Birtalan Andrea: Mifelénk nincsenek padok, Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2023
emberiség nyomait nézd / vállamon elviszem én is
Oda a világ, vinnelek kell. – idézem Paul Celant a mottóban olvasható verssor alapján, s gondolatban a hordozásnak ezt az elköteleződő gesztusát ismétlem Birtalan Andrea Mifelénk nincsenek padok című, Előretolt Helyőrség Íróakadémia új debütsorozatában megjelent verseskötetének olvasása közben. A versek befogadása közben. A gondolatiság jelenlétét biztosító nagy témák (életvilág, boldogság, elmúlás, értékek, önmegvalósítás, emlék) nyelvi-világbeli megragadása folyamatosan a szövegek újraolvasására késztet. A kötetre egyébként is igaz a példázat: aki hallja, érti.
Ugyanakkor, a mindenkori valóság (ami az életünk) és a másokkal megosztott tér-idő alapján összeálló élet vitele mint feladat Birtalan Andrea kötetének is egyik alapvető kötelességvállalásához tartozik, hiszen a kötet második ciklusa Elalszik vállamon címmel a terhek súlyának, a végesség kényszerű felismerésének a gazdag bemutatását nyújtja. Nehéz, mégis megbecsült sors jut azoknak, akik a megismert játékszabályok dacára is tovább hisznek a játékban, mert a hangsúly éppen ezen van: legyen egy határozott világlátásunk (ezt hívják egyéniségnek), amely által készek vagyunk megérteni a bennünk zajló eseményeket, ahol jelen van a múlt és gazdag indák szövik a jövőt. S hogy milyen fennakadások adódnak az út során, hol kerül sor a nagy megállásokra, az kizárólag a művész érzékelésén múlik, de azon nagyon. Jó okunk van azt feltételezni, hogy a Mifelénk nincsenek padok versei nem dőlnek be az egyszerű világmagyarázatoknak. Olyan közeg ez, amelyen a megszólaló kívül áll, ezt jelzi a címben szereplő mifelénk – elkülönülés; ahol egyértelműen hiányzik a megállás, lassulás lehetősége:
Mifelénk nincsenek padok, sem székek,
azt hiszem, a kihasználatlanság az oka.
Birtalan Andrea | Ha úgy – versek
Boldogok nem leszünk mi lesz velünkHa sosem leszünk akkor úgy halunk megHát így leszünk bolondok s összefűzA sosem boldog sosem-életünk
A tárgyi környezetet viszont felülírja az én, akivel a versek hatására egyszer csak négyszemközt maradunk, utána pedig egyedül:
Mifelénk, sajnos, nem működik az élet,
talán a kihasználatlanság az oka.
Sokan panaszkodnak azért, hogy a kortárs irodalomban megszűnt bizonyos értelemben a szövegek hatásmechanizmusa, egyszerűsödött vagy talán kiüresedett a nyelv. Ezeket a toposzokat a kötet egyértelműen felülírja, méghozzá éppen annak révén, hogy a lírai én kívül áll, magunkra hagy minket a felismeréseinkkel. Végtelenül nagy gesztus ez az eltávolítás. Így a kötet nyitó, Ha úgy című verse napjaink egyik legtöbbet (el)használt fogalmát, a boldogságot teszi porondra. A boldogság mindannyiunk egyetemes célja még ma is, kitüntetett szerepét az értékek láncolatában annak köszönheti, hogy, miként Arisztotelész gondolta, maga a legfőbb jó, olyan végső cél, amit az ember nem valami egyéb célja elérése miatt, hanem önmagáért akar.
A különbség lényegét a versek beszélője nagyon is érti. Az itt olvasható művek különlegessége, hogy a közkézen forgó értékekkel szemben óvatos távolságot tartanak, általában is inkább a játékosság, az okos logikai átjárás jellemzi. Ez az ész csele.
Ha sosem leszek boldog úgy halok meg
S ha úgy halok meg boldog sem leszek
Ha úgy halok meg úgy temetik el
A sosem boldog sosem-életem.
Az első vers legnagyobb talánya tehát, hogy a megszólaló egy alapvetésből indul ki: nincs boldogság, és ha ez így van, akkor az milyen következményekkel jár. A játékos megszólítás-önmegszólítás révén a vers felhívásként értelmezhető, hatásos megoldása a fokozás, mert a boldogság így jelentéstöbbletre tesz szert, s mint ahogy az a nagy verseknél lenni szokott, az értelmezés megannyi lehetőségét nyitja ki.
Ha sosem leszel boldog – akkor minden értelmetlen (túlélném, de nem éltem, olvashatjuk a De című versben), tovább pedig átmegy az egész egy nagy állításba: boldogok nem leszünk mi lesz velünk. Mi erre a megoldás, kérdezi a lírai én, a kitágított tapasztalat sorsközösséget formál:
Hát így leszünk bolondok s összefűz
A sosem boldog sosem-életünk.
Birtalan Andrea kötetét az esztétikai és etikai kettőssége, tisztaság, erkölcsi kikezdhetetlenség jellemzi, mert a jó nem más, mint a léleknek erény szerinti tevékenysége. Továbbmenve, ha pedig készen állunk a számvetésre, vajon mi marad belőlünk? (mint gyógyszer, amely kiirt belőlünk mindent, / még azt is, ami odatartozott.) Mit jelent a valóságot látni, amikor „nincsen valóságod”? Rajta, lássuk, hány élményt dobsz el ma, / péntek, csütörtök, dobszerda.
A kötetben az átkötések, gondolati-formai kettősségek teszik lehetővé, hogy az üres járatokat hátrahagyva, meg tudjuk tanulni lebontani a lelket, ahogyan levetünk egy kabátot, pulóvert, blúzt. Az önmagát marcangoló létben, a hidegben dideregnek az álmok; életem fekete, szurkos anyaga talpamat marja. Ezért is a kötet egyik legnagyobb kérdése, amelyet több megszólítási formában fogalmaz meg, József Attila, Dosztojevszkij intertextusokkal: Mikor leszünk már emberek? Az emberiben pedig a gyermeki nézőpont és a felnőtt világlátás találkozik és ez lesz a világ: egy ház, amelyben nincsenek falak, / rózsát teszünk a nincsen-ablakokba.
A Mifelénk nincsenek padok egyszerre dolgozik a nyelv és a szabadság határaival, ennek a tanulságaira rímel az utolsó vers (S ha nem úgy) a kötetben, mert képes megmutatni, hogyan zárul vissza önmagába a világ, benne az élet és az én: A végén úgyis csak a/tárgyak maradnak, kik/a jövő kisembereinek/halkan, de csak egész halkan/ helyettünk majd/beszélni kezdenek.
Ilyen következtetésekre jutni debütkötetben egy költő számára a legnagyobb érdem, az olvasónak pedig kivételes lehetősége annak, hogy a szerző-mű-befogadó kölcsönhatásában végre megszülethessen valami. Kivételes pillanata a mindenkori olvasásnak, ha a valami … több, mint a világ.
Birtalan Andrea: Mifelénk nincsenek padok, Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2023
