Ajlik Csenge: Sérült áru

A kartondoboz utolsó nyílására is gondosan illesztette rá a ragasztószalagot, majd hangos nyisszantással levágta a maradékot a jobb szélen. Ádám felegyenesedett, tekintetét az ajtó és a doboz között hintáztatta. Ember méretű doboz, ember méretű ajtó – az első lépés nem is volt annyira nehéz, mint levinni a negyedikről a sérült árut, majd felrakni a kocsi platójára. Mindezt teljesen egyedül.

Beült a kormány mögé, beindította a motort, és nyugodtan megvárta, amíg a szélvédőről leolvad a jég. Kikanyarodott a háza elől, és amíg tudta, a visszapillantóból figyelte, ahogy az otthona eltűnik. Ujjaival a kormányon dobolva utazott az áruházig. Amikor odaért, hosszú percekig kereste a szabad parkolóhelyet, miközben vállára nehezedett a feszültség. Nagy erőfeszítéssel, de óvatosan vette le a dobozt a platóról, hogy rátegye egy kézikocsira. Ezeket mind úgy, nehogy nagyobb kár essen a termékben, mert tudta, hogy csak eredeti, sértetlen csomagolásban veszik vissza.

Megragadta a kézikocsi két fogóját, bement az üzletbe, át a fotocellás ajtón. Tekintetét végiggörgette az információs pult fölé akasztott táblán, és jobbra vette az irányt.

Az ügyfélszolgálat sora egészen a másik bejáratig kígyózott, és körüllengte a ragadós idegesség. Ádám beállt a sorba, borostás állát dörzsölte, és nagyokat sóhajtott. Eközben máris mögéje lépett egy másik középkorú férfi, kis dobozzal, és már-már idegesítően jó kedve volt. Ahogy Ádám hátranézett, a férfi még mosolygott is rá, kedvesen köszöntötte. Ádám bambán nézett vissza rá karikás szemével, előrefordult, és egyik zsibbadt lábáról a másikra állt. Az előtte feszengő hölgy telefonon magyarázott valakinek. Káromkodott és szidta az üzletet és az ócskaságot, amit kiszállítottak neki. Nem értette, hogy történhetett, de beszélni fog a főnökkel. Úgyis régi jó barátja.

Egy óra után a sor még mindig lassan haladt, és Ádám beleolvadt a feszültség, a csörgő telefonok és a vonalkód-leolvasók tompa zajába. A fehér padlóra tapasztva tekintetét, ujjaival vörösre kaparta a tarkóját. A nő még mindig panaszáradatokban úszott, és a hullám Ádámot is magával ragadta.

Hirtelen a dobozát idegesen lerúgta a kézikocsiról. Már nem érdekelte, lesz-e nagyobb kára. A nagy csattanásra egy pillanatra mindenki felfigyelt, és Ádám is a hatalmas dobozra meredt. Amikor visszatekintett a kézikocsi felé, az nem volt sehol. Ekkor pillantotta meg, hogy a férfi, aki mögötte állt, nyugodt mosollyal tolta vissza helyette a kocsit a legközelebbi „gyűjtőhelyre”. Ádámot ez nem hatotta meg, bólintással jelezte, hogy látta a kedvességet, de megköszönni nem fogja.

Összesen három órán keresztül tologatta maga előtt a dobozát, amikor végre a pulthoz ért. Úgy érezte, időközben beleőszült. A nő mellette már a Gábriel nevű alkalmazottal vitázott, így Ádám egy másik úr elé került.

– Jó napot, uram, Mihály vagyok, miben segíthetek?

– Á, végre. Megsérült a termék, amit itt vettem. Ki szeretném cserélni – mondta monoton hangon.

– Értem. Megvan a garancialap?

Ádám teljesen a pult lábáig tolta a dobozt bakancsával, hátrébb állt, és kutatni kezdett. Végigtapogatta fekete mellényének külső zsebeit, farmerja farzsebeit. Már majdnem dührohamot kapott, hogy a csere ezen fog elcsúszni, amikor eszébe jutott: a mellény bal belső zsebébe rakta a blokkot és az összehajtott garancialapot, nehogy kiessen. Még viccelődött is vele otthon: itt lesz a szívemnél.

– Tessék – vágta oda hanyagul, a szemét forgatva.

– Köszönöm. Ahogy nézem, negyven év garancia van rá. Pont időben hozta vissza. Mi a probléma az áruval?

– Az egész egy istenverte probléma! Ocsmány és használhatatlan. Tudja, húsz év után gondolkodtam, hogy visszahozom, de még szerelgettem. Mások is segítettek, tippeket adtak, de nem lett jobb. Hánynom kell, ha ránézek. Csak vissza akarom cserélni, haladjunk, kérem! Ez az önök felelőssége. – Ádám szép lassan elveszítette a türelmét.

– Uram, ha nem mondja el, mi a konkrét oka, hogy új terméket akar, nem tudok segíteni.

Ádám még fél percig hideg, szúrós tekintettel nézett Mihály szemébe. Valami elpattant. Remegő ujját felemelte, várakozásra intve a dolgozót, majd szépen lassan meghajolt, mint aki azt gondolja: máris mutatom. A dobozt idegből arrébb rúgta, csattanásszerű csend lett, mindenki rá figyelt, és most már hosszú percekig bámulták.

– A konkrét probléma… – kezdte kiabálva, miközben két kézzel, állatként tépte fel a koporsó méretű dobozt. Széttúrt hajjal lihegett, és amikor a doboz egészen nyitva volt, szép lassan, túlzó és jól látható mozdulatokkal – a műsor befejezéseként – belefeküdt. Kezeit lassan a mellkasára helyezte, magára mutatott. – A konkrét probléma ez itt. Szóljon a főnökének, hogy részemről vége – mondta elgyöngülten és könyörgően. Hangja remegett az elfojtott sírástól, arcát fura sötétség ölelte körül.

A fiatal Mihálynak könny szökött a szemébe, miközben Gábriel a főnökkel telefonált. Számtalan ember várta, hogy mi fog történni.

– Kicserélni nem tudjuk, de segíthetünk megjavítani – szólalt meg Gábriel.

– Ezt már nem akarom tovább! Cserét, cserét, cserét szeretnék! – hosszan és torkaszakadtából, zokogva ordított Ádám.

Gábriel is sírni kezdett, és a nagy fényességben mintha minden gyászba borult volna. Ádámhoz lépett:

– Vegyen le egy másik életet a polcról.

Azzal fölé hajolt, és bezárta a dobozt.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 30-i számában.)