Jovián György: Bontás II. (olaj, vászon, 150 × 200 cm, 2009)
Maga nem tudja, mi az a szociális? Hihi. Hát az, aki a legkésőbb kapja meg a tankönyveket az iskolában. Én is az vagyok. Tavaly csak a második félévben kaptam meg belőlük néhányat.
Az első félév most a hatodikban is azzal telik, hogy lázadozom, mert nincsenek tankönyveim. Ezért nincs soha készen a házi feladatom, mondom matekórán, magyarórán, fizikaórán.
Nem szeretek szociális lenni, bár ez nem egészen igaz. Csak így mondom. A tanároknak. Erre a legtöbbjük csak bólogat. Van, aki azt mondja, erről nem tehetsz. A lényeg, hogy egy-két hét múlva már nem kérdeznek tőlem semmit. Csak másolnom kell meg rajzolnom az órán. Elmehetek krétáért, bemehetek a könyvtárba, míg a többiek ellenőrzőt írnak. És elég, ha négy órán itt vagyok, akkor mehetek haza.
De az már azért van, mert ijoppos vagyok.
Ezt csak lassan lehet megérteni, hogy ilyen is vagyok, meg olyan is. Mert keveredik bennem a szociálisság meg az ijoposság.
Az ijoppos az, aki nem ír ellenőrzőt, alig kérdeznek tőle valamit az órán, mert butább, mint a többiek.
Így gondolják az iskolában. Csak arra nem gondolnak, hogy hányan kapnak az osztályban egyest naponta. Matekból, biológiából, még zenéből is. Akkor azok mivel okosabbak nálam?
Apa mindezt nem bánja. Apa mindennap birkózik velem, és azt mondja, többet kell ennem, hogy végre én győzzek a birkózásban. Hogy majd jó munkásember legyek, és fél kézzel fel tudjak kapni egy zsák kukoricát.
De én kamionos szeretnék lenni. Akkor bejárhatnám a világot. Ez az egyik. A másik, hogy akkor végre messze mehetnék ezektől a rendesektől, akik mindig leszociálisoznak meg leijopposoznak. Akik együtt hülyéskednek a nagyszünetben, és egymáshoz is eljárnak. Nike tornacipőjük van, vagy Adidas vagy Puma, de az is elszakad egyszer, akárcsak a kínai. Én, ha kamionos leszek, olyan tornacipőt veszek majd, amilyet csak akarok. Mert a kamionosok rengeteget keresnek. Szerintem többet, mint a zsákolók.
Ezt próbálom apának elmagyarázni. Ő meg azt hajtja, hogy legyek csak zsákoló, akkor itt is kaphatok munkát. Mert már most is alig vannak zsákolók, hát még hat év múlva, mikor én majd tizennyolc éves leszek!
Á, apa. Apa mostanában csak a fészbukot bújja.
És soha nem tudom, mikor mond valamit komolyan, és mikor viccel.
A keze, ami reszketni szokott, amikor reggel fölkel, most még jobban reszket. A bal arca is jobban ugrándozik mostanában, mint ahogy szokott.
Tegnap azt mondta, vasárnap lakodalomba megyünk. No, én rögtön a sok fasírtot meg a süteményeket láttam magam előtt! De megkérdeztem azért, hogy ki nősül. Hát én, felelte apa.
Na tessék, mondtam.
Nem lehetek örökké egyedül, mondta apa.
De csak két éve ment el anya, mondtam.
Akárhány éve, onnan már nem jön vissza, mondta apa.
És kit veszel el, kérdeztem. Ezt magam se értettem: kérdeztem, de valójában nem érdekelt.
Gyere, megmutatom a képét a fészbukon, hívott oda apa.
Megnéztem a képet.
Kétszer olyan kövér, mint te, mondtam apának. És milyen nagy a hasa. Ez biztos nagyon lassan jár.
Nem jár lassan, mondta apa. Dolgozik is. Ma eljön, majd meglátod.
Te láttad már? – kérdeztem apát.
Igen, kétszer is, mondta apa.
És vasárnap elveszed? – kérdeztem.
El, felelte apa, egymásba szerettünk. Örülnöd kéne, lesz másik mamád. Tud főzni is.
Az is jó, amit te főzöl, mondtam.
Mindegy, én vasárnap megnősülök, mondta apa.
Nem lesz itt fasírt, gondoltam, talán még torta sem, egy ilyen gyors lakodalomban. Mindegy, én kamionos leszek. Most már biztos.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. december 14-i számában.)
