Keszthelyi György: Feltámadás I.
Ezek…
Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik ragasztás után sem sikerült kellőképpen rögzítenie. Részint a „műanyagra műanyag” ragasztás lehetetlensége, részint a celluxnak a feltalálását követő időszakban tapasztalható drasztikus minőségi romlása miatt.
Pedig lett volna alkalmuk – teszem azt – a megsokasodó, 6 X-hez köthető évfordulók és egyéb események kapcsán, inkább formális figyelmességek, mint meglepetéstörekvések, másrészt az egymásra figyelés látszatának a fenntartása okán. De nem, ezért a fenti ítélet e helyütt mindenképpen helytálló. Így morfondírozott tovább.
Társadalmi szempontból a növekvő, a felszabadulás utáni – mondjuk inkább II. világháborút követő – évek, a békeidők és a szabadság érzése, a jólét és az egyre szaporodó, szociális színben feltűnő, ilyen-olyan morális és „világnézeti” válságok ügyesen palástolták a későbbi, valósnak bizonyuló általános „gazdasági válságot”, mely olyan folyamatokat indított el egyéni síkon is, melyekre eddig nemigen akadt példa. Kialakult egy új „embertípus”, amely a közvagyon gyarapítása címszó alatt a közvagyon saját célra való felhasználását, annak birtokbavételét tűzte ki célul, a haszonszerzés és nyerészkedés gyanúját levetkezve, a növekvő munkanélküliséggel együtt járó cégalapítások és egyéb látszatintézmények létrehozásával.
Ebben emberünk eleve vesztésre volt ítélve, egyrészt a fönt említett odafigyelési minimum hiánya, másrészt a növekvő és egyre inkább elhatalmasodó, társadalomból való kivonulási terve miatt. – Ezek miatt menjek én börtönbe? – támadt fel benne a 80-as évekbeli érzés, amikor besúgók hada ostromolta egy-egy, a közösség irányába mutatott fityisznek sem igen nyomós „társadalmi” bűn, a sárga földig ivás és bulizás alkalmával. – Ezek miatt? – ismételgette újfent a liberalizmus összes álcájával felszerelt szabadság eljövetelével a 90-es évek elején, s most is…
Ezeknek, sőt ezek miatt – voltak a hasonló fejtegetések kezdő-, illetve kulcsszavai.
Pedig már maga a megszólítás is pökhendiséget sejtet, és sértő! Önnön egónk kivetülése, az értetlen közösség közönye, a művészet iránt érzéketlen, szavaira nem figyelő fiának a népét gyakran ostorozó, kínzószerszámokkal, vers- vagy prózakorbácsokkal történő ösztönzése a jobb útra térés szándékával.
A nemzetnevelés eme módja gyakran csap át merő önzésbe, amelynek egyik vadhajtása az alkotó egyén saját fizikai romlása (például a foglazulás és a fogínyvérzés) láttán a figyelmeztetésekre és jó szándékú megjegyzésre, a belül dúló düh és dac ilyetén kitörésére, durván, kérdés formában válaszol: Ezeknek?!
Az ezek alatt általában szűkebb környezetét érti, családját, munkatársait, esetleg nőismerőseit, szerelmeit. De volt már példa arra is, hogy a jelentősebb fórumon a taláros testület egyik személyét érintő sértő nyilatkozatára a gyors megfutamodás eszközét választva, angolos lelépésében csak az éber teremőrök tudták megakadályozni.
Az ezek köré gyűlő hasonló kirohanásait korábban már a közegellenállás egyik korai, spontán megmutatkozásával rokon vonatkozásban, szúrós, az embereken „átnéző” vagy lenéző tekintethordozásában is fel lehetett fedezni, melynek kapcsán emberünk arcán többször ismétlődően pofonok is elcsattantak. De maradandó nyom sem külsőleg, sem bensőjében nem maradt. Csak egy alkalommal, egy nacionalistakilengés-gyanús esetben, amikor a bíróság öt-hat év letöltendő szabadságvesztést helyezett kilátásba ellene. Ettől fogva a hasonló bűn elkövetésének még a gyanúja is rühellettel töltötte el.
Ezekért? – tette fel a kérdést, ha a közösségért és sohasem csak saját személye elleni támadásnak vélte az esetek többségét. – Térítse már valaki észhez! – szólt az óvatosságra intésnek egyik lehetséges módja, amíg nem késő. De az aggódás mindig legfeljebb a „míg valami bajt nem okoz magában”-nal, a szánalmas mosollyal egészült ki, de így is hatásos volt, emberünk ugyanis a megtérés útjára lépett: közönyét világméretűvé növesztve, a tévés híreket sem volt hajlandó követni, az adományvonalak számadatait is mélyen a fiók mélyére süllyesztette.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. márciusi számában)
