2020. november 09., 21:20
A Mélymerülők című kötet szerzője Koncz Csilla. Fiatal szerzőként első kötetében saját generációjának problémáit feszegeti, a fiatal felnőttek hétköznapi, illetve kevésbé hétköznapi gondjairól ír, amelyekkel vagy megbirkóznak a szereplők és megtalálják az önmagukhoz vezető utat, vagy tovább sodródnak az árral.
Ahogy a kezembe vettem Koncz Csilla kötetét, megörültem, mert azt gondoltam: jé, milyen kis vékony! Aztán belelapoztam, és kicsit elmélyültek a homlokomon a ráncok, mert ugyan rövidke a könyv, mégis filozofikusan mély gondolatokat tartalmaz, amelyeken jó elgondolkodni. Valamiért A kis herceggel tudom párhuzamba vonni, de ezzel lehet, egyedül vagyok.
Koncz Csilla debütáló kötete, a Mélymerülők örökérvényű kérdéseket, érzéseket és gondolatfoszlányokat tartalmaz, amelyek bármely serdülő és a felnőttség küszöbén álló fiatal fejében lejátszódhatnak. Mit kezdjek az életemmel? Ki vagyok én? Hogyan érvényesüljek? Megtalálom valaha a nagy Őt? Egy fiú és egy lány összefonódó története ez. Kicsit másképp élik meg az életet, valahol mégis találkoznak. Tulajdonképpen mindketten sodródnak az árral, s hagyják magukat meglepni. Menekülnek is az élettől, de úgy igazán nem is akarnak eltűnni, felszívódni. Csak hazaérni valahová, ahová a szívük húz.
A történet a szlovákiai kisváros és falu kettősét mutatja be. Azt, hogyan lehet a városi zűrzavarból lelassulni a falusi élet egyszerűségébe. Tamást a menekülésvágy hajtja, ezért a nagyszüleihez költözik (egy kis időre, mondja ő), akik békén hagyják. Rózsi néni szeretetteljesen gondoskodik egyetlen unokájáról, Pali bácsi meg kedvesen tűri a jelenlétét. Hiszen nem sok vizet zavar, segít is a ház körül, munkába jár, majd valamikor hazakecmereg, mert bandában játszik. De ott sem „volt a testében, nem volt a világon sem talán. Nem akart semmit, nem álmodott. Lógott a levegőben feleslegesen.”
Vera mindenkit elvesztett, magára maradt a nagyvilágban. Megörökölte nagyanyja házát, így került vidékre. A szép emlékeket pedig pont itt gyűjtötte össze, amelyek végigkísérték szomorú mindennapjait. És talán ekkor volt először szerelmes is. Egy hang a fejében pedig arra ösztökélte, hogy mindenképpen vissza kell térnie a városi létből a falusi levegőre. A szeretet érzése azonban mindkettőjükből hiányzott, hiszen Tamás és Verus sem tudta meg, hogyan kell igazán szeretni.
Ha belemélyedünk a történetbe, eszünkbe jut, hogy ez a sztori bárkivel megeshetett volna. Hiszen mindenkinek voltak bonyolult, meg nem magyarázható érzései az életben, a családi kapcsolatokról pedig mindenki tudna mesélni. A kötet könnyed, a mondatszerkesztések félelmetesen tudatosak, mintha a szavak csak úgy odapottyantak volna, és pont úgy, ahogyan azt kell. Nincsenek fölöslegesen hosszú mondatok.
A cím pedig akár kétértelmű is lehet. Az egyik fejtegetés szerint mélymerülőkké válnak a szereplők, ha magukba roskadnak, ha idővel nem találják meg önmagukat, és nem értik és élik meg igazán a szerelmet, a szeretetet. A másik pedig az, hogy, ha meg is találják az önmagukhoz vagy a másikhoz vezető utat, képesek lesznek-e belevágni, belemélyedni olyannyira, hogy minden értelmet nyerjen körülöttük.
Koncz Csilla: Mélymerülők, Madách Kiadó, 2020, 96 oldal
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)
