Hogyan kezdjünk bele egy párkapcsolatba? Örök kérdés. Megvárjuk az igazit, ha egyáltalán létezik, avagy próbálkozzunk addig is jól érezni magunkat olyanokkal, akik érkeznek az életünkbe, és többé-kevésbé megfelelnek az elképzeléseinknek? Hogyan befolyásolják párkapcsolatainkat gyermekkori traumáink? Izgalmas kérdések, amelyekre válaszokat ad ez a könyv, lehetséges utakat nyújt a 30-as generáció szemszögéből.
Bakos Gyöngyi fiatal főhősnője próbálkozik, kapcsolatokat teremt, mindeközben beutazza a világot. Vannak gyengébb és erősebb kötődései is. A szerző nagyon szerethető könyvet írt. Mindig is izgalommal veszem kézbe az olyan kortárs prózai köteteket, amelyekben ott lüktet jelen női életünk a lépésszámláló alkalmazásokkal a telefonunkon, a fogyókúrákkal, a szobakerékpározással. A hősnő nem csetlik-botlik, tudatos, egyúttal humorérzéke is van. A kötet terjedelmében kicsit több, mint száz oldal, akár egy nap alatt is elolvasható. A hősnő, az elbeszélő, már könnyedén utazik, nincs gyomorgörcse a határon, ő nem élte át a szocialista időszak traumatikus határátlépéseit. Vannak helyek, ahol jól érzi magát, ahol nem, onnan továbbáll. Ugyanezt teszi a kapcsolataiban is. Bár vívódik, mielőtt dönt, de nem ragad bele számára elviselhetetlen helyzetekbe. Dénessel – akit kissé alulértékel – kirakja a puzzle-t, de aztán szakít vele. A férfi szereplők közül Dénes a legrokonszenvesebb. „B” kicsit arctalan marad, a Görög az élvezeteket hajszolja, és nem az erkölcs bajnoka.
Mindeközben ott húzódik a háttérben a múlt, annak a fájdalma, hogy elveszítette az édesapját, aki nem volt tökéletes apa, megcsalta az édesanyját, és ezt a titkot gyermekként őriznie kellett. Feldolgozható-e ez a trauma? Az édesapjával már nem tud erről beszélni, édesanyjának pedig nem mondhatja el. Az apa múltjának azonban egy másik szálon utánanéz: mivel édesanyja azt állítja, az apa besúgó volt, a főhősnő kikéri az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából az aktáit. Nagyon izgalmas ezt a részt olvasni, mit érez, amikor megérkezik kérelmére a válasz, miszerint apja nem volt besúgó, tehát tiszta ember, akit nem sározott be a kommunista múlt. Érdemes megismernünk a múltunkat, mert lehetséges, hogy attól tartunk, szörnyű titkot rejt a múlt, aztán kiderül, hogy nem. És ez mélységesen felszabadító érzés tud lenni. E sorok írója is kikérte a nagypapájára vonatkozó aktákat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, és az derült ki, hogy bár külföldi utazásai kapcsán megkereste az állambiztonság, de a nagypapa visszautasította az együttműködést.
A főhősnő már egy olyan generációhoz tartozik, ahol a komcsi múltat nem élte át, már távolinak is tűnhet, de mindeközben hat a jelenre is. Szerencse, hogy ez a nemzedék már nem ismeri a kényszermunkatáborok világát vagy a csengőfrászt. Már nem nyomorította meg őket a diktatúra.
A nőiség síkja legintenzívebben a párkapcsolatokban jelenik meg, az anyaság pedig egy megvalósulatlan álom, ennek tragédiájáról csak jelzésszerűen értesülünk. Ez erőssége is egyúttal a könyvnek, az erős, impulzív, rövid részek.
A főhősnő lépked az idősíkok között, és a férfiak történetét, akiket szeretett, nem lineárisan beszéli el. Ez inkább izgalmat és kellemes feszültséget okoz, könnyen követhető. Egy helyen bicsaklik meg a történet: az apa szeretője később öngyilkos lett. Ezt felfoghatjuk sorstragédiaként vagy akár elégtételként is, de úgy érzem, szükségtelen túlzás. Az apának enélkül is meg lehetett volna bocsátani. Mert az apák, ha korán távoznak is, de a háttérből segítik leányaikat. Még akkor is, ha már huszonhárom éve nincsenek, és az órájuk elveszett.
Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog. Magvető, Budapest, 2020.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. január 16-i számában)
