Dudar olyasfajta település volt, amelyet Isten összetákolt jó, magyar földből, aztán hagyta, hadd virágozzék magától, de ehelyett Dudar elburjánzott.
A Dudar cudar teremtése című alkotás első passzusa így beszéli el a történteket:
„Nyugat-Magyarország felett a Sötétnek nevezett dolog kavargott és forrongott. Abból a setétből előlépett egy vénséges-vén, szakállas bácsi, makulátlan fehér tógában. A bácsi Isten volt. Magához vett egy kis földet és homokot, és azt addig rágta, meg lötyögtette a szájában, amíg a nyálával keveredve össze nem állt puha, tapasztani való sárrá. Kiköpte, abból a köpetből lett Dudar és annak első lakója, Gyurka.
– Bácsi – szólt Gyurka balzsamos hangon –, mi ez itt, kérem?
– Ez itt, fiam – szólt Isten –, Dudar.
Aztán eltűnt, Gyurka meg ott maradt élete első, enyhe erekciójával, vacogva és éhesen.”
Schlachter Mór az utolsó dudari szódás volt. Ő is, mint az összes eddigi szódás Gyurka az első dudari – néhány, de megbízható forrás szerint az első magyar – ember egyenesági leszármazottja. Benne is, mint az összes elődjében izzott a munkálkodás utáni vágy. Mór éhezett, mohón vágyta azt, hogy kiderüljön különleges sorsot szánt neki az Isten. Aztán amikor egy péntek reggel azt érezte, szíve egy részeg zenekar taktusára dobog, tudta, eljött az idő. Két évtizede, pont azóta, amióta a kardiológus szívritmuszavarral diagnosztizálta, minden nap így kelt. De aznap este Schlachtert idegrángás fogta el, és folyamatos kacsingatás közepette, mosollyal az arcán esett össze.
Kint vihar tombolt, bent Mór teste kénsárga, foszforos derengést árasztott magából. Az óra két karja az ég felé mutatva egymásra simult, a ház tetején a tévéantenna körül Szent Elmo tüze szikrákat vetett. Schlachter Mór éjfélkor meghalt a dudariak bűneiért.
Az Olajfák utca ötös számú házának második emeleti gyerekszobájában a tizenhárom éves Pakulár Lujza megébredt. Sötét volt, az elektromos óra pirosan vibrált, a lány visszaaludt.
Schlachter Mór teteme két napig feküdt zavartalanul, aztán napkeltekor a lelke úgy döntött, kikukucskál a testéből. Remegő, iszonyatos teremtés volt, aki előbújásának első negyedórájában azt a verdiktet hozta, hogy szétnéz a településen.
Háromórányi barangolás után, amely során Mór kihasználta a testetlenség nyújtotta előnyöket, tehát kukkolt, találkozott az utcán sétáló, hazafelé igyekező, fürge Pakulár Lujzával. Amikor a leánygyermek mellett elsuhanva véletlenül megérintette vállának csücskét, a gyerek elájult. A levegő felforrósodott, a hangyák a földön megpörkölődtek, nagy fényesség támadt, és az égből tündöklő napsugár lövellt kettőjük felé. Mindketten ugyanazt látták Lujza lecsukott szemhéja mögül. A tudatuk elolvadt, majd egybekeveredett, mindent, amit tudtak, a másik is tudta, mindent, amit hallottak, a másik is hallotta. Így mindent, amit a fénynyaláb Mór lelkének fülébe suttogott nyaka köré kunkorodva, azt olyan tisztán és érthetően hallotta Lujza is, mintha közvetlenül neki súgták volna.
– Igazad volt, Mór! Mindig is tudtad, nagy dolgokra vagy hivatott, és a mindenit neki, igazad lett! Isten nevében szólok most hozzád, annak az Istennek a nevében, akitől a dudariak elfordultak, annak az Istennek a nevében, aki letekintett Földre, és annak fényes, piros almáján Dudart mint fekete rothadást látta. De még ebben a szennyben is felderengett a remény mécsesének reszketeg lángja: Te! Feladatot bízok rád Mór, méghozzá komolyat! Nyisd fel a dudariak szemét, és láttasd velük az igazat! Térítsd vissza őket a helyes útra vagy Dudar elpusztul! Juj, durva, igaz? Ha nem egy asztrális világba zárt, földi megtestesülés lennék, kirázna a hideg. Használd szócsövedként ezt a gyermeket, ezt a szeplőtelen, tiszta lelket. Agyő!
A fénysugár felszopódott az égbe, vissza oda fentre, ahonnan jött. Mór szellemén tremor lett úrrá. A számára kijelölt feladat, úgy érezte, meghaladja még a legmerészebb álmait is.
Dudar majdnem kétezer fős lakossága morálisan vitatható életének erkölcsössé tétele az ő ködszerű vállait nyomta. Ez csoda a javából, úgy érezte magát, mint egy igazi Gyurka, a dudari bikák legbikábbika.
Lujza magához tért, rácsodálkozott Mór lelkének rútságára, majd a két kiválasztott hosszan diskurált arról, hogyan folytassanak diplomatikus keresztes hadjáratot. Másnap délre gyűlést hívtak össze, Lujza kiplakátolta Dudar főterét.
– Barátaim, merthogy a mi egyetlen igazságos urunk, felebarátimnak határozott titeket, én most nem kislányként szólok hozzátok, hanem Schlachter Mórként, fehér, heteroszexuális, keresztény férfiként vagyok jelen, ebbe a gyermeki testbe szorulva. Íme mondanivalóm: gyalázatos településünk veszélyben van. Kedves, immorális életet élő testvéreim, Isten pusztító tekintetét felénk fordította, és nem tetszett neki, amit látott. Lopás, csalás, nem a megfelelő családi értékeket képviselő pártra való szavazás, kábítószer-fogyasztás; csak, hogy párat említsek bűneitek közül. Erre nevelt anyátok, aki gyakorta feleségetek is lett? Letértetek a Gyurka által kitaposott ösvényről, és belevesztetek a testiség fertőjébe! De még nincs késő, megmenekülésetek kulcsa nem más, mint a testi-lelki megtisztulás. Úgy bizony, egy össznépi fürdőzés a dudari tóban. Jelen van Sikula atya? Kérem, emelje fel a kezét, ha itt van közöttünk. Igen, már látom is! Sikula atya, arra szeretném kérni, hogy még a mai nap folyamán szentelje meg a tó vizét.
Sikula atya, a Lujzából szóló Mór kérésére még aznap délután megáldotta a tavat, és vasárnap egész Dudar szenteltvizes fürdőt vett. Ám a dolog félrecsúszott, mindenki anyaszült meztelenre vetkőzve mártózott meg, így a testi-lelki üdvöt ígérő pancsolásból hatalmas orgia lett, amibe bevonták Sikula atyát is.
Schlachter Mór lelke és Pakulár Lujza teste megrökönyödve figyelte a paráznaságokat, egészen addig, amíg Isten irtózatos haragra nem gerjedve fel nem dagasztotta a tó vizét, és abba bele nem fullasztotta a dudariakat.
