Egy sámlin ül a nappaliban. Azon, amin faragott kis mókusok vannak. Még a fiának vette, amikor kicsi volt, de nem tetszett neki. Ha ránézett, azonnal sírni kezdett. Onnantól kezdve csak az anyja használta. Mindig ezen ült, hogy alacsonyabban lehessen, közel a szőnyeghez, ahol a fia járni tanult, és ahol fakockákból építkezett. Ahol kimondta a legelső szavakat.
A lába a szőnyegen pihen, zoknikat válogat. Már megszáradtak, de több is lyukas közülük. A fiú kemény sarka szakította ki, de még helyre lehet hozni. Öreg, göcsörtös ujjaival fekete cérnát fűz a tűbe. Minden zoknin gondosan varrja el a szálakat, két csomót is köt, és jó erősen húzza meg.
Precízen összehajtja őket, és a vasalt pólók tetejére helyezi, amikor megcsörren a telefon.
– Haló. – A rendetlen dohányzóasztalon kapkodva keresi a naptárját. Kezébe akad, hatodikához lapoz, az egy szombat. – Igen, délelőtt tudok menni, délután már Vaséknál takarítok, este meg leltározok a közértben. Akkor neked csak a kutyák kellenek, most ne takarítsak? Etessem meg sétáltassam, oké. Persze, majd kifizeted. Nem, nem tudtam, hogy ők is ideköltöztek. Hívjon, és majd átjárok vasalni. Mosdatni kell őket? A kutyákat. – Sóhajt, elköszön, és lerakja.
Egy pár percig még a teleírt naptárát nézi, majd az emeletre viszi a jázminillatú ruhákat. Bekopog fia szobájának ajtaján, de az nem válaszol. Lassú mozdulattal, kissé félve benyit.
– Bazmeg, hogy lehet ilyet kihagyni? – A fia a képernyőnek ordít, a kontrollert dühösen a földhöz vágja. Megfáradt anyját észre sem veszi a szakállas férfi. Nagy, kövér teste már eggyé vált a székkel, bevérzett szemeiben tükröződik egy teljesen másik világ. Ma éppen zöld gyepen szaladgál, tegnap géppuskával lövöldözött, és többször meghalt. Már rég nem keres munkát.
– A tiszta ruháid – várakozik az anya, de a kupacot nem veszik ki a kezéből. A felszerelést nézi: PlayStation, kontroller, világító billentyűzet, két monitor. Az újabbat most karácsonyra vette neki. Többet járt ablakot pucolni és gyakrabban takarította a környék fürdőszobáit. Sikerült megvennie, és a fiú megköszönte. Még a szemébe is belenézett.
Az anya puszit nyom a homlokára, a ruhákat a földre teszi, beveti fia ágyát, majd lemegy a kis sámliért. Felviszi, odatolja a magas szekrény elé, hogy elérje a felső polcokat. Oda a pólókat, a zoknikat a fiókba. Amikor leszáll a sámliról, sóhajt, majd újból felkapja, és leballag vele.
Most a konyhaszekrény elé tolja, kell a jénai a felső polcról. A fiának ma is rakott krumplit készít, az a kedvence. Keze remeg, ahogy a súlyos edényt egy pillanatig feje fölött tartja. Majd görnyedt háttal krumplit pucol. Tejfölös masszát kever, tojást főz, kolbászt karikáz. Többször megrezzen, mikor a fia dühében felordít. Ma fontos meccsek vannak.
Már ropogósra sült a krumpli teteje. Megteríti a konyhaasztalt. Felsétál az emeletre, újra kopog, megint semmi válasz.
– Kész a vacsora, kisfiam. – Lassan és halkan beszél, tekintete ma különösen szürke, a hajához hasonló. A monitor kék fénye bevilágítja fia püffedt arcát, aki egy szót sem szól, csak hevesen nyomkodja a gombokat. Idegessége láthatatlanul kering a szobában. Az anya vár, hogy fia tátott szájából kikeveredjen egy szó, de csak a csend válaszol. Lemegy a konyhába.
Mosogatni kezd, és az ablakon át az öreg diófát nézi a kertben. Megbetegedett, már sok éve rossz a termés, ezért nem tud diós kalácsot sütni neki. A fa törzse kitakarja a lemenő napot, a felkötözött régi gyerekhintát fújja a szél. Meghatódik, miközben álláról a mélybe veti magát egy könnycsepp.
Átmegy a kisszobába. Egy régi számítógép és szkenner van az íróasztalon, amit még a férje használt. Papírt és tollat vesz elő. A levél elejére azt írja, Drága Kisfiam, a végére pedig azt, bocsáss meg. A teleírt lapot beszkenneli, lementi. Címzettet és tárgyat is ír, majd fia világába küldi az üzenetet. A meccsek után majd megnézi.
Most lassan kisétál a kertbe, a sámlit a diófa alá teszi. A hinta kötelét kifűzi, nyakára két csomót is köt, szorosan meghúzza. Lehajtja a fejét, a faragott mókusokat nézi, ahogy talpával kedves, kicsi arcukon tapos. Kerti papucsával összepiszkolja őket. Bent a fia már biztos eszik, és megint maszatos a szája. Ő meg a villa alá nem rakott szalvétát. Könnyes a szeme. Sóhajt, és visszafűzi a hintakötelet.
