

Kocsis Orsolya képzőművész a csallóközi Medvéről származik, jelenleg Komáromban lakik, és pedagógusként dolgozik. Gyermekkora óta vonzza az alkotás folyamata, sokat kísérletezett a környezetében fellelhető alapanyagokkal, elbűvölte a „teremtés” művészete. A Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium nevű intézményben tanult, ez idő alatt számos kiállításon szerepelt. Az érettségi után népi bőrműves szakképesítést is szerzett. A Győrben töltött évek alatt születtek vonalrajzai, melyek elődei voltak a mai illusztrációjellegű képeinek. Elvégezte a Selye János Egyetem óvó-és tanítóképző tanulmányait, és az egyetem után Önkéntes Diakóniai Évet töltött a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezetnél, ott születtek meg Istenes képei első darabjai.
2016-ban vett részt először a Képzőművészeti Spektrum pályázatán, Dunaszerdahelyen. 2018-ban már járási és kerületi kategóriában is díjazott volt. A Macska, aki hátán hordta az egész világot című akrilképe akkor az óvodai újság ünnepi számának borítójára is felkerült. Ez a kép az Istenes képek sorozatát bővíti. 2019-ben a pályázaton a járási fordulón díjazták a Panka és a Sárkány című vízfestményét, melynek illusztrációjellege már érezhető. Később a Sárkánycsalád című akrilfestménye is díjazásra került. 2019-ben, Komáromban önálló kiállítása nyílt a képeiből, melynek a Creative Art Studio Galériája adott otthont. 2021-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége alkotói pályázatán aranysávos helyezést ért el az Irma néni és Herold elnevezésű kesztyűbábja, de több kiállításon is jelentkezett. Szívesen kísérletezik és variál, alkotásaira jellemző az ölelés-motívum, a szürrealitás, a naivitás és az erőteljes szimbólumok. A legfontosabbnak azt tartja, hogy alkotásai az életet közvetítsék, legyen rajtuk a fejlődés folyamata, a mozgás, s hogy a szemlélő számára felemelő üzenettel bírjon. Ezért gyakran szerepel képein növény és égbolt égitestekkel, mert ezek jelképezik számára a nagybetűs életet.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)
Várhosszúréten él és tevékenykedik a mindössze 26 éves Slíž Róbert harangöntő, aki fiatal kora ellenére már vagy 140 harangot készített. Mindegyik alkotására büszke, a legbüszkébb mégis a várhosszúréti templomnál elhelyezett emlékharangra, és arra a 150 kilós harangra, amelyet az utolsó francia császárnő, Eugénie de Montijo (III. Napóleon felesége) halálának 100. évfordulójára öntöttek, és amit az angliai Farnborough apátságban lévő családi kriptájukban szenteltek fel.
A balázsfai Tarcsi Alica életében gyerekkora óta fontos helyet töltenek be a különféle kreatív hobbik. Anyukája megtanította varrni is, középiskolás korában már ruhákat készített magának. Közgazdasági szakközépiskolába járt, később elvégezte a nevelői szakot, majd munka mellett a varrónőképzést. A Dunaszerdahelyi Egyesített Középiskolában ruhaipari tanulókat és játékkészítőket tanított. Kreativitására jellemző, hogy szinte minden technikát kipróbált már: a ruhavarráson kívül készített játékokat, játszószőnyeget, falvédőt, és sok minden mást.
A Csallóközi Múzeum térszerkezetében ötvenöt művész, kilencvennégy alkotása került elhelyezésre. A legkülönbözőbb művészeti-technikai ágak, látásmódok, mind egyközpontúak. Grendel Lajos irodalmi munkásságára reflektálnak, vagy Grendel-portrék. Az utóbbi években a kortárs művészet fő áramának diskurzusában ritkán jelentkeznek az alkotók irodalmi tematikára reagálva. A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület képző- és iparművészeti pályázatában az egyéni, történelmiés társadalmi egzisztenciális élményhalmaz feldolgozását kérték a művészektől és azt, hogy a grendeli verbalitást
A somorjai származású Méry Beáta grafikus és festő a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, de több neves képzőművészeti intézményben is tanult. Nagy hatással volt a művészetére, amikor is Spanyolországban és Indonéziában töltött tanulmányi időt, ahol másfajta kulturális hatások érték.
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kortárs grafikai törekvések megismertetése és a régió bekapcsolása a nemzetközi áramlásba – ezzel a céllal indították útjára 2010-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely mára globális szintűvé nőtte ki magát, és átfogó képet nyújt a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. A hetedik seregszemle megnyitóját, díjátadó ünnepségét és kísérőrendezvényeit október elején tartották Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.