

Hogy kik is azok a verecek?
Elmondom. A verecek magyarok. Ezt jegyezze meg jól, kedves olvasó! Előfordult már, hogy egyesek könnyelműen leukránoztak békésen iszogató vereceket. Ez általában kétszer történhet meg, a harmadik tájékán indul a pofozkodás. És a verec nagyon pofozkodós nép. Főképp saját maga körében, de azé’ előfordul, hogy másoknak is osztanak a jóból.
Geopolitikai szemszögből a verec az a magyar, aki a Kárpátok keleti csücskének az aljába született, s nem székely, nem palóc, de az alföldi magyarral sem tud létazonosságot vállalni, többek között azé’ se, mert Petőfi imádott „tengersík vidékin” tengeribetegség fogja el. Verec az, aki Csaptól Rahóig vagy Beregszásztól Vereckéig belakja ama dimbes-dombos katlant, amit az idegenek Kárpátaljának, a verec viszont otthonnak – néha „istenverteszemétdombnak” – nevez.
Nem vagyunk agresszív nép. Azon ritka esetekben is, mikor egy verekedés kezdetekor mi mutatkozunk számbeli fölényben, inkább megvárjuk az első ütést, majd pedig a kötözködő megverésével honoráljuk a testmozgásra való invitálást. Persze, megesik, hogy a másik fél az Istennek nem hajlandó elsőt ütni, ilyenkor nekünk kell.
Alapjáraton azonban nyugodt nép vagyunk, hiszen folyamatosan olyan szomszédok mellett éltünk, akikkel kölcsönösen utáltuk egymást.
Honnan ismersz meg egy verecet? Eccerű [1] . Elsősorban meg kellesz [2] figyelned a beszédét. Az, aki a pesti pékségben előtted bulocskát [3] rendel, majd panaszkodik, hogy megint későn indul haza a marsutkája [4], na, az verec.
Vannak-e saját mondásaink és legendáriumunk? Hát hogy a viharba ne volnának? Hiszen a nagybátyám is mindig azt mondta, miután rákaparták a földet, hogy hülyeséget csak szépen mondjak és magabiztosan, mer’ másképp még komolyan veszik. Ami a mesebeli lényeket illeti, a beregszászi meddőtojó, vagy a chupakabra [5] ugyanúgy őshonos minálunk, mint a záhonyi tyúk fiú, aki át-át kandikál a határon. Elvégre bezviz [6] van.
Miben különbözik a verec a magyar nép többi ágától? Eccerű [7]! Sajátos beszédünkön kívül sajátos a mindenünk is. A verec ember ugyanis mindenhez is ért. Legyen az a pelmenyi szaggatása vagy filmforgatás, esetleg irodalom, mi otthon vagyunk benne. Ez utóbbi kapcsán sajátos azonosító jegyünk az is, hogy minden elszakított országrész magyarjai között nálunk a legmagasabb az egy főre jutó irodalmárok száma és a legkisebb az olvasóké. De értünk mi még a gyári munkához és a kőművességhez is. Majd minden cseh város tanúsíthatja. A verec ugyanis vándor nép. Nem hiába ered nálunk a Tisza és a Latorca, amerre azok folynak, megyünk velük mi is. Sőt, még tovább is. Megesett már, hogy egyikünket, amikor az a messzi Minnesotába indult, a szomszédja megkérte, hogy adja már át az Argentínában lakó rokonának az üdvözletét, hiszen Amerika az is. Nem lehet olyan messze ugye, ha egyszer Beregszászból bárki eljuthat vonattal két és fél óra alatt Ungvárra, pedig az megvan nyolcvan kilométer is.
No de, kedves olvasóm, talán felmerült benned, hogyha ezek ilyen érdekes népek, akkor mégis hogyan találkozhatnál velük, anélkül, hogy három-négy órát kéne várakoznod a határon? Eccerű! Ott vagyunk mi mindenütt. Mint mondottam, olyanok vagyunk, mint a Tisza. A Kárpátokból eredünk, de eljutunk akárhova is. No, nem azért, mert nem lenne jó otthon, és ne is higgye senki, hogy nem ott maradunk, ahonnan az Isten elszalajtott minket. A végén mind hazamegyünk, de ettől függetlenül nincs olyan pontja a világnak, ahol éppen ne volna egy belőlünk.
Azt javaslom kedves olvasómnak, lépjen ki bátran az utcára, kiáltsa el magát, hogy bárki a vendégem egy piszaty grammra [8], és bizton állíthatom, talál egy verecet!
1 Bökényben így mondják.
2 Csapon így mondják
3 Szosziszki mellé az elektricskán kiváló csemege.
4 Amolyan utazáskedvelő emberek által vezetett kisbuszok, amelyek napjában kétszer járják meg a Beregszász-Budapest távot, természetesen egyedül az utazás öröméért, és szívesen vesznek fel stopposokat, általában megbeszélt időben és helyen, persze teljesen ingyen és nem pénzszerzési szándékkal.
5 Eredetileg mexikói hiedelemlény, de minálunk is vannak erősen pigmentált, zeneszerető és munkakerülő népek.
6 A vízummentesség megnevezése verecül.
7 Salamonban is így mondják.
8 Alkoholmérési egység, de ha csak egyet fizetsz, akkor mondj inkább szto grammot, az udvariasabb.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. decemberi számában)
Egyetlen mozdulatsorral lökte be lábával az ajtót, dobta földre hátizsákját és támasztotta hátát a falhoz. Nagyot fújt a frufruja alá. Hajszálai néhány másodpercre a levegőbe emelkedtek, felvillantva a homlokán csillogó verejtékcseppek láthatatlan szálra fűzött apró gyöngyszemeit. A lépcsőzéstől még mindig zihálva lélegzett. Mindegy, kit érdekel ez most, amikor végre itt van a hétvége.
Friss tavaszi reggel volt, amikor Titánka belenézett a tükörbe, és azt mondta: eljött az idő a világmegváltásra, a dolgok nem mehetnek így tovább! Most mi jövünk, a jövő bajnokai! Az előttünk járók hibát hibára halmoztak, de most majd minden megváltozik! Új világ jön, meglássátok!
Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a „gens” szelleme, minden nemzetség összes vérvonala –, végül maradtak az érintőknél. A Szenior igazi úr volt, készségesen válaszolt: a kör számtalan pontját, elméletben, számtalan egyenes érintheti, kialakítva ezzel egy olyan szabályos területet, amely úgy világlik ki környezetéből, mint világítótorony az éjszakából.
Ebben az akciófilmben a főhős megmenti a világot egy olyan katasztrófától, ami normális körülmények között nem jöhetne létre, de mindig vannak olyan rossz emberek, akik a mások szenvedését saját javukra és gazdagságuk növelésére akarják kihasználni. A végén pedig elautózik a naplementébe egy rettentő giccses rockballada hangjaira a rejtélyes, ám rettentő szexis nővel.
Barnach néni két hete mondta, hogy a férjemmel nevet is cserélhetnénk. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta, a névváltás nem olyan egyszerű manapság, mint egy autó- vagy egy szívcsere. Amikor Gáborral befeküdtünk a klinikára, Dr. Forinum is mondta: a név az egyetlen állandó dolog az emberen.
A lakóházban gyakran mondogatták, hogy Sándor igazán megtisztelve érezhette magát, mivel Karola kevés ember kedvéért volt hajlandó viselni a fogait, és még kevesebbre mosolygott rá. Olyan pedig, akihez akadt némi kedves szava csupán egy volt, a fia, ám ő ritkán, olyan essünk túl rajta módon látogatta.
Oszt mikor gyünnek azok a tévések? – kérdezi Orsi néni izgatottan a férjétől. Guszti bácsi ugyanis reggel egy hatalmas pontyot fogott ki a vízből, ami rendkívüli dolognak számít. Harcsát már jóval nagyobbat is akasztott, de a csaknem harminckilós ponty kivételes fogásnak számít. Barátja – miután lefényképezte és videózta őt a zsákmánnyal – azonnal felhívta a híradót, azok meg rögtön ráharaptak, ahogy a szerencsétlen ponty is a horogra.
– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.
– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.