgokkal szembesít a könyv, amelyek következtében azt mondhatjuk életünk adott pontján: mi majd másképp éljük az életünket, mi majd másképp viselkedünk, másképp viszonyulunk a problémáinkhoz. Alapvető szembenállást sejtető cím, az elszámolás perceit idéző, és van benne egy kis szemrehányás is. Ezeket a szándékokat értjük, a közös nyelvet beszélők fél szavakból is megértik egymást. Jóllehet, az alkoholizmussal küzdő szülők felelősségével, a bántalmazott gyermekekkel, abúzust elszenvedő fiatalokkal, összességében pedig elrontott sorsokkal a kortárs világirodalmi műveket figyelve is számtalan példával találkozhatunk. Közvetlen emlékeim éppen a sokat idézett Karl Ove Knausgård regényfolyamának, a Harcomnak az első részét juttatja eszembe, ahol a fiúnak szembe kell néznie apja alkoholizmusával és mindazzal a pusztítással, amit a környezetében okoz.
Szeder Réka könyvében is a sorsuk iránt – így vagy úgy – felelősséget vállaló gyermekek mondják ki történeteikkel és emlékeikkel a címadó elhatározást, de a napjainkban nagy érdeklődésre számot tartó transzgenerációs elméletek mintakövetésének klasszikus problémáival találkozunk, azaz a kígyó idő előtt a saját farkába harap. Ezekkel a mitológiai szörnyekre emlékeztető álmokkal a novellafüzér szereplőinek is meg kell küzdeniük. Motivikus szempontból ez a megközelítés kapcsolódik a 2022-ben kiadott Sziszüphé című verseskönyv fő vonalához. A történetekben több nézőpontból ismerhetjük meg a forgatókönyveket, nyolc elbeszélő eleveníti fel és magyarázza az életesemények közötti kapcsolódásokat. Ez a megoldás jó dinamikát ad a kötetnek, a váltakozó elbeszélők árnyalják az anya-gyermek, férfi-nő, férj-feleség, testvérek stb. viszonyát. A kapcsolatot minden esetben a rossz emlékek, a rossz gyermekkori élmények közötti rokonság teszi lehetővé, mivel, ahogyan a mottó is megjegyzi, két-három történettel mindenki leírható. Nem mindegy persze, hogy milyen történeteket emelünk ki a leírás során, technikai szempontból ez elsősorban prózapoétikai kérdés, lélektani szempontból pedig a legizgalmasabb pszichológiai elméletek kapcsolódnak hozzá. Mit jelentenek a történeteink, hogyan jellemeznek minket – ez a kötet kérdésfeltevései között is kiemelt, mivel a történetmesélés itt a megértés, elsajátítás eszközeként értelmezhető első sorban:
Amíg a gyerek nem les be a szekrénybe, vagy a szekrény nem borul rá, vagy nem emeli fel a szőnyeget, hogy bekukkantson alá, addig azt hiszi, boldog családban él, így a normális.
Nem tudjuk kikerülni a sorsunkat, summázza a kötet, de azért mindenki igyekszik más-más megküzdési stratégiát követni, noha egyik sem észszerű, mivel a lezáratlan múlt eseményei felfoghatatlan töréseket okoznak. Szeder Réka könyve főként azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek ellen józan mérlegeléssel talán lehetne tenni, de saját életünk jelöli ki a határokat, meddig érhetünk el.
A tárgyiasított nőket, a nőiség mivoltjának teljes kisemmizését, a fals nevelési elvek életre kiható következményeit, a drogok jelenlétét a beszűkült életlehetőségek mintegy előfeltételezik, ugyanakkor az elbeszélt sorsok direkt módon irányítsák az olvasó figyelmét a kérdésre: hogyan lehet elkerülni vagy szembemenni mindazzal, ami forgatókönyvszerűen vár ránk?
A novellafüzér igyekszik megválaszolni a kérdést, hova is érkezik egy fiatal, amikor Pestre jön – mindenki tudja. Hogy milyen kilátásai vannak egy hátrányos családból érkező kamasznak a fővárosban, milyen minták alapján hoz döntéseket, erről is van előzetes tudásunk. Mint alapvető kérdések, ezek révén közvetlen kapcsolódást tudunk teremteni a mű nagy témáival, mindamellett egy pörgős, dinamikus, dramatikus szöveget olvashatunk. A drámai hatást a párbeszédekre és monológokra épülő szerkezet is erősíti, a hitelesség fenntartásáért nincsenek mélyebb elgondolásokat tartalmazó szövegegységek, mert a rövid családtörténeteket elbeszélő szereplők egyszerűen nem jutnak el a mélyebb elemzésig. Minden elbeszélő története tartalmaz nagy felismeréseket, a szereplők meghoznak bizonyos döntéseket, például otthagyják a mérgező családi környezetet, és nehezen ugyan, mégis próbálnak megélni saját úton, de az anyagi gondok, a sok munka, az alkohol és egyéb problémákkal telített sorsok nem adnak igazi teret ennek. Egyik oldalon a nagyon szűk élet- és mozgástér révén a kiszolgáltatottság és haszontalanság ezer arcával mutatja magát, másfelől pedig a sok elfoglaltsággal járó kiüresedett lét (így a sok lábon álló szállodatulajdonos, Gergő élete) teszi fel az olvasónak a kérdést: hol vannak az örömök? Nincsenek, foglalja össze a könyv. A megbecsülés utáni vágy teljesítménykényszerrel, látszattevékenységekkel, valódi érzelmek helyett elgépiesedett tartalmakkal tartja fenn magát. A kötet zárásaként viszont ki-ki eljut saját kudarcának felismeréséig:
Amióta kitisztultam, csak arra tudok gondolni, mennyi mindent rontottam el egész életemben.
Ezek a rontások visszavonhatatlan erővel uralják az életet, a rosszat nehezen lehet újra jóvá formálni, ehhez még több akaraterőre volna szükség. Könyvében Szeder Réka elkötelezetten érdeklődik az emberi sorsok, sokszor önsorsrontó döntések iránt; egy több korosztályt megszólító, több elbeszélői szálon mozgó történetet írt.
De hát mindez a valóság. Mi majd másképp fogunk élni, fogalmazódik meg a gondolat, de tudjuk-e, mi az, amit mi majd mindenképp máshogyan fogunk beteljesíteni?
Szeder Réka: Mi majd másképp, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2024
