Mióta a gazda feleségétől kapott papírt, ceruzát, radírt, Pista már a harmadik rajzot csinálja az istállóban a tehénről. Eleinte dugdosta a rajzait, lopva dolgozott, de már nem titkolja, hogy mit csinál, a majorban mindenki tudja, jönnek megnézni, ahogy dolgozik. Állnak mögötte, nézik, megjegyzéseket tesznek. Van, aki csak odapillant, és már megy is tovább, de van, aki hosszan ott marad mögötte, csodálja, ahogy a rajz kiteljesedik.
Most a gazda felesége ül mögötte egy fölfordított vödrön. Pista csöndben rajzol, az asszony, karcsú, negyvenes, inkább városinak látszó nő hallgat. Mással sem igen beszél, magának valónak tartják a majorban, kicsit tartanak is tőle, mert nem tudják, mit gondol, min jár az esze a sok hallgatás közben. Pista zavarban van, igyekszik, hogy jól sikerüljön a rajzolás. A tehén feje, orra nem akar jól alakulni, Pista beleradíroz, közben lopva hátra sandít, mit szól hozzá az asszony, de az inkább a levegőbe néz.
Hosszúra nyúlik a csönd, Pista el is feledkezik az asszonyról, minden figyelme a rajz felé fordul, olyan részleteket sikerül megoldania, amikkel addig sehogy sem boldogult.
– Én a kutyánkat rajzoltam sokat.
Az asszony szavára Pista csodálkozva fordul hátra. A gazdáné elrévedő tekintettel, mosolyogva folytatja. Pistának az jut az eszébe, látta-e valaha is mosolyogni.
– Meg madarakat. Azokat nagyon szerettem. Pedig nem könnyű, a madarak folyton mozognak. Különösen a kicsik.
Pista nem tudja, mit mondjon, egyáltalán mondjon-e valamit. Önkéntelenül is visszamosolyog, ettől meg is ijed, nem illetlen dolog-e egy cselédfiútól rámosolyogni a gazda feleségére. Az asszony még mindig a távolba nézve folytatja.
– Apáméknak volt egy festő barátja, vendégségben volt nálunk. Azt mondta, jók a rajzaim, érdemes lenne komolyan venni. Azt mondta, hogy tehetséges vagyok.
Pista abbahagyja a rajzolást, az asszony felé fordul.
– Folytasd csak nyugodtan, nem akarlak zavarni.
– Dehogy zavar.
Az asszony most tényleg őrá mosolyog. Pista meglepődik, milyen szépnek látja így, mosolyogva. Bátorságot gyűjt a kérdezéshez.
– Megvannak még a rajzok? Meg lehet nézni?
Az asszony fölnevet, de mindjárt meg is keményedik az arca.
– Dehogy vannak, rég kidobtam az összeset.
– Kár.
– Miért lenne kár? Nem lettem festő, gazdasszony lettem, minek nekem a rajzok?
Fölkel, indul kifelé, megáll. Pista is föláll.
– Te ne kövesd a példámat. Rajzolj tovább, mert tehetséges vagy. A legjobb az lenne, ha találnál egy mestert, aki tanítana.
Elgondolkodik.
– Szeretsz rajzolni?
– Én nagyon.
– Akkor ne hagyd magad eltéríteni tőle.
Az asszony kimegy az istállóból, Pista áll a láda mellett, amin a rajzlap fekszik, néz utána. Különös asszony, gondolja. Jó volna lerajzolni, mosolyogva is, meg szomorúan is. Vajon mit szólna, ha megkérné rá?
Ezen elmosolyodik. Visszaül a ládára, maga elé igazítja a papírlapot, a tehén felé fordul.
– Gyere, Rózsi, folytassuk!
Az hátrafordul, ránéz Pistára, aztán kérődzik tovább.
Pista úgy elmélyül a rajzolásban, hogy Katit csak akkor veszi észre, amikor az megszólal mellette.
– Mit akart a nő?
– Milyen nő?
– Ne tettesd magad. A gazdáné. Láttam, itt ette a fene egy órán át.
– Nézte, ahogy rajzolok. De nem volt az egy óra, fél sem volt. Tán nem tetszik?
– Tőlem itt töltheti az egész napot. De vigyázz, bajba sodorhat.
Pista leengedi a ceruzát, Katira néz.
– Milyen bajba?
– Magába bolondít, olyan bajba.
– Ugyan már.
Kati leül Pista mellé a szalmára.
– Mutasd a rajzot. Na mutasd már.
Kézbe veszi a lapot, nézi.
– Tényleg jó, még az előzőnél is jobb. Nem gondoltam, hogy ilyet tudsz.
Visszaadja.
– Nem jól élnek ezek az emberével.
– Kicsoda?
– Hát a nő.
– Honnan tudod?
– Tudom. Látom. Nem is illenek össze. A gazda, az egy rendes parasztember, csak gazdag, de különben ugyanolyan, mint te vagy én. De a felesége, az úrilány.
Gúnyolódva elhúzza az ú-t: úúúrilány.
– Az apja gimnáziumi tanár Kaposváron, vagyis már nem tanít, mert öreg, de azért ma is sétapálcával jár meg keménykalapban. Van egy nagy házuk, egy csomó szoba. A Janika, tudod, a Fekete Lajos kisebbik fia egyszer volt náluk, bent a házukban, az mesélte, hogy zongorájuk is van, meg csipketerítő mindenütt, meg rengeteg könyv. Én nem tudom, hogy az minek, úgysem olvassák el, na mindegy, szóval úri népek. Ez meg az egyszem lányuk. Nem hiszem, hogy paraszt feleségének nevelték.
– Akkor miért ment hozzá a gazdához?
– A pénzéért, a gazdagságáért, nyilván. Mi másért. Attól, hogy valakik úri népek, még lehetnek szegények. Csórók! Éppen az ilyen nem viseli el a szegénységet. Nekünk az semmi, de az ilyen belehal, ha nincs meg neki a jóléte.
– Én ezt nem hiszem. Már hogy csak a pénzéért. Szerintem inkább az a baja, hogy meghalt a kislányuk.
– Az igaz, hogy azóta még rosszabbul élnek. Soha egymáshoz nem érnek.
Kati a szalmában matat, összemarkol egy csomót, bábut formál belőle.
– Te! Szerintem ezek soha nincsenek úgy az ágyban sem. A Terit is azért abajgatja a gazda, mert kell neki, hogy úgy legyen. Kell az a férfinak.
Pista erre nem szól.
– Na szóval csak vigyázz. Nehogy a gazdáné meg veled akarjon úgy lenni.
Pista szélesen elmosolyodik.
– Irigyelnéd?
– Te hülye, a gazda kettéhasítana, ha csak a kezét megfognád. Ez nem vicc.
Másik szalmacsomót fog össze, a kettőt egymás mellé teszi, játszik velük. Leteszi a földre az egyik babát, ráteszi a másikat.
– Tudod te egyáltalán, mit kell a férfinak a nővel csinálni? Voltál már úgy nővel?
Pista nem válaszol.
– Nem voltál, hát persze hogy nem voltál. Egyszer majd lefekszek veled, barátságból, csak hogy tudd, hogy hogy megy az. De nem most, most nincs kedvem. Meg dolgom is van. Na Isten áldjon, művész
Pista, rajzolgasd csak a teheneidet. Pista néz Kati után, ahogy megy kifelé a félhomályos istállóból. A kinti erős fény körülrajzolja a sovány alakját. Így alakra semmi különös, nem olyan, mint a Teri, aki csupa ívelt forma, öröm ránézni. A járása, azért abban van valami, amitől jó odanézni. Pista kellemes bizsergést érez magában.
Visszahajol a rajz fölé, de nincs már kedve folytatni. Elrakja a rajzot, ceruzát, előveszi a vasvillát, rendezgeti az almot. A gazda felesége jár a fejében, hogy annak milyen lehet a ruha alatt az alakja. Kár, hogy nem figyelte meg jobban, de majd megnézi alaposan.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
