

A tizenkét szerző mindenképp a magyar irodalom élvonalába tartozik, köztük többen vannak, akikre jó eséllyel száz év múlva is emlékezni fognak (áll ez a négy felvonultatott pályakezdőre is). Külön öröm az Erdélyi Előretolt Helyőrség számára, hogy két-három kivételtől eltekintve mindannyian közöltek lapunkban. Számomra pedig megtiszteltetés, hogy három itt szereplő szerző indulásánál is bábáskodhattam az idők folyamán (gondolok Szálinger Balázsra, Regős Mátyásra és Marcsák Gergelyre).
Bék Timurt egy mondatban (nyilván erősen leszűkítve) úgy jellemezhetnénk, hogy észrevesz apró dolgokat, és pillanatok alatt el tud jutni az absztrahálásig. A prózaíró Bene Zoltánnak nagyszerű érzéke van a drámaisághoz, művei egyszerűen beszippantják az olvasót. Iancu Laura verseiben úgy tud beszélni szeretteiről, a rég elhagyott szülő-Csángóföldről, a mindig ott leselkedő rettenetről, hogy mindenek ellenére átsüt az isteni fény. Kürti László sallangmentes, hétköznapi nyelvezetben írt verseiben a képek lüktetnek. Lövétei Lázár László mindvégig megmarad csavaros eszű székelynek, még akkor is, mikor a dérről ír, vagy a világirodalom nagyjai társaságában bóklászik. A délvidéki származású Majoros Sándor a mi kelet-európai magyar, kisebbségi, hazátlan sorsunkról szól hitelesen, a pátosznak még a látszatát is kerülve. A kárpátaljai Marcsák Gergely balladai tömörségű, gyönyörűen hömpölygő verseiben ott fújdogál a hideg keleti szél. Nagy Lea gondolkodni mer az életről, irodalomról oly módon, hogy a csintalanság, életigenlés még akkor is átjön, mikor súlyos dolgokról beszél. Regős Mátyásnál egy képzelt vagy valós világban történnek mindenféle csudálatos vagy hétköznapi dolgok, miközben úgy érezzük, a vers rólunk szól. Szálinger Balázsnál a nyelvi képzelőerő elborít mindent, muszáj idéznem is: „A cukormoratórium ideje alatt / Közpénzatkák és keretlegények, / Aranyfüljelzős jószágtörmelékek / Édes éveket tartanak.” Száraz Miklós Györgyről Kabdebó Lóránttal tudok egyetértően szólni: „Mondatai olyan balladás sodrásúan fogalmazottak, hogy könyve valóban letehetetlen”. Zsille Gábornál a képek úgy csúsznak egymásba, hogy azonnal új értelmet kapnak: „Van ott fenn, északon, van egy kis tó. / A tengertől alig egy órára. / Boltívként hajolnak fölé a fák: / Lengyelország eleven oltára”.
A kötetet végigolvasva maradok azzal a nagyon határozott benyomással, hogy bizony nagy irodalom születik ma a magyar nyelvterületen. Az olvasó pedig lapozzon bele a kötetbe: garantálom, hogy nem fogja letenni.
Bennem a többi. A KMI 12 program szerzőinek 2021. évi antológiája. Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.