Végh Rezső félkopasz, 44 éves műszerész arckönyvüzenetnek örül, osztálytalit szerveznek az agilisabb ráérősök, akiknek valamiért fontos (vagy önmagukért, esetleg egyebekért) egy rég kimúlt közösség. Pontosítok: Végh Rezső, a félkopasz, egyébként (önmaga szerint is) dögunalmas műszerész előbb örül, majd aggódni kezd. Aggódni kezd, ugyanis megijed, mit is fog majd mondani ezeknek magáról.
Számvetést végez a laptopja felett. Ugye ott a gyerek, igaz, kissé tohonya, meg ügyetlen és lusta is, meg nem is szép, szóval nem lehet vele nagyon büszkélkedni.
Rezső tovább összegez. A gyerekhez van asszony is, ám finoman szólva sem egy dubajozós plasztikszőkeség. Van még: műszerészvégzettség, műszerészállás, azzal esetleg lehetne villogni, hogy én legalább a szakmában maradtam… Nem, a mai világban ezzel nem lehet domborítani. Kocsi is van, de inkább hagyjuk. Lakás panel, esetleg a bebukta devizahitel? Okos, csórónak és baleknak nézzenek?
Hobbi nyista, szórakozás max az esti tévé. Ázsia expressz, meg X-Faktor, esetleg régebben a valóságsók, meg a Győzike.
Rezső egyre elkeseredettebb. Pecázni, legalább pecázni még járok, remélem ott lesz a Töll Laci, vele jártam keszegezni a Kis-Dunára, Soroksár külső-felső, jó is volt. (Gondolja.)
Sovány. Rezső tovább keseredik (lassan nincs hova). Ne menjek? Kósza gondolat, sivár életében legalább valami kis pisla fény e tali: esetleg néhányról lerí, nekik se jött össze. De mi van, ha igen? Ha mindnek igen?
Kellene valami sztori. Ami üt. (Agyal.) Valami jó szaftos sztori. Súlyos betegség? Esetleg. Tisztul a kép, Rezsőnk előtt feldereng a remény. Mint hajnalpír. Rák. Ez az! Éppen kigyógyultam a rákból! Vagy legyen inkább a gyerek? Nem, nem adom a rákom! Majdnem meghaltam, de már túl vagyok rajta, éppen hogy. Most mondták a féléves kontrollon, hogy minden lelet negatív. Vagy pozitív? Most hogy is van? Majd a Gugli segít!
Mondjuk agydaganat? Nem, az nem jó, annak látni a nyomát. Esetleg tüdő? Nem, az általában gyógyíthatatlan. Hasnyálmirigy? Az is. Legyen egy szimpla leukémia? Az jó, abból már sokan kijöttek! Nézi a Guglin, jegyzetel. Egészen jó, gondolja. Eredeti! És sajnálni fognak, meg a részvét, pöpec!
Rezső a tali napjára szépen felépíti mondandóját. Még néhány viccesnek szánt sziporkát is beilleszt a sztoriba. Hogy oldja a feszültséget. Már látja maga előtt a döbbent, együttérző arcokat, a sajnálkozást, a borzongást.
Aznap este korán érkezik, hogy ő választhasson helyet. Ő akar először beszélni, mert azt hiszi, úgy hatásosabb.
Páran nem jönnek el, köztük a Töll Laci se, az egyetlen spanja. Rossz ómen.
Az ofő irányítja a műsort, általános jópofizás közben piálgatnak, indul a mesedélután. Persze névsorban, így ő lesz az utolsó. Közben feltűnik neki (nem csak neki) Seres Robi, a suli egykori macsója, gyúrásfüggő nagyarc, most viszont árnyéka önmagának. Kábé feleakkora, mint eredetileg. Gyanúsan méregeti. Csak nem nagybeteg? Nuku vészforgatókönyv. (Rezsőnk lehangolt.)
Egymás után csengenek le az élménybeszámolók egy fél életről: húsz éve tartottak utoljára osztálytalit. Végre Seresre kerül a sor. Rezsőnek a torkában dobog a szíve. És nem csak azért, mert utána ő következik. Szorítja a poharát és drukkol. Csak fogyókúra, vagy drogfüggőség legyen. Esetleg bulimia, bár az nem valószínű.
Seres belekezd. Tüdőrák. Kopp. Áttétes. Kopp. Fél év. Kopp. (Bátran beszél, erőt sugároz, a kellő helyen elejt néhány önironikus megjegyzést. Pont úgy, ahogy ő akarta.)
Döbbent, együttérző tekintetek, részvét, sajnálkozás, borzongás.
A beszámolóknak hirtelen vége szakad, mindenki csak a Seressel törődik. Végh Rezsőre már senki sem kíváncsi. Végh Rezső sziluettje lassan halványulni kezd, közben gyűlölködő tekintetét Seresre függeszti. De az nem vesz észre semmit. Elfoglalja a többiek figyelme. Rezső tehát halványul, de még ez sem tűnik fel senkinek. Rémülten küzd ellene, ám fél perc sem kell, és teljesen feloldódik az éterben.
Soha nem kerül elő.
És soha nem keresi senki.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. augusztus 25-i számában)
