Anna dúdolva megy ki a mosdóba. Ma jó napja volt. Neki valójában mindig jó napja van. Mert ő ilyen: vidám, kedélyes, kellemes természetű. És ez még fokozódik, amikor lejár a munkaideje. Ilyenkor már csakis a családjára gondol. Most összekapja a cuccait, és indul haza. Elégedetten nézegeti magát a tükörben, megfésülködik, majd kirúzsozza a száját. Csücsörít, cuppant – ez egy puszi saját magának. Otthon majd a férjének is ad egyet, ahogy mindennap.
Az irodába visszatérve hallja, hogy csörög az asztalán a vonalas telefon. Ez nem jó! Ki akarja őt indulás előtt feltartani?
– Anna, te nagyon szereted a száguldást – ez a kollégája hangja. – Vigyázz, a városból kifelé menet mérik a sebességet a rendőrök! Most jöttem el mellettük.
Leesik a nagy kő a szívéről, hogy nem valami sürgős feladat érkezett telefonon, és nyugodtan távozhat. Megköszöni kollégája figyelmeztetését. Ezúttal igyekszik betartani a belterületen érvényes sebességkorlátozást. Ennek ellenére az utolsó házakhoz érve megállítják őt.
– Jaj, drága rendőr úr! – zendít rá Anna azon a csengő hangján, és azzal a csábos mosolyával, amellyel mindenkit le tud venni a lábáról. – Az a két-három kilométeres plusz sebesség igazán nem sok, ezt elnézhetné nekem.
– Hogyhogy kettő-három? – akadékoskodik a rendőr, s hogy nyomatékot adjon szavainak és az egyenruha tekintélyének, a homlokát is ráncolja. Anna nevetve magyarázza, hogy ő igazán be akarta tartani a sebességet, de időnként egy icipicit erősebben nyomta le a gázpedált, s olyankor bizony valamivel feljebb szökött a sebességmérő.
– Hát, tudja, legfeljebb hatvankettes-hatvanhármas sebességgel hajtottam, az még határeset – teszi hozzá határozottan, mintegy megerősítve, hogy ő semmiféle szabálysértést nem követett el.
– Nem, nem, az már jóval több a megengedett sebességnél! – erősködik a rendőr, és a társa is nagyokat bólogat. Anna erősen gesztikulálva, még erősebben hangsúlyozva mondja:
– Ugyan, dehogy! Az még belefér a hatvanba.
A két rendőr értetlenkedve néz egymásra, de már látszik rajtuk, hogy kezd világos lenni számukra a kép. Még egy kicsit kétkedő, de már inkább eléggé határozott tekintettel illetik Annát.
– Miről vitatkozunk mi itt? Ön, asszonyom, hatvanas sebességről beszél?
Na végre, gondolja Anna. Most már, úgy látom, közös nevezőre jutunk. És fennhangon darálni kezdi:
– Hát persze, lakott területen hatvanas a megengedett sebesség. Én jól ismerem ám a szabályokat! – teszi hozzá a kétség leghalványabb eshetőségét is kizárva.
– Már hogy lenne hatvan? – hangzik mégis a kötekedő válasz.
– Hogyhogy? Talán felemelték hetvenre?
A rendőrök most már mindent értenek.
– Ön rendszeresen autózik? – kérdezi a kettő közül a szóvivő.
– Igen, Pozsonyban lakom, Szereden dolgozom, és naponta oda-vissza ingázom.
– És azt hiszi, hogy lakott területen hatvan kilométeres sebesség a megengedett…
– Nem hiszem, hanem tudom! – harsogja Anna győzedelmeskedve. – Én már fél Európát bejártam autóval, tizennyolc éves korom óta vezetek, mindent összevetve, hány éve is… Na, de ezt hagyjuk!
A két rendőr alig bírja visszatartani a nevetését. Nemcsak Anna harsány beszédstílusa, hanem inkább mondatainak tartalma miatt.
– Akkor ön már egy éve rendszeresen szabálysértést követ el.
– Az hogy lehet?
– Nem tudja, hogy lakott területen hatvan helyett ötvenre korlátozták a sebességet?
– Mikor? – kérdez vissza Anna sűrűn pislogva, közben pedig arra gondol, micsoda szerencse, hogy a kollégája figyelmeztetésére csak valamivel hatvan fölött hajtott, mert ha ő nem telefonált volna, akkor bőven túllépte volna a hetvenet.
– Több mint egy éve – hangzik a lesújtó válasz.
Anna nem esik kétségbe. Hatalmas kacagásban tör ki, mint mindig, ha úgy érzi, rajtakapták valamin.
– Nahát, erről valahogy lemaradtam! Remélem, azért nem fognak megbüntetni!
A két rendőrre is hatással van gurgulázó nevetése, már nem is próbálják leplezni, mennyire komikus számukra ez a jelenet.
– Ha már ilyen szépen kér, ezúttal eltekintünk a bírságtól, de ha még egyszer elcsípjük…
– Nem, nem, soha többé! Bár nem éppen kedvemre való, hogy ötvennel cammogjak. És csak azt sajnálom, hogy a hatvanasról az ötvenesre való csökkentést nem lehet az éveimre is alkalmazni. Azt szívesebben venném.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
