

Lélekmarcangoló idő, januárban végig. A legvége sem különb: ilyenkor szoktak az emberek fegyvert fogni, vagy nyúlnak kötél után. A kilátástalanság az égig ér. A madarak is elvonultak, a galambok és a varjak is, csak néhány ember lépeget az utcán, szinte futólépésben. Volt szomszédom a síelők futólépteit-siklását utánozva lépeget, valószínűleg így edz, mert manapság minden a kondícióról szól, meg a testedzésről.
Régen mi is, már akinek volt sítalpa, így jártuk a határt, fácánok, foglyok nyomait kutatva. A beszaribbak a falu végén gyülekeztek, sóvárogtak az elvonuló, rapsic érdeklődésű határnézőbe igyekvők után. Ha visszajöttek, meg-megkérdezték: kipróbálnánk-e mi is? S mivel senki nem merte mondani, hogy dehogyis, nem, hát a síléc körülményes felcsatolását követően próbáltunk időt nyerni. – Hol is lehetnek fácánok? – az átlátszó kérdés után általában véget is ért a tanfolyam, próba: pofonnal kísért röhögés, majd megvető mozdulat.
A sorban állók szinte mindegyike számára a föntiek szerint végződött a sípróba, ezért nem is nagyon feszegettük a témát. Inkább maradtunk a nagyon kezdetleges szánkóinknál – sámli alakú, fémpánttal talpalt löködönc –, tréfálkoztunk is vele, remekül siklott a jégen s a fagyos hófelületen is. Fönn szikrázó nap, a nap közben olvadásnak induló hóból gyenge ereszvíz (östökcsöpögő), éjszaka kemény fagyok… Valahogy ilyen volt a Szent Pál-nap környéki időszak. A február már lazábbnak számított, szűnt a gyerekek rajongása is, inkább a tűzhely mellett játszadoztunk, facsigát csapdostunk, esetleg kártyáztunk. (Könyv csak ritkán került elő, ha a tankönyvön kívül akadt egyáltalán más a mestergerenda nélkül épült, stukatoros mennyezetű szobákban.)
Anyámék meg passzióból cekkert kötöttek, ami komoly bevételi forrásnak számított. S az átvételre, Lendvára vagy Csáktornyára való utazásra is módot adott, meg egy kis pénz is jutott a konyhára. Leginkább a tökmagköpesztés és a rengeteg történet maradt meg az emlékezetemben, meg a versenyszellem, hogy kinek lesz több a végén, kinek a kupaca lesz szélesebb, nagyobb. A tollfosztásokat csak hírből ismertük, a nagylányok itt kapták az első legényfogó tanácsokat, amelyek a fiatalembernek a „kengyelénél” való fogásának obszcén módozatát éppúgy magukban foglalták, mint a gyomron keresztül történő, finom ételekkel való „fogás” lehetőségét. Egyben azonban mindegyik ajánló egyetértett, hogy a kezdeményezést még véletlenül se bízzák a jobbára „mámászi” fiúkra, mert akkor az egészből nem lesz semmi.
A borzongató történetek a sötét utcán is folytatódtak, különleges kabátjukat kifordított figurákkal, kikről másnap is regéltek a pletykálók, akik arról is tudomást szereztek, hogy a sötétség leple alatt csók is elcsattant. S nem is csak a leány és fiú, hanem tévedésből az egyneműek, két bajuszos között.
Hát ebből is volt botrány bőven, ahogy a farsangi beöltözések leple alatt szövődő, kissé rosszul időzített szerelmek felébredéséből is, amelyek húsvétig szunnyadásra voltak ítélve. S csak pünkösd táján lángoltak fel újra. S akkor ismét lángolt a tűz, dúlt a szerelem…
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. január 16-i számában)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.