2022. december 16., 09:54
Márkus Béla Sándor-válogatásához
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát: a versei mellett írt gyermekverset, mesét, elbeszéléseket, regényt, drámát, mesejátékot, hangjátékot, tanulmányt, esszét, vadászkönyvet, falumonográfi át, visszaemlékezéseket, továbbá publicisztika-, riport-, napló- és dokumentumköteteket, valamint szociográfiákat adott ki, verseket és színműveket fordított, s lehet, e felsorolás még nem is teljes. Versesköteteinek száma megközelíti a harmincat; az utolsót a budapesti Kortárs Kiadó jelentette meg Néhány lépés az udvar kövein címmel a halála előtti évben, 2020-ban. Azóta viszont már itt az újabb, hosszú és gazdag költői pályájának méltó összegzése, válogatott verseinek idei, a születésének 85. évfordulójára emlékező Csillagromok Márkus Béla szerkesztésében és a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában.
Márkus kétségtelenül írónk, költőnk életművének legalaposabb ismerője, amit többek közt öt esztendővel ezelőtti monográfiájával is nyomatékosított, de most is páratlan biztonsággal rajzolja meg Gál költői pályájának ívét, s emeli ki e kötetbe besorolt versekkel költészetének lényegét. Miközben megvilágításában Gál költészetének számos darabja is új fénybe kerül, mint például az 1963-as keletű Napló, melyet magam korábban Gál lírájának perifériáján láttam, ám amely ebben a válogatásban új jelentéseket nyer („…Ki döfte kését a föld szívébe / A csöpögő vér muzsikáját / milyen hangjegyekkel jelölik…”). Megjegyzendő itt, hogy szabadvers-központúságával, az 1960-as évek európai léptékű fiatal cseh költészetének (Miroslav Holub, Jiří Šotola, Karel Šiktanc), illetve különböző világirodalmi minták (SainJon Perse s mások) figyelésével stb. – már Gál legelső kötete is új lehetőségeket nyitott a csehszlovákiai magyar költészet előtt. Ugyanekkor a Csillagromok kitűnő érzékkel nyomatékosítja költészetének mindenkori emblematikus darabjait, melyek az 1970-es évek (cseh)szlovákiai magyar lírájának is jellegadó, sorsmondó s ugyanekkor minőségteremtő teljesítményei, mint például az 1978-as Folyó (1978) számos, azóta sem avuló opusa (Új Atlantisz; Siratóének egy védtelen táj felett; Veszteségeink; Távolodók stb.). S persze nem hiányoz(hat)nak e válogatásból Gál olyan létfilozófiai összegzései sem, melyek az ember időbe és heideggeri létbe-vetettségének toposzát, illetve ethoszát választják tárgyukul, mint például Az Éden és a Golgota között (1984), A rák évada (2010), A most (2016), Egy spondeus mögött a csend (2016), illetve A létezés képletei (2019) kötetek számos alkotása. Ezzel összefüggésben Gál bírálói például gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy kortárs költészetünk egyik legképzettebb, s életművét tekintve talán egyik legnagyobb akciórádiuszú, írásaival a legnagyobb műveltségi területet lefedő, illetve mozgósító alkotói közé tartozott. Mely tágasságban természetesen ott kell látnunk poétánk gyermekverseit is, ezért Márkus Béla külön érdeme, hogy a Csillagromok – arányosan válogatva Gál gyermekversköteteiből – ezeket sem hagyta figyelmen kívül.
Tőzsér Árpád, költőnk hetvenedik születésnapjára írt köszöntőjében nem véletlenül nevezte Gált az „enciklopedikus tárgyismeretre” épülő „időszakma” művelőjének, „világidőben” és „kozmikus összefüggésekben” gondolkodó, s az egyetemes léttapasztalatokra kiemelten figyelő írónak. Ugyancsak Tőzsér volt, aki Gál második kötete kapcsán már 1969-ben verseinek „időanyagúságáról” beszélt, arról, hogy azok „»hőse« az idő”, s ez, bármibe is fogott és bármihez is nyúlt közben, érvényes maradt rá mindvégig. Miként azt a Csillagromok is meggyőzően bizonyítja.
Gál Sándor: Csillagromok, Magyar Művészeti Akadémia Kiadó, Budapest, 2022
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
