

A grafikusi szakma jelentős nemzetközi fórumává vált a Székelyföldi Grafikai Biennálé, a hetedik pályázati kiírásra 62 országból jelentkeztek műveikkel alkotók. 844 alkotótól közel 2000 pályamunka érkezett be, a szakmai zsűri ebből 303 alkotást válogatott be a biennálé kiállítási anyagába. Az idei díjazott művészek között találjuk Lengyelország, Magyarország, Thaiföld, Románia, Szlovákia, Bulgária és Finnország képviselőit. A seregszemle törzsanyagát egy színvonalas katalógusban is bemutatják.
Az „új normalitás” megkérdőjelezése
A 7. grafikai biennálé hívószava ezúttal a Stratégiák volt, mivel – mint Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora ezzel kapcsolatban fogalmazott – „a megváltozott körülmények, a korlátok közé szorítások megtapasztalása arra késztettek mindannyiunkat, hogy átértékeljük a jövőképünket. A bizonytalan idők megválaszolatlan kérdéseire különböző stratégiákat követve kerestük a megoldásokat.”
A katalógusban Kányádi Iréne művészettörténész rámutat, az idei felhívás is egy krízishelyzetre várt választ, és az „új normalitást” kérdőjelezte meg. „Az idei biennáléra beválogatott munkák technikailag szépen ötvözik a nemesgrafikai eljárásokat digitális megoldásokkal, egyedi kísérleteket és gazdag vizuális nyelvet hozva létre. A mechanikus eljárások élesebb vonalvezetése, hidegebb stílusa organikusan párbeszédbe lép a síknyomás, szitanyomat, digitális és egyéni technikák finomabb, líraibb vonalvezetésével. Technikai kivitelezésüktől függetlenül témaválasztásuk nagymértékben egy abszurd, hideg, fenyegető világot tár elénk. Párbeszédük által a különböző problémák tematizálásai – magány, pandémia, kilátástalanság, ökológiai problémák – egy nagy egésszé állnak össze, amely napjaink releváns helyzetének vizuális képét nyújtja.”
A G7 zsűrijét a szakma nemzetközileg elismert képviselői alkották: Bogdan Achimescu, a krakkói Művészeti Egyetem professzora, Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Adriana Lucaciu, a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Fakultásának professzora, Pézman Andrea, a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének adjunktusa, Bordás Beáta művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Szurcsik József, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető docense és Ferencz S. Apor képzőművész, a biennálé kurátora. A zsűri ezúttal 12 díjat ítélt oda.
Kiállítás több helyszínen
A 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozat Mettrai Pongchomporn thaiföldi művész, a G6 fődíjasa egyéni kiállításának megnyitójával indult a sepsiszentgyörgyi Lábasház ban október 5-én. Szintén aznap A madár él/Baász Imre – tanútörténetek és a nyomtatás gondolata című kiállítást is megnyitották a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben, ezt Miklóssi Dénes és Koter Vilmos képzőművészek, valamint a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai rendezték.
Másnap, október 6-án a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé hivatalos megnyitóján és díjátadó ünnepségén vehettek részt az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Október 7-én Csíkszeredában folytatódott a kiállításmegnyitók sora a Csíki Székely Múzeumban. Mindez a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna, Hargita és Maros megye tanácsai, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Erdélyi Művészeti Központ, Csíkszereda Városháza, a Csíki Székely Múzeum, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Maros Megyei Múzeum, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, valamint a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében valósult meg.
„Már az induláskor az volt a cél, hogy több székelyföldi várost is becsatornázzunk, ne csak Sepsiszentgyörgyre korlátozódjon a biennálé. Minden alkalommal elvittünk egy szűkebb válogatást a díjnyertes alkotásokból más helyszínekre is. Idén kettéosztottuk a kiválasztott művek törzsanyagát, felét Sepsiszentgyörgyön, felét Csíkszeredában lehet megtekinteni” – magyarázta Ferencz S. Apor. A kiállítások szerkezetéről kiemelte, olyan gondolat mentén próbálta az elrendezést megoldani, hogy ne technika, hanem tematika, tartalmi egységek szerint válogasson.
Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum öt kiállítóterében kaptak helyet az alkotások. Az első teremben a tér és az épített környezet fogalma jelenik meg a munkákon, továbbhaladva a termeken az ember és a környezete, az emberi test, az ember lelkivilága. „Vannak más témák is, mint például az aktuális kihívások, de ezeken belül megjelennek a társadalmi vagy egyéni lelki vonatkozások, az ökológiai és azok a politikai problémák, amelyek az utóbbi időben a világot befolyásolták. Mindenik teremben számos technika megtalálható, a digitálistól a különböző hagyományos eljárásokkal készült művekig. Vannak olyanok is, amelyek a hagyományosnak és az újnak, a digitálisnak valamiféle fúzióját adják. Ez művésztől függ, hogy ki hogyan alakította ki a saját művészetében ezt” – emelte ki a biennálé kurátora. Hozzátette, akárcsak az előző években, a mostani pályázati anyagok kapcsán is érzékelhető volt, hogy a művészi, alkotói érzékenység mindig megtalálja azt, amiről úgy érzi, hogy le kell reagálnia.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
Várhosszúréten él és tevékenykedik a mindössze 26 éves Slíž Róbert harangöntő, aki fiatal kora ellenére már vagy 140 harangot készített. Mindegyik alkotására büszke, a legbüszkébb mégis a várhosszúréti templomnál elhelyezett emlékharangra, és arra a 150 kilós harangra, amelyet az utolsó francia császárnő, Eugénie de Montijo (III. Napóleon felesége) halálának 100. évfordulójára öntöttek, és amit az angliai Farnborough apátságban lévő családi kriptájukban szenteltek fel.
A balázsfai Tarcsi Alica életében gyerekkora óta fontos helyet töltenek be a különféle kreatív hobbik. Anyukája megtanította varrni is, középiskolás korában már ruhákat készített magának. Közgazdasági szakközépiskolába járt, később elvégezte a nevelői szakot, majd munka mellett a varrónőképzést. A Dunaszerdahelyi Egyesített Középiskolában ruhaipari tanulókat és játékkészítőket tanított. Kreativitására jellemző, hogy szinte minden technikát kipróbált már: a ruhavarráson kívül készített játékokat, játszószőnyeget, falvédőt, és sok minden mást.
A Csallóközi Múzeum térszerkezetében ötvenöt művész, kilencvennégy alkotása került elhelyezésre. A legkülönbözőbb művészeti-technikai ágak, látásmódok, mind egyközpontúak. Grendel Lajos irodalmi munkásságára reflektálnak, vagy Grendel-portrék. Az utóbbi években a kortárs művészet fő áramának diskurzusában ritkán jelentkeznek az alkotók irodalmi tematikára reagálva. A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület képző- és iparművészeti pályázatában az egyéni, történelmiés társadalmi egzisztenciális élményhalmaz feldolgozását kérték a művészektől és azt, hogy a grendeli verbalitást
A somorjai származású Méry Beáta grafikus és festő a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, de több neves képzőművészeti intézményben is tanult. Nagy hatással volt a művészetére, amikor is Spanyolországban és Indonéziában töltött tanulmányi időt, ahol másfajta kulturális hatások érték.
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.