

Az első nap.
Regős Mátyás kötetét fogom most a kezemben, amely a Tiki címet viseli. Elsőként az óra ketyegésének hangját utánzó szóra gondolok, „tik-tak” – mondja az óra. Talán ez is egy újabb regény, amely az időszerkezet csúfos felbontásával igyekszik az őrületbe kergetni az olvasót. A borítója viszont elvarázsol. Kellően melankolikus ahhoz, hogy máris a kedvencem legyen. Sokat mond, de még annál is többet takar. Ígéretesnek gondolom a regényt, de az első pár oldal után leteszem. Tehát a gyermekkorról szól, Erdős Vilmos a főszereplő, akinek neve akarva-akaratlanul is összecseng a szerző vezetéknevével. Talán egy önéletírás kerekedik majd ki belőle?
A második nap.
Újra kezemben a kötet, forgatom egy keveset, de nem érzem magaménak. Még mindig nincs szó benne semmilyen Tikiről, de az már kezd kirajzolódni, hogy a kőkemény gyermekkorról fog szólni a regény. Én magam is sokat gondolok vissza a gimnáziumi évekre. Szeretek az álmokban, a múltban barangolni, eljátszadozni a „mi lett volna, ha” gondolataival. Leginkább akkor erősödik fel bennem ez az érzés, amikor valami rossz történik a jelenben. Erdős Vilmost is ilyennek látom. Szeret a múltban vájkálni, amikor jelene frusztrációval teli. Mégis lerakom a kötetet újra. Nem szimpatizálok túlzottan Erdős alakjával, túl sokat és túlságosan szabadosan beszél. Kenéz Úrtól pedig egyenesen a hideg kiráz: az ember akarva-akaratlanul visszagondol régi tanáraira, akik közt biztosan akadt egy Kenéz úrhoz hasonló.
Harmadik nap.
Még száz oldal van hátra, pontosan emlékszem, mert egy, a formázásban is eltérő oldal kezdeténél hagytam abba. Dőlt betű és római egyes szám jelezte Tiki érkeztét. Tiki nem egy fikció, bármennyire is annak tűnhet első olvasásra. Tiki a megtestesült múlt, a kényszerből születő felnőtté válás metaforikus alakja. Ő Erdős Vilmos múltja, jelene s jövője is, a barát, akiből az ég csak eggyel áld. Falom a lapokat. Már éjjel van, sőt lassan hajnal – tudom, mert a madarak mindig hajnali háromkor kezdik napindító éneküket az ablak alatt. Ezen az éjszakán nem tettem le többé Tikit a kezemből. Éreztem Tiki erős tekintetét a hátamon, amikor hibáimat elevenítettem fel a múltból. Úgy éreztem, részese vagyok a történetüknek, a padon ültem, míg ők fociztak, máskor pedig együtt nevettünk Prolimama olykor visszataszító cselekedetein. Közéjük tartoztam, Zánkavilág szerves részét képeztem. Láttam őket, amikor a parton dinnyét ettek, és akkor is ott voltam, amikor „még jobban beborult az ég, és a gyerekek kezdtek elszállingózni a partról […]”. Megfigyelő voltam egy megfejthetetlen regény soraiban.
Regős Mátyás a jelen és a múlt tökéletes összemosásán alapuló időkezelésével képes arra, hogy egyszerre keltse a 12 éves gyermek és a 28 éves férfi képét az olvasóban. A Tikiről szóló történeteknek hála újabb szegmensek kerülnek felfedezésre a múltból, ezáltal pedig Erdős Vilihez is közelebb kerülhetünk, aki az agresszív és olykor antipatikus viselkedésével végül mégis az olvasó közkedvelt alakjává válik.
Már csak egy kérdés motoszkál bennem: mi célja volt a gyomorforgató jellemvonásokkal ellátott Kenéz Úrnak mindezzel? Miért bocsátotta meg minden bűnét Erdősnek, s ugyan mi célból engedte el a bűnhődés szimbolikáját is adó elbocsátás lehetőségét egy-egy történetbeszámolóért cserébe?
A harmadik napon ez is kiderül. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nem szeret a múltjában vájkálni, és azoknak is, akik szeretnek. Ajánlom azoknak, akik feldolgozhatatlan traumán mentek át, akik kénytelenek voltak 12 évesen felnőni, akik olyanokat éltek meg gyermekkorukban, amelyek a felnőttkorukra is kellőképpen kihatnak, és persze azoknak is, akiknek felhőtlen, gondtalan gyermekkoruk volt. Ajánlom a legjobb barátomnak, akivel hasonló történeteken mentünk keresztül, és akinek valójában köszönhetem, hogy most ezeket a sorokat írhatom. Én most legfőképpen neki ajánlom.
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.