

Az alpesi hegyről lezúduló patak vize olvadt hóból, esőből áll, és az útja sem egyenes. Hihetetlen energiával és erővel tör magának utat ide-oda, hogy aztán az összes vizet, hordalékot, kis kavicsokat lejjebb egy mederbe összpontosítsa. Unalmas az útja, ahogy zúdul lefelé a megszokott, kialakított mederben? Korántsem az, mert tele van izgalmakkal. Ez a patak bátor! Nem fél a kihívásoktól. Aggodalmait leküzdve zúdul le a meredek hegyen, hozva magával a vízcseppeket, apró kristályokat, kis köveket, kavicsokat. Mindegyik külön történetet rejt magában. Az ember azt gondolná, lejjebb megállapodik majd. De nem! Ez a patak különleges. Medre hepehupás, kanyargós, több kis ágban szétfutó, benne kisebb-nagyobb szigetek. Van, amelyiken élet sarjad, fű zöldül, virágok nőnek, a másik teljesen kopár, száraz. Ott halmozódnak fel a lerakott kavicsok, érdekes kövek. Vize hol sekély, hol mélyebb. Helyenként rohan, és van, ahol lelassul, szinte leáll, mintha kicsit megpihenne a nagy iramtól elfáradva. Aztán odébb új erőre kapva, meglátva a lehetőségeket, megint nekilendül, és kitartóan, magabiztosan halad célja felé. Gyönyörű szalagja pontosan beleillik a környezetébe, ahogy kanyarog a messzeségbe. Úgy tűnhet, egyedül van. De ez teljességgel lehetetlen! Hisz kristálytiszta vize éltető erőt ad a káprázatosan virágos rétnek, a mormota-város lakóinak, akik vijjogó hangon jeleznek egymásnak, ha veszély közeledik. Ide járnak a közelben legelő tehenek, lovak és vándorok, megpihenni vágyó emberek, és még ki tudja kik. És ő mindenkinek ad! Mert egyszerűen jó, nem válogat. Senkinek nem mondja: te nem ihatsz a vizemből, te nem hűsölhetsz, nem pihenhetsz meg mellettem. Aki leül egy ilyen patak mellé és elcsöndesedik, egyszer csak meghallja csodálatos hangját, és ha kellőképpen figyel, rácsodálkozhat arra, hogy pont olyan, mint az életünk! Mert mi is, amikor elindulunk, tele vagyunk erővel, energiával. Sokszor cipelünk terheket, köveket, amiket aztán idővel valahol lerakunk végre. És vannak szigetek is, ahol megpihenhetünk, ha akarunk. Vannak helyek, ahol termékennyé válunk, és alkothatunk. De ahogy a patak, idővel mi is továbbcsobogunk, hogy más, új utakat vájjunk ki a medrünkben, amik színesebbé, izgalmasabbá teszik életünket.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. karácsonyi számában)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.