– Az ítélőszék nehezményezi, hogy olyan sok szenvedést és gonosz tettet írt bele a művébe. Adja elő az indokait!
Allan lehajtotta a fejét. Izgalmas művet akart alkotni, amelyben a gonosz erősen jelen van, hogy legyőzhessék. Először jó végkifejlettel, de aztán mégiscsak engedett valami depressziós vágynak. Nem a happy endet választotta. Most már látta, hogy butaság volt. Egy normális társadalomnak vannak működő erkölcsi normái. Ebben, amit ő alkotott, a legsötétebb rémtettet is meg lehet úszni jól megfizetett ügyvédekkel, ha másként nem, eljárási hiba miatt. Valahol lemarad egy pecsét, és ejtik a vádat. Fura egy valóságot hozott létre! Teljesen valószerűtlent.
Amikor megkapta a lehetőséget, hogy kiküszöbölheti a véletlen uralmát, és megírhatja magának azt az életutat, amelyet bejár majd születésétől haláláig a Földön, eufóriás öröm járta át. Édeni helyekről álmodozott, boldogságról, csodás szerelemről, szerető feleségről, szép és okos gyermekekről, jóságos, szórakoztató barátokról.
– Ha nem tudja összefüggően előadni az indítékait, segíthetjük kérdésekkel.
– Segítsenek, kérem!
– Miért írt bele az életútjába egy legyőzhetetlen, önmagát reprodukáló gonosz erőt?
Allan felnyögött. Az após alakja, aki a megtestesült gonosz, akire Allan kisebbik fia úgy hasonlít.
– Nem, én nem tudom, mi ütött belém. Nem értem, miért írtam ezeket. Talán kalandvágyból, vagy mert elragadott az írás szenvedélye. Drámát írtam, pedig romantikus vígjátékot akartam. Hogy mindenki boldog legyen!
– Ezzel szemben éppen az ellenkezőjét hozta létre. Önmaga ugyan csak áttételesen szenvedett mások nyomorúságai miatt, de a szereplői, a családja, a barátai közvetlenül is megkínlódták az ön által kitalált gonosz diadalútját.
– Nem egy sorozatgyilkos áldozatai lettek, és nem is valószínűtlen szörnyektől rettegtek – védekezett Allan.
– Ezért állhat az ítélőszék előtt. A sorozatgyilkosságok és egyéb elmebeteg agyszülemények kitalálói az öngyilkosokkal együtt más hatóság jogkörébe tartoznak.
– Én igazán sajnálom! Meggondolatlanságból követtem el mindazt, amit elkövet... azaz leírtam. A gonoszt és minden szereplőmet valóságosnak akartam megalkotni, szabad akarattal.
– Azt mondja, hogy ez az igyekezet sodorta ilyen sötét tévútra az eseményeket?
– Bizonyos szempontból igen. Először csak egy gonoszt akartam, afféle színfoltnak. Mulatságosnak terveztem, de rájöttem, milyen nevetségessé vált volna. Így lett igazi, lelketlen gazember.
– Arra nem gondolt, hogy egy ilyen karakter mennyi kárt és szenvedést okozhat?
– Nem akartam szenvedést okozni. És nagyon szégyellem. Csak dramaturgiailag...
– Való igaz. Dramaturgiailag rendben van a története. A gonosz, akivel a törvény gyenge eszközei és az elnéző társadalmi megítélés miatt nem lehet hatékonyan szembeszállni, szétdúlja egy család, sőt még a barátaik életét is, aztán jön a gyermek, aki pontosan ugyanezeket a tulajdonságokat örökli a nagyapjától. Tökéletesen felépített sorscsapás történet, kétségbeesésbe hajszolt életekkel.
– A szereplőim nem igazi lelkek! Ők csak kitalált karakterek. A szenvedésük nem valóságos!
– De nagyon is az. Amíg a létezés adott szintjén, a maga életében élnek, éppen olyan valóságos, érző lények, mint maga, ítélőszék előtt álló. Tudja nagyon jól!
Tudta, igen, de jobban szerette volna nem tudni. A szereplői, akik születésekor képződtek a semmiből, végigkísérték hetvenkét éves életútján (amely egy közlekedési balesetben ért véget), és a halálakor visszahullottak oda, ahonnan jöttek, a semmibe.
– Ráadásul a maga megírt életútja öt helyen keresztezte más valódi lélekét. Azt is tudja jól, hogy ha két valódi lélek életútja egymásba fonódik, akkor mindkét élet terve felborul. Attól kezdve a véletlen irányít.
Allan nyelt egy nagyot, ezzel tényleg árthatott volna.
– De nem fonódtak össze az útjaink! – próbált mentséget találni a maga számára, aztán hozzátette: – Voltak örömeik, örömeink, jó éveink is...
– Ez az összes mentsége, azon kívül, hogy elragadta az írás heve és a dramaturgia tökéletesítésének vágya?
– Én is szenvedtem... – suttogta végül, bár ez inkább súlyosbító körülmény volt.
Csönd ölelte körül, aztán a bíróság meghozta az ítéletét.
– Bűnösnek találjuk életút írással elkövetett szenvedés okozásában, önmagának és szereplőinek kínzásában, macska-egér játékban való gyötrésében és a gonosz diadalútjának biztosításában. Továbbá erkölcstelen és tisztességtelen társadalmi rend felépítésében, amely önpusztítónak és környezetrombolónak bizonyult. Az előző életútjához viszonyítva azonban tapasztalható némi fejlődés, amit mentő körülménynek tekintünk...
Allan előtt felvillant a korábbi élete, amikor csatákban harcolt, és megborzongott. Egy közelben zajló háború képei ott vöröslöttek legutóbbi életterének hátterében is.
Az ítélőszék hagyta, hogy átgondolja ezt, aztán elhangzott az ítélet:
– Újabb életút bejárására ítéljük, és ismét lehetővé tesszük a választást. Ha a jobboldali, kék színű kapun megy ki a tárgyalóteremből, új életutat írhat saját maga számára. Ha a bal oldali, zöld színű kaput választja, akkor a véletlenek sorozata alakítja sorsát a megszületésétől haláláig.
Allan balra nézett. Ha a zöld színű kapun megy át, semmi hibát nem követhet el. Csak az a feladata, hogy megőrizze emberi méltóságát, amíg végigjárja az utat. Az emlékezet törlése mindkét kapun való átlépéskor megtörténik. Az emberi agyat őrületbe kergetné több száz, vagy akár csak több tucat sors elemeinek felvillanása. Az emlékezetvesztés védelem, segítség.
Volt egy harmadik ajtó is – amelyről most nem esett szó –, azoknak, akiknek nem kell több utat bejárniuk, mert végre igaznak bizonyultak. Azon átlépve minden élet emléke visszatér egy már nem emberi elmébe, amely képes mindent a maga helyén kezelni. De ez az ajtó az ő számára még nem létezik.
– Szeretnék megint írni...
Ahogy kimondta, a terem eltűnt, és a ragyogás, amelybe az ítélőszék burkolózott, kihunyt. Kék fény ölelte körül.
Nekilátott, hogy megírja az útját. Szép és hasznos életet akar! Tele jótékonysággal, hogy végre vége legyen az újbóli megszületéseknek, és a lényének lényege elfoglalhassa a helyét ott, ahová valójában tartozik, a harmadik ajtó mögött. Ezúttal jótét lélek lesz. Emberjogi aktivista, aki segít a szenvedőkön, az éhezőkön, a fekélyekkel borított nyomorultakon. Aztán még jobb jutott az eszébe: ír egy járványt, nem a rég elcsépelt pestist vagy spanyolnáthát, hanem valami modernebbet, amivel szemben hamar kifejlesztik a védőoltást, és ő ott lesz a frontvonalban. Embermilliók életét menti meg.
Hát kell ennél szebb és hasznosabb élet!?
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
