

Ha van a földteke állatai közt, mely útálatos minden ember előtt: az a kígyó.
A nő sikongva menekül előle, mintha biz a földfelfordulás hírnöke lenne. A férfi összezúzza pikkelyes fejét csizmája sarka alatt, ekképp kívánva elnyerni a nő bámulatát, kit az undok csúszómászótól megszabadított. Az pihegve nyújtja kezét a gavallérnak, másik kacsóját, mint szíve felindulását jelezvén szoká, párnás kebelére helyezve. Csodálatos ez, kérem!
A kölcsönös rokonszenv e revelációja csak a kígyót nem hatja meg.
Az ember porból lett, s porrá leszen. A kígyó egyáltalában el sem hagyja a port: megfosztatván a lábak vagy szárnyak kiváltságától, porban csúszva él és hal.
Fivére, a gyík fürge lábakkal, kuzinja, a teknőc, kemény pajzsteknővel bír. A kígyónak csak mérges foga van: azzal mardos felfelé kapkodva, míg a fent járó népek őt tapossák. Ám nem harap, hacsak botorul reá nem lépnek: elbúvik csendben a fű közé. Ahol dúsan tenyész a növényzet, az a kígyónak kedves hely: nem látják jönni, se menni.
A Pentateuch szerint a kígyóra Isten szabá ki ezt a büntetést. Így tanítá az Úr leckére az ördögöt és az embert. No meg a kígyót, aki úgy esett az Éden nagyhatalmi viszályába, mint Pilátus a krédóba.
A kígyó jó diák: azóta nem állja sem az embert, sem az ördögöt.
Csak az ember nem tanul. Kegyelmet adhatna a kígyónak, hadd éljen békében a mocsárban haleledelen, békafiakon. De az ember csak a kígyót tapossa, az ördögöt nem. Kárbaveszett pretenzió, hogy okuljon a példáján.
Szép álom volt ez a teremtő Istentől.
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.