

J. M. tiszteletére
Jelzőkkel s methaphorákkal dúsan ékített, porszemig előmutatott tájon sétála virágtól virágig gróf Schmetterling Zsófia bárókisasszony. Alabástrom arczú, ifjú leány, szinte gyermek még. Hirtelen marczona férfi ugrék elé. Jaj, dermesztő látvány! Haja kóczos, fekete, de napfényben szőkének, simára fésültnek látja a halandó. Barna szeme kékben játszik, s villog. Beretvált ajaka körül ezüst körszakáll. Bozontos szemöldöke szinte nincs is. Vasból kelle lenni ama léleknek, ki e látványtól nem omlik ájultan a pázsitra! De a leány tudá, mi kárt tenne fehér köntösében az összeroskadás, egyenes tartással álla tovább, s megigazítá hajában a rózsát, melyről eleddig nem szóltunk, ott sem lévén azelőtt. Vékony szemöldeit összehúzá s oly jéghidegen néze az idegenre, hogy annak mellkasa szőrén megfagyott s kikristályosodott a víz.
– Ön még ez órában hitvesem leszen, hiszen úti passusaim szerint én feleségemmel utazom. Azonfelül Önnek gyémántos ládikái vannak, úgy szívében, mint physicai értelemben, mely igen előnyös ügyünk szempontjából. Beléegyezik-e hát e nászba? – kérdé az idegen úr, a situatio definitióját más laudatiokkal is megerősítve.
Mindez oly gyöngéd, bensőséggel teljes hangon mondatott, hogy a leány azonmód szerelemre gyúla. Halkan rebegé el lelke túlcsordult érzelmit, melyet nem halla más, csak a holtak. De fejének halovány bólintása bizonyosan igent jelente válaszul. A minek utána ájultan hanyatlott a pázsitra mégis, asszonyi szokás szerint.
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.