Hőfok
Egy gyönyörű tavaszi délután ismerkedtek össze, varázslatos pillanatban, pont a megfelelő fokszámot mutatta a hőmérő, tehát minden passzolt közöttük. Szerelem volt és vibráló kémia, beteljesült ígéret, fantasztikus lehetőségek első látásra. Lelkileg, intellektuálisan és minden szempontból kiegészítő felei és teljességei voltak egymásnak, szétválás előtti androgünök az aranykor kezdetén. Ilyen nem történhet, csak egy kitüntetett felsőbb kegyelem folytán, egymilliárd sorsból egyszer, a véletlen szeszélyeképpen. De változott az időjárás, és mivel a férfi csak bizonyos hőmérsékleten kezdte jól érezni magát, a nő igazából csak azalatt, találkozásaik megritkultak, de a vonzalom kétségbeesetten kitartott. Minden tünemény és vágyakozás vonzalmuk kiteljesedése volt, ezentúl csak egymást keresték nyugtalan szívvel, rengeteget telefonáltak, aggódva, becézve, búgó hangon, minden gondolatuk a másik körül forgott. A férfi 24 fok alatt depressziós lett, fázott, remegett, idegláz gyötörte, a nő csak akkor kezdett élni, ő a meleget nem bírta, viszont mínusz 35 fokig a legkisebb baja sem történt. Eljött a nyár, és a nő légkondis szobájába zárkózott, amit a férfi nem viselt el, jött a tél, és a férfi alig volt képes kimozdulni a lakásából, ha megfújta szél, azonnal megbetegedett. A sors és a természet apró mozaikjai és kirakós kockái valahol mégsem passzoltak össze egymással. Nem tudhatták, de valójában a lehetetlenre vállalkoztak. Legközelebb csak mintegy 260 millió esztendő múlva sikerült újra találkozniuk, sok-sok tévút, tönkrement párkeresős élet után, s mert ilyen a részletek hatalma, ráadásul egy Földhöz igen hasonló exobolygón (ahol persze kicsit másképp mérik az időt, de lakói hasonlóan viselkednek, és körülbelül ugyanúgy néznek ki, mint mi). Na, ott viszont a technikai fejlettség, a mesterséges naphőmérséklet-beállítás miatt mindig 24 fok körüli volt az időjárás, az összes évszakban. Persze nem emlékezhettek már egymásra, valaha volt életeikre és önmagukra sem, hiszen az efféle múltbeli vonzalmait és tükröződéseit, ösztöneivel együtt, az ember mindig teljesen elveszíti halála után, de végül is csak összejött nekik a találka. Hát ilyenek az univerzum törvényei, ilyen a karma.
A 21. század vége II.
A század vége felé normalizálódik a helyzet, az emberiség kicsit magára eszmél. A katasztrófák után meglepően hamar helyreáll a rend, de az addigi atavisztikus életritmus teljesen megváltozik, a lokális atomrobbanások genetikai hatásai révén a túlzottan üzleti irányba fordult világszemlélet 180 fokos fordulatot vesz. A gazdasági profithajszolás emléke is eltűnik, a Föld lakói hirtelen rájönnek, hogy a természet magától is terem, és mindenkit eltart, a mohóság, valamint az addigi hivatalok, meg az egymást ellenőrző és csesztető polgári foglalkozások teljesen fölöslegessé válnak. Az I. világháború utáni korszak némely művészeti irányzatához hasonlóan, valamiféle új, globális dadaizmus szelleme járja át a világot. Belátva a harcok és az élet értelmetlenségét, a gondolkozással együtt a köznyelv is jelentős változásokon megy keresztül. A tv-ben például így és ehhez hasonló módon köszönti a bemondó a nézőket: „Juhúúú regvelt, halhatatlanok, kérődző teknősbékák, emberevők! Hamíg kiskelep a semmi köldökzsinórján tekerző álomszövét volhattam, gazdátlan irodám gyámola pezsdít pöffeteg agyalány ősmost pukk indexet helytelenítvén időt jósolni merszem lábra kap...” Ez ilyen korán még viszonylag követhető, de például már a gyermekek is hamar átveszik a maguk világában az új stílust: „Apuuuú! Agggyá csejpet, gyurgyalj mászoj pakkantósat, kérek paragy püsöjt mááár, jóóó?” Mire a kissé bosszús szülő ilyeneket válaszol: „Kislányom, anyád mandorláz épp, sajpog, tonhalat tepsiz, neki pangjál, türcsizz, szeletke gyémre valamár kipeselj, toppants!” Amikor elkezdődik a nap, az egész bolygón lelkes eszmecserék zajlanak mindenféle témákról, rengeteg hír és esemény történik, népfalvárok, monyaszték, matamórok, genetikataktikus tamerlákok tűnnek fel a képernyőkön, sok a vita, de a megbékélés is aztán. A 2097-es Szép versekben változatos lírai műfajokban gyönyörködhetünk, vannak például a hagyományőrzőbb stílusok képviselői: „Zsipp-zsupp kenderzsupp / ha kiborgjuk zsendersupp / szelevellő sárnyabbal / meghittek pár ványhabbal...” És vannak, akik a kor nyelvezetén is megpróbálnak túllépni: „gdztr **45gfzkskj mmgsgs? djgsdt...uwefpj porrrrongy jqsfh / eőfeee eee! ism!! eszem me e3f7houh zsákharkány dhg88 ee...” Persze akadnak kívülállók is, a korszak különcei, akik ideges, érzékeny lényükkel, eldugott sötét helyeken, szinte titokban gyűlnek össze, és lassú füstöt eregetve egy pohár olcsó ital mellett hajdan volt banki rátákról, thm-csökkenésekről, kamatlábakról beszélgetnek.
