2021. június 07., 06:03
Regős Mátyás 1994-ben született Budapesten, római katolikus családban. Gyermekkorát Kőbányán töltötte. Magyar–hittan osztatlan tanár szakon végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jelenleg ugyanitt, az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2019-ben jelent meg első könyve, a Patyik Fedon élete című verseskötet. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója.
Az első nap.
Regős Mátyás kötetét fogom most a kezemben, amely a Tiki címet viseli. Elsőként az óra ketyegésének hangját utánzó szóra gondolok, „tik-tak” – mondja az óra. Talán ez is egy újabb regény, amely az időszerkezet csúfos felbontásával igyekszik az őrületbe kergetni az olvasót. A borítója viszont elvarázsol. Kellően melankolikus ahhoz, hogy máris a kedvencem legyen. Sokat mond, de még annál is többet takar. Ígéretesnek gondolom a regényt, de az első pár oldal után leteszem. Tehát a gyermekkorról szól, Erdős Vilmos a főszereplő, akinek neve akarva-akaratlanul is összecseng a szerző vezetéknevével. Talán egy önéletírás kerekedik majd ki belőle?
A második nap.
Újra kezemben a kötet, forgatom egy keveset, de nem érzem magaménak. Még mindig nincs szó benne semmilyen Tikiről, de az már kezd kirajzolódni, hogy a kőkemény gyermekkorról fog szólni a regény. Én magam is sokat gondolok vissza a gimnáziumi évekre. Szeretek az álmokban, a múltban barangolni, eljátszadozni a „mi lett volna, ha” gondolataival. Leginkább akkor erősödik fel bennem ez az érzés, amikor valami rossz történik a jelenben. Erdős Vilmost is ilyennek látom. Szeret a múltban vájkálni, amikor jelene frusztrációval teli. Mégis lerakom a kötetet újra. Nem szimpatizálok túlzottan Erdős alakjával, túl sokat és túlságosan szabadosan beszél. Kenéz Úrtól pedig egyenesen a hideg kiráz: az ember akarva-akaratlanul visszagondol régi tanáraira, akik közt biztosan akadt egy Kenéz úrhoz hasonló.
Harmadik nap.
Még száz oldal van hátra, pontosan emlékszem, mert egy, a formázásban is eltérő oldal kezdeténél hagytam abba. Dőlt betű és római egyes szám jelezte Tiki érkeztét. Tiki nem egy fikció, bármennyire is annak tűnhet első olvasásra. Tiki a megtestesült múlt, a kényszerből születő felnőtté válás metaforikus alakja. Ő Erdős Vilmos múltja, jelene s jövője is, a barát, akiből az ég csak eggyel áld. Falom a lapokat. Már éjjel van, sőt lassan hajnal – tudom, mert a madarak mindig hajnali háromkor kezdik napindító éneküket az ablak alatt. Ezen az éjszakán nem tettem le többé Tikit a kezemből. Éreztem Tiki erős tekintetét a hátamon, amikor hibáimat elevenítettem fel a múltból. Úgy éreztem, részese vagyok a történetüknek, a padon ültem, míg ők fociztak, máskor pedig együtt nevettünk Prolimama olykor visszataszító cselekedetein. Közéjük tartoztam, Zánkavilág szerves részét képeztem. Láttam őket, amikor a parton dinnyét ettek, és akkor is ott voltam, amikor „még jobban beborult az ég, és a gyerekek kezdtek elszállingózni a partról […]”. Megfigyelő voltam egy megfejthetetlen regény soraiban.
Regős Mátyás a jelen és a múlt tökéletes összemosásán alapuló időkezelésével képes arra, hogy egyszerre keltse a 12 éves gyermek és a 28 éves férfi képét az olvasóban. A Tikiről szóló történeteknek hála újabb szegmensek kerülnek felfedezésre a múltból, ezáltal pedig Erdős Vilihez is közelebb kerülhetünk, aki az agresszív és olykor antipatikus viselkedésével végül mégis az olvasó közkedvelt alakjává válik.
Már csak egy kérdés motoszkál bennem: mi célja volt a gyomorforgató jellemvonásokkal ellátott Kenéz Úrnak mindezzel? Miért bocsátotta meg minden bűnét Erdősnek, s ugyan mi célból engedte el a bűnhődés szimbolikáját is adó elbocsátás lehetőségét egy-egy történetbeszámolóért cserébe?
A harmadik napon ez is kiderül. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nem szeret a múltjában vájkálni, és azoknak is, akik szeretnek. Ajánlom azoknak, akik feldolgozhatatlan traumán mentek át, akik kénytelenek voltak 12 évesen felnőni, akik olyanokat éltek meg gyermekkorukban, amelyek a felnőttkorukra is kellőképpen kihatnak, és persze azoknak is, akiknek felhőtlen, gondtalan gyermekkoruk volt. Ajánlom a legjobb barátomnak, akivel hasonló történeteken mentünk keresztül, és akinek valójában köszönhetem, hogy most ezeket a sorokat írhatom. Én most legfőképpen neki ajánlom.
