Hatalmas terepjáró állta el a parkoló autók útját, benne a „jó életszagú” Vezetővel, aki most éppen üvöltözött:
– Nézmeg, nincs hova parkolni, ember! Me’ egész nap nem mennek el a kocsijikkal! Foglalják a helyet, s mikor neked valami dolgod van, akkor nincs, hova megálljál! Ide ne, keresztbe, s amelyik nem fér el mellettem, az adja vissza a permisszit, a tajdok senkiházi. S ha ki es akar innen állni valaki, akkor várja meg, míg visszajövök, me’ bisztos van idejik! Me’ az ilyeneknek van! Me’ nem kell csináljanak egész nap semmit! A franc a mocskos lokátárokba [1]!
Végszóra érkezik a „testvér” is a Négykarikás Kitudjahánnyal, ott morog tanácstalanul, nézve a parkoló autók tömegét, majd felugrat a zöldövezetre. Nagy az önigazoló show, a bálnatestű jármű hátsó kereke a járdaszegélykő élén pattan, a hatalmas felni vékony gumiabroncsa éles hanggal riasztja a nyomásérzékelőt.
– Azt a kurvamocskosócskamindeneteket, TEEEEE! Húznátok belé a bordurátokba [2]! Me fizessük a nagy adókot, de egy rendes bordurát nem tuttok tetetni, s még meg es károsittotok! Béperlek… béperellek az egészeteket, teee!
– Írasd bé utilitárnak [3], sakkor szinte semmi adója sincs. Szessz’, Ember!
– Szessz’, Levi, hejj! – üdvözlik egymást. Két hatalmas cégvezető találkozott, titokban, egy zsúfolt parkolóban, hogy ne keveredjenek gyanúba: Németország kifosztói, a belgák rémei, a dánok istápolói, a svédek… a svédek messze vannak. Nem éri meg, még akkor sem, ha motorinás [4] a kocsi. A délelőtti stratégiai kávézgatás előkészületei zajlanak, a fontos telefonhívások lebonyolításának ideje ez, a kellemes féjszezgetés és a világot e két fontos személy által mozgásban tartó titkos üzletkötéseké.
– Mit tudsz, ennek a szemüveges Lacikájéknak a pályáztató cégje, szereléje [5], miféléje, tényleg nyer-e pályázatot? Vagy csak a nagy pénzt elteszik, sosztán semmi?
– Izéjéknek megnyerték, a traktorokra.
– Jajj, me’ fokhagymába mennek.
– T’ode, melyen pénzt akasztottak? Egy hektárra hogyes... két komoly kocsit hozatott belőle, németből, újjat!
– Mennyel! Akkor mán nem kell hason fekve szedje a németnek az ugorkát!
– Nem, hejj, lassan ő szedeti! – Kuncogás, márkás füsskabátok harmonikus süfütyölése, alfahímek örökkön rivalizáló, de pillanatnyilag fegyverszünetet kötő, cinkos összekacsintása.
– No, akkor fel kell híjam, hallám, drágások-e. Mennyi százalék mejen nekik, me’ biztos, azé el tuggyák tenni. Fakturát [6] kérnek-e?
– Hallod-e, beszélj vele, rendes srác, úgy tudom. Biztos ő se akarja gazdagítani a tolvaj államot.
Kávézóba be, törzshely elfoglal. Mindenki csendesebb lett pár decibellel, hiába, az önbizalom kisugárzása nem igényel szavakat.
– Mit hozhatok? – kérdezi az Új Csaj, akit fitymálóan méregetnek a szó mindenféle értelmében.
– Mit? A szokásost, bazmeg! Eresszed!
– Kérdezd meg a főnöködöt, hogy mit szoktunk! Me az es elgazdagodott a pénzünkből! Most már tényleg csend lett. Csak a klábzene dorombol, diszkréten.
– Kocsibiznisz mejen-e?
– Hallod-e, a múltkor béjő egy csaj, ejen értelmiségi-szemüveges, keresi erősen, szinte kéri a pofot. Mondom, mi kell? Aszongya „egy kedves gépjárművet keres, saját részre”. Hogy vesznél meg a kifejezéseiddel együtt, de látszott, hogy ténleg van pénze. Mutatom neki, de okoskodik.
– Mé’ nem zavartad essze?
– Mondom: nem szabad hagyni, hogy esszezavarják magát! Autóvásáron nem szabad gondolkozni, csak félrevezetik magát! Nem szabad nézegetni, hogy hol a rozsda! Ha rozsdás lenne lent, rozsdás lenne fent!
– Az a szotyvadék piros kocsi vót, ugye?
– Az. Kipróbálja, pretencióskodik. Mondom: s mi van, ha csúszik az ámberjázs? Így is elmegy akárhová, míg mejen, nem kell foglalkozni. Csak kell tudni vezetni!
– Katalizátor?
– Mikor hozták, kivágtam.
*
Látá Isten mindezt, és tudta, hogy nem jó. A botjáért nyúlt, melyről csak Arkhimédész sejté, hogy létezik. Keresé ama fix pontot, de az angyalok könyörögtek neki, hogy kegyelmezzen, édes dallamokat énekeltek a Teremtő dicsőségéről. De Az csak szorongatta azt a botot görcsösen, szemében könnyek gyülekeztek, melyek ha kicseppennek, félő, elmossák a világot. Ismét.
*
Az Új Csaj szerencsés volt, mert a Régi Csaj tudta. Mert a régi csaj mindig többet tud.
– S jól vagytok-e? Gyermek?
– Komolyan mondom, nem t’om mi van. Otthon ül az anynyával egésznap, s az félrenevelte. Mikor hazamenyek, elé se jő, bújik el! Mondom, micsináltál a gyermekkel, te, egész nap semmit se csinálsz!
– Mondtam, ne vedd el a kicsikurvát, me’ kicsinál.
– Nem t’om, mi lesz. Odakinn vótunk, a ződbe, a kölyök csak futott, kezibe egy bot. Mondom, ne fuss körbe egy bottal, me’ megbotlasz, a bot a hasikádba beléáll, a beledet kiveti, a nyakadra rejatekeredik, s megnyuvacc, te! Há normális vagy-e? Vagy pont olyan hülye, mint anyád?!
*
Isten akkor könnyes szemmel gondolt Évára, kit oly nagy szeretettel adott társául Ádámnak. Meglódította azt a botot, ekkor az angyalok énekelni kezdték kórusban a „Nem méltók ők arra, hogy botoddal illesd őket” kezdetű művet.
Arra gondolt, hogy miért nem inkább a Paradicsomot verte szét akkor, miért tartja fent még mindig, milyen hely ez a föld, ahová kiűzé őket, nem éppen a poklot teremtette-e meg. Csak figyelte teremtményeinek leszármazottjait, és azt gondolta: na, most az egyszer a Botot használni fogja!
*
– Na, pont hív.
– Te beszélsz nekem, teee! Hát ha én nem veszlek el, mi lennél, tee?! Mi van, teee! Velem senki sem szórakozik! Tudod-e, méjen [7] senki vagy, te? Ha lennél es valaki, te lennél A senki! A Senki, te! De így még senki SE vagy, te! Értede, te ócska! Velem senki sem szórakozik, te!
A mobilját a földhöz készült vágni.
*
Isten is lendített. Tényleg a saját teremtménye korcsai szórakoznak Vele?
*
A készülék nem ért földet, mert az Új Csaj elkapta.
– A telefonja, uram. Majdhogynem leesett.
Állak leesnek. Égen. Földön. Ez fizikai lehetetlenség.
Egy angyal odasúgja a másiknak: „Ha minden ember olyan lenne, mint ő, akkor nagyon sok rendes ember lenne.”
– S egy csomó Balfasz! – visszhangzott odalent.
1. tömbházlakókba (román)
2. szegélykő
3. haszonjárműnek
4. gázolajos
5. káeftéje
6. számlát
7. milyen
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
