

Az is nyilvánvaló azonban, hogy Erdélyben nem születik olyan sok alkotás egy év során, hogy külön vers-, illetve prózaantológiát lenne indokolt kiadni. Így vált a mindenkori Erdélyi szép szó költők és prózaírók találkahelyévé. Befogadói szempontból jól jön a versek és prózai művek váltakozása, ugyanakkor így arra is könnyebb figyelni, milyen súllyal van jelen a kortárs erdélyi irodalomban a líra, és milyennel a próza, valamint arra, hogy melyek az uralkodó témák, beszédmódok.
2001-ben, az első válogatáskötet beköszöntőjében Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat alapító főszerkesztője úgy fogalmazott: jogos egy reprezentatív antológia megjelentetésének igénye, mivel „az egyetemes magyar irodalom egészén belül az Erdélyben születő szépliteratúra jelentős részegészt képvisel”. Nos, a válogatás azóta is megjelenik minden évben, a 2020-as Fekete Vince és Lövétei Lázár László szerkesztésében. Az antológiák sorsa azonban általában mostoha, úgy vélem, az Erdélyi szép szó sem kapja meg az őt megillető figyelmet, nem jut el elég helyre. A 2020-as év amúgy is rendhagyó volt a pandémia miatt (épp ezért a Szép versek és a Körkép például meg sem jelent), így ezúttal talán még inkább eltűnt a süllyesztőben ez a szép és valóban reprezentatív kiadvány.
Jószerével minden kanonizált erdélyi szerző szerepel benne, felemásnak mégsem nevezném a felhozatalt. A szerkesztők ugyan vélhetően azt is szem előtt tarthatták, hogy minél több ember bekerüljön, de azt is, hogy a lehető legjobb alkotásokkal.
Egységes stílusról, világképről nem beszélhetünk, ugyanakkor a nemzedékek közti különbségek nem jelentősebbek, mint az egyazon nemzedékhez tartozó különböző egyéni hangok közti eltérések. Jelen vannak irodalmunk nagy öregjei (pl. Király László, Czegő Zoltán, Ferencz Imre, Markó Béla, az időközben elhunyt Bogdán László), a középkorosztálybeliek (legalább két, inkább három nemzedék, Kovács András Ferenctől Tompa Gáboron és Visky Andráson át a rendszerváltás után jelentkezők derékhadáig, Vida Gáborig, Sántha Attiláig, Selyem Zsuzsáig, György Attiláig, Demény Péterig, Papp Attila Zsoltig, Muszka Sándorig, Serestély Zalánig, Varga László Edgárig, Bálint Tamásig), az ezredváltó generáció, aztán az utánuk jövő metamodernisták (lásd Címtelen föld) közül is jó néhányan (pl. André Ferenctől Horváth Benjin át Sántha Miriámig), de egészen fiatalok is, akik kötettel az antológia megjelenésének idején még nem rendelkeztek (pl. Ádám Szilamér, Gál Hunor, György Alida), ami mindenképp „frissé” teszi a kiadványt, ugyanakkor a szerkesztői bátorságot/nyitottságot dicséri. Teljes névsorolvasásra nem vállalkozom, de annyit még elárulok, hogy 57 szerző van jelen, 38-an verssel, 19-en prózával, a lírai termés tehát számottevőbb.
A néhány felvillantott név jól érzékelteti, hogy az elv az volt: mindenki megfér mindenki mellett. Ez az erdélyi irodalom egyik sajátossága, erőssége, hogy bár itt is vannak erővonalak, tömörülések (esztétikai, világnézeti, nemzedéki, területi alapon), de ezek átjárhatók, párbeszédbe, közös nevezőre hozhatók, összeolvashatók.
Jó az, hogy fényképek és miniéletrajzok is kerültek a művek mellé: aki kicsit is érdeklődik a kortárs erdélyi irodalom iránt, annak izgalmas lehet így ez a kiadvány, s vélhetően irodalomtörténeti jelentősége is meglesz majd. Úgy vélem, azok is örülnek az antológiában való szereplésnek, akik egyébként nem büszkék erdélyi mivoltukra, akik az „erdélyi író” megnevezést skatulyának, megbélyegzésnek vélik. Az alkotó akkor érezheti legmagányosabban magát, ha tudatában van: egy rendszer elemeként is „működik”.
Erdélyi szép szó 2020. ProPrint, Csíkszereda
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki gondolná, hogy különös dolgok nem történhetnek meg bárkivel és bármikor? M. Nyirő Mária A varázsmag szövetsége című meseregényének főhőse ez utóbbi kérdés hallatán bizonyára egyetértően bólogatott volna egészen addig a napig, amikor egy különös pillanatban megnyílt egy varázsajtó, és… Na de ne fussunk ennyire előre!
Nemrégiben újabb kötettel, pontosabban a sorozat utolsó előtti darabjával egészült ki Kovács László és Görföl Jenő középkori templomokat bemutató könyvfolyama. A szerző–fotós páros ezúttal Trencsén, Liptó és Árva vármegye tizenhat templomát és két kápolnáját igyekszik a templomok iránt érdeklődők elé tárni.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában április 13-án kiadott Lélek vagyok, élni szeretnék! című hangjáték, szakmai és eszmei értékét egyaránt figyelembe véve, méltó főhajtás a nyolcvan éve elhunyt költőóriás, Radnóti Miklós emléke előtt.
Sarnyai Benedek új, a KMTG gondozásában megjelent kötete Elfeledték magukat címmel nem egy gondterhelt vagy vészterhes időket jósló könyv. Úgy mutatja meg egy kis közösségnek, a falunak az egyszerűségét, a közösségre jellemző szabályszerűségek természetét és a közösségi élmények hiányából eredő, korunkra jellemző elvágyódást a jelenből, hogy nem válik didaktikussá, vészjóslóvá.
Ez a könyv lényegében a Libatoll és történelem (Put u juče) folytatása. Minden, amit abban a kötetben észleltem, ebben is jelen van. A kisember története, a túlélésért folyó harc, a kisembert felőrlő történelem, a szavak eredeti jelentésének keresése, a részletek iránti érzékenység, Várady Tibor kitérői (a gyerekkorba vezető út és Amerikával való összehasonlítása) és persze Várady ragyogó iróniája… Minden szöveg kezdete mintegy a dokumentum fölelevenítése.
Halmosi Tantra és hőszivattyú című legújabb kötete a lírai trilógia folytatása tulajdonképpen, ám itt már nyoma sincs őszinte felháborodásnak, kiborulásnak, kétségbeesésnek, annak kapcsán, hogy hová is tart a világ. Maga a cím is arra utal, hogy már csak az elmélkedés maradt – megállapítások, riasztó és kegyetlen tények valóságosságától megtörten a költő már nem hiszi, hogy az embertelen világ megjavítható, nagy erőfeszítések után végképp levonta következtetéseit.
Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás 2023-ban hagyta el a nyomdát, a magyar nyelvű fordítás pedig már 2024 februárjának közepén elérhető volt a könyvesboltokban. Az, hogy a norvég nyelvű megjelenést ilyen gyorsan követte a magyar nyelvű kiadás, nemcsak a rövid terjedelemmel magyarázható, hanem azzal is, hogy a Svéd Akadémia Jon Fossének ítélte oda a 2023-as irodalmi Nobel-díjat.
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás.