A többségnek bizonyára nem cseng ismerősen a Lebanon Hanover név. Egy duóról van szó, amelyet William Maybelline és Larissa Iceglass alkotnak. Zenéjükben a poszt-punk, coldwave, darkwave meg a többi hasonló „dark” stílus keveredik. Tehát nem mindenki számára befogadható vagy élvezhető, ámbár egy próbát megér.
A Let Them Be Alien a legutóbbi albumuk, 2018-ban jelent meg. Alig 40 perces, 10 zeneszám található rajta. A nyitódal a zenekar egyik leghíresebb szerzeménye, az Alien. Aki nem a Gallowdance-ről ismeri őket, az az Alienről. A szövegével alighanem mindenki azonosulni tud, aki érezte már magát kívülállónak. Káin-bélyeg-himnusz. And however hard I try to integrate, I’ll always remain alien.
Majd jön a Gravity Sucks. Hangzásvilágában az én laikus fülemnek kicsit pozitívabb, de nem tudják és nem is akarják meghazudtolni önmagukat. No sympathy anywhere and gravity sucks. Teljesen természetes nekik, hogy az angol nyelvet keverik a némettel, a váltást nem is lehet észrevenni, csak amikor énekelni próbálnám, de nem tudom kimondani a szavakat.
Ezt követi a Kiss Me Until My Lips Fall Off. A tipikus, valótlanul romantikus szerelmes daloknál ez jóval egyszerűbb, őszintébb. Az egyik legszebb, amit valaha hallottam.
A negyedik zeneszám a Favourite Black Cat. Hozza ez is a Lebanon Hanoverre jellemző stílusjegyeket, viszont felejthető. Kevés gyenge, középkategóriás zeneszámuk van, a Favourite Black Cat viszont ilyen.
A Lavender Fieldset hallgatva gondolkodom el azon, hogy ha a Lebanon Hanover szín lenne, milyen lenne. Egyértelműen lila. Levendulalila. Vagy indigókék. Olyan, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ami más, külsőségeiben, hangulatában. És ki tudja, miért, úgy érzem, megint ott állok a nagymamánál az erkélyen, rádőlök a korlátra, pedig nagyon veszélyes, mert nincs rendesen megcsinálva, az utca végét figyelem, és a szántóföldeket, minden Lebanon Hanover-zeneszámtól furcsa, kellemetlen nosztalgia uralkodik el rajtam, és az érzés, hogy leesem az erkélyről.
A Du Schrollst hallgatva táncolni szeretnék. Októberben voltam életem első darkwave-koncertjén (nem Lebanon Hanover), azóta mindennap vágyom vissza oda, a Dürer Kert legkisebb (?) termébe, a harmadik sorba, a két fehérre festett zenészhez… Évek óta először táncoltam. Milyen kár, hogy ritkán rendeznek darkwave-bulit, és ha mégis, azért kilométereket kell utazni.
A kis táncdalt követi a True Romantics. William Maybelline hangja szinte derűs. Egy távoli, boldogabb világból beszél. Azokat a nyáron játszódó történeteket juttatja eszembe kamasz gyerekekről, akiket táborba küldenek, vagy a nagymamához (már megint a nagymama!), ahova először nem akarnak menni, utána viszont kalandokba keverednek, életre szóló barátokat szereznek, megtapasztalják a szerelmet, azt a tiszta, naiv, gyermeki érzést, amelyet csak egyszer élünk át, és amely sajnos tiszavirág-életű.
A Silent Choir is csábító darkwave-dallamokkal indul, bár már annyira nem akarok táncolni. Ebben is William énekel, habár Larissa hangja jobban illene bele. Kicsit vontatott, tudom, hogy ezt sem fogom sokat hallgatni.
Az Ebenholzról a rövid és tömör véleményem a következő: nem szeretem, ha fazekakat vernek egymáshoz. Ennyit arról, hogy műértő vagyok (sosem tartottam magam annak). Olyan, mint egy kísérletező industrialszerzemény a nyolcvanas évekből, Skinny Puppy vagy Front Line Assembly, csak Larissa hangja benne a Lebanon Hanover-es.
Az industrialos felvezetés után elérkeztünk az utolsó zeneszámhoz. A címe Petals. Lepereg előttem az életem. Ijesztő, vészjósló, my sweetheart. William úgy énekel, mint aki tudja, hogy a következő nap meg fog halni.
Amikor a zene elhalkul, az album befejeződik, máshogy érzem magam. Nem történt semmi, mégis megváltozott valami. A zene, a melankólia, a Lebanon Hanover. Bekúszott a lelkembe, és ott megtelepedett. Most minden fakó, a színek mégis élénkebbé váltak. Valahogy minden olyan törékeny. Néha jó így látni a világot, és ebben segít a darkwave-zene. Elmerülni a világ és önmagunk mulandóságában…
Az érzés kitart egészen addig, amíg a tesóm hozzám nem vág egy zacskó kiflit.
Lebanon Hanover: Let Them Be Alien – Fabrika Records, 2018
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. március 14-i számában.)
