

Hol volt, hol nem volt, de nem ám az Óperenciás-tengeren túl, hanem itt a sarkon. Azt akarod mondani, hogy még sosem hallottad a történetét ennek a várnak? Jó, gyere, Picur, elmesélem. De akkor figyelj jól!
Régen, de tényleg nagyon régen, amikor még én sem éltem, egy királyi család élt a várban. Nagyon boldogok voltak, mindenük megvolt. Viszont amikor a királylány tizenhét éves lett, és az egész királyságból érkeztek az udvarlók, történt valami szörnyűség. Betörtek a várba, és ellopták a koronázáshoz való kellékeket.
– Jaj, ne! – kiált fel Csabika.
– Utána mi történt?
– Ne aggódj, akkoriban élt a várban egy nagyon bátor fiatalember.
– Lovag volt? – vág közbe a kisfiú izgatottan.
– Nem, pont ez volt a baj, de figyelj csendben, és akkor mindent meg fogsz tudni. Szóval száz meg száz lovag próbálta visszaszerezni a koronaékszereket, de egyiknek sem sikerült. Viszont a pék fiának volt egy fondorlatos terve.
– Mit csinált? Mit csinált?
– Jaj, Csabika, mondtam már, hogy ne szakíts folyton félbe, és legyél kicsit türelmesebb! A pék fia ahelyett, hogy kihívta volna az óriást egy párbajra, mint előtte olyan sokan, álruhát öltött, egy varázsbab-kereskedőnek adta ki magát. Így sikerült bejutnia az óriások otthonába.
– És ott küzdött meg velük? – fészkelődik Csabika.
– Nem, hanem a varázsbabokkal együtt kicsempészte a koronaékszereket is, aztán gyorsan a király színe elé járult. Csak éppen azt nem tudta, hogy közben kijött egy rendelet, miszerint aki visszahozza a koronaékszereket, azé lesz a királylány, és vele együtt az egész királyság is.
– A pékből király lesz? – csillan fel Csabika szeme.
– Nem, ugyanis a király nem akarta egy péklegényhez adni a lányát, inkább száműzte őt, a koronaékszereket pedig odaadta egy nemes származású lovagnak. Övé lett a királykisasszony és a trón is. Tudod, nem minden történet végződik boldogan, de azért ne szomorkodj, általában a jók győznek. Bár nekem azok mindig is unalmas alakoknak tűntek.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.